2013. augusztus 15., csütörtök

Saját filmkritika a Percy Jackson - Szörnyek tengeréről

Már alig vártam, hogy elérkezzen ez a nap! Főleg, mivel a premier előtti vetítésre nem tudtam eljutni, amire a Könyvmolyképző Kiadó felajánlott számomra egy páros belépőt. Ezután még inkább izgultam a film miatt.
Nos, akkor lássuk a Percy Jackson - Szörnyek tengere című filmet **SPOILER-veszély**:
*****
Történet 
Azt kell mondanom, hogy a Szörnyek tengere, mint film, igazán megáll a lábán önmagában is. Nem kell feltétlenül látnod hozzá a Villámtolvajt, de ha már második részt nézel, akkor illik előtte az elsőt is megtekinteni.
A film rögtön egy kis visszapillantással felidézte a fiatal Annabeth, Luke, Thália és Grover menekülését a tábora a küklopszok elől. Ekkor láthattuk Thália önfeláldozását, és különös átalakulását, ami igazán "Hűha!" élmény volt.
Ezután visszacsöppentünk a jelenbe és rögtön az események középen találtuk magunkat. Szó nem érheti ebből a szempontból ezt a részt, hiszen akcióból és eseményből kijár bőven. Nem unatkozhatunk. Megállni csak tényleg akkor álltak meg az események, ha éppen valami magyarázatra szorult, vagy kibontakozott egy történés. Talán túl gyorsnak is érezhető ez a pörgés. Amennyire vontatottnak tűnt az első rész, ez most annyira volt hajtós. Még egy negyed óra kellett volna, hogy a film közben itt-ott szusszanjunk.

A készítők és a rendező igazán nagy kihívás elé voltak állítva, hiszen meg kellett oldaniuk azokat a problémákat (pontosabban hiányosságokat), amiket Chris Columbus elkövetett az első film készítésekor. Thor Freudenthal ebből a szempontból remek munkát végzett, hiszen megkaptuk az első részből kihagyott fő próféciát, amit - a szintén nélkülözött - Orákulum osztott meg Percyvel. A prófécia elmesélésének módja számomra a film egyik legkiemelkedőbb része volt, jó ötlet volt a készítőktől, hogy egy kissé meseszerűen tálalták mindezt. És az sem hiányzott, hogy Clarisse nem kapott saját próféciát. Az Orákulum magyar szinkronhangja ezerszer jobb lett, mint amit az elő-előzetesben hallottunk!

Az alaptörténet hű maradt a könyvhöz, és próbáltak odafigyelni olyan apróságokra is, mint például Ganümédész rövid taxis köszöntője, George és Martha életre keltése (amit imádtam, jó pofák voltak Hermész kígyói, és a marakodásuk is).
Aztán voltak jóval nagyobb "apróságok", amiket kihagytak vagy teljesen átformáltak. Nekem például sokkal jobban tetszett, hogy Grover több szerepet kapott a könyvhöz képest, és nem rabolták el rögtön a történet elején, hanem csak a küldetés megkezdésekor.
Még az sem baj, hogy kimaradt a film elejéről a Meriwether iskola és a laisztrügónok (amit azért megnéztem volna), és egyszerre a Félvér táborban indultak be az események. Tehát a Szürke Nővérek fuvarjára sem a táborba menet volt szükség, hanem éppen ellenkezőleg. A Szürke Nővérek! Imádtam azt a jelentet! Zseniálisan alkották meg őket és szórakoztató volt, amikor ezért-azért felárat kértek. :)
A küldetés menete nagyjából rendben volt, többé-kevésbé követte a könyvbeli vonalat. DE, volt egy dolog, amit igazából még most sem hová tenni: Mit keresett az Androméda hercegnőn Silena Beauregard??? Neki a Félvér táborban lett volna a helye, hiszen Clarisse legjobb barátnője! Ezt a kavarást nagyon nem értettem...
Kharübdisz gyomrában vicces volt látni kedvenc félvéreinket, Clarisse ott is hatalmasat alakított, úgy, akárcsak Kirké szigetén. Először megörültem, amikor a film elején megemlítették Kirké szigetét (a filmben Kirké Land) és később is, azonban Kirkének a szigeten semmi nyoma sem volt, helyette Polüphémosz kapott ott helyet, mint egy félvéreknek szánt csapda. Azt sem nagyon értettem, miért kellett így összemosni a két helyszínt. Akkor ne is említették volna Kirkét! Mókás lett volna egy tengerimalac Percyt látni.
A Polüphémosz-jelenet csúcs volt! Elég morbid látványt nyújtott a kissé Hawaii beütésű, rasztafrizurás küklopsz, de így volt jó. Grover pedig a menyasszonyi ruhában...felejthetetlen!

Aztán jött a - már az előzetesekből jól kiszámítható - nagy csavar a könyvhöz képest, amikor Luke az Aranygyapjúval éltre keltette Kronoszt. Az ősi titán pedig igencsak harapós kedvében volt, hiszen bekebelezte legnagyobb segédjét, Luke-ot, utána pedig Grovert is. Grover megevését megértettem, de Luke lenyelését nem. A könyvekben Kronosz együtt működik Luke-kal, hiszen a fiú nélkül semmire sem menne. És Luke ezek után még segítene neki a filmben? Szóval, azért voltak kusza részek benne. Ez talán azoknak fel sem tűnik, akik nem olvasták a könyveket. Viszont hozzá kell tennem, hogy a film leglátványosabb jelenete volt az, amikor Kronosz tombolni kezdett és farkasszemet nézett Percyvel, aki az átkos pengével egy kissé összekaszabolta a több méter magas titánistent, ezzel kiszabadítva Grovert és Luke-ot. :) Ez 3D-ben fantasztikus élmény volt!
Ráadásul Thor Freudenthal igencsak gyilkolászós kedvében volt, hiszen egyszer eltette láb alól Tysont és egyszer Annabeth-t is. Ezek nem kellettek volna a filmbe, hiszen mindenki sejtette (azok is, akik nem olvasták a könyveket), hogy a főszereplőket nem fogják kinyírni a 2. részben. Éppen ezért nem hatott meg Annabeth "haláljelenete", mert egyértelmű volt, hogy feltámad. Ez így sikerült...
A zárás pedig hozzásimult a könyvhöz, és a gyapjúval meggyógyították Thália fáját. + Ide jól beillesztették a könyvben is remekül működő függővéget, amikor Thália maga is feléledt. Ezzel sejtetik a készítők, hogy kilátásban lesz valamikor egy harmadik rész is!
Azt még meg kell említenem, hogy ebben az 1 és 3/4 órában zajlottak rendesen az események.

Szereplők/színészek 
  • Logan Lerman ismét hitelesen alakította Percy karakterét, nem játszotta túl és remekül megjelenítette, ahogyan Percy küzd érzéseivel. A készítőktől pazar ötlet volt ez a "Poszeidónnak elmesélősdi", jó volt hallani, mi zajlik Percy fejében.
  • Alexandra Daddario így szőkén remekül megtestesítette Annabeth-t, külsőleg... Belsőleg sokkal lágyabb lett, kicsit többet sikoltozik és egy picit butuska is lett. Megértem, hogy megspékelték humorral a filmet, de ez néha a szereplők jellemvonásainak rovására ment. 
  • Grover továbbra is megmaradt az a laza szatír, akit már az első részben láttunk. Továbbra is tartogat számunkra egy-egy jó beszólást vagy feszültségoldó megmozdulást. Brandon T. Jackson nagyon érti a témát.
  • Tyson...hm...Egyik szemem sír, a másik nevet. Tyson karakterét írták át leginkább. Hová tűnt a könyvekből megismert 2 méteres, masszív testfelépítésű, állandóan nyavalygó, kapafogú, férfiasan mély hangú, gyerekes témákkal rendelkező, "gorillabőrbe bújt anyámasszonykatonája"? A filmben egy sokkal inkább a mai trendeknek megfelelő fiút kaptunk, aki könyvbeli karakteréhez képest szinte már lángésznek mondható, bátor hős. Viszont Douglas Smith megformálásában erről hamar meg lehet feledkezni, és jó ez az új Tyson is. Plusz jó látni fokozatosan erősödő kapcsolatát féltestvérével, Percyvel. 
  • Clarisse. Az ő esete is különös. A könyvben egy tekintélyt parancsoló, zömök, fiús kiállással rendelkező félvér, aki lépten-nyomon beleköt valakibe. A filmben utóbbi megmaradt, viszont külseje elég ellentmondásos. Leven Rambin hiába próbált keménynek látszani, így is egy szép, jó megjelenésű Clarisse-t kaptunk. Hozzáteszem Leven lenyűgöző stílussal formálta meg Árész lányát, ha kellett jól odabökött valami bunkóságot, kinevetett másokat, szórakozott és laza stílusával levett mindenkit a lábáról. A könyvbeli Clarisse sosem volt igazán a kedvencem, de most, Leven Rambinnek köszönhetően szimpatikussá vált. Szinte már vártam, hogy újra lássam a következő jelenetben! Imádtam! 
  • Kheirón szuper volt. Pierce Brosnan kiváló Kheirón volt az első filmben, de valahogy Anthony Head többet hozzátett a karakterhez. Jobban illett az ő megjelenéséhez a kentaur-szerep. 
  • Mr. D, vagyis Dionüszosz haláli jó; Stanley Tucci zseniálisan alakítja! És az, hogy - a könyvhöz hűen - nem bírja megjegyezni a táborozók nevét...mókás. A legtökéletesebb szereposztás az egész film során! 
  • Hermész viszont annál kiábrándítóbb volt számomra. Na, nem Nathan Fillion játékával van bajom, hanem a megjelenésével. Pocakos futáristen? Nekem valahogy Hermészről nem egy pocakos ürge jut eszembe. Ettől eltekintve vicces volt, és ahogyan elismételte Annabethnek, hogy "Ne idebent!"...azon szakadtam a nevetéstől. 
  • És persze ott van Luke. Jake Abel számára most sem jutott túl sok szerep, amikor viszont megjelent, szinte már sejteni lehetett, hogy a jelenet végén repülni fog. Szó szerint! Ebben a részben is hányszor kiütötték szegényt...Vagy vízbe csobbant, vagy akkorát csaptak oda neki, hogy repült 5 métert. Viszont a 2-3 év kihagyás az ő arcán látszott meg leginkább, sokkal idősebbnek és érettebbnek látszott az első részhez képest.

Humor és szöveg 
Percy monológjain kívül a szöveggel és a humorral vannak a legnagyobb gondjaim, így utólag. A pörgős történet miatt háttérbe szorultak a párbeszédek és a tartalmasabb beszélgetések. Ehelyett sokszor lerövidített, közhelyekkel megspékelt szöveg kapott helyet a produkcióban. A film végén valahogy idegesítő volt a sok "szent beszéd".
A humor pedig már-már erőltetett volt. Azt értem, hogy minden interjúban és leírásban elhangzik, hogy a könyvek humorosak és pimaszak, de most átestek picit a ló túloldalára. Thor Freudenthal filmvígjátékot akart rendezni? Mert szerintem a könyvek középpontjában nem a humor áll elsődlegesen. A filmben pedig erre hegyezték ki a párbeszédeket és helyzeteket. Persze a legtöbb helyen működtek a poénok, de volt bizony olyan is, amikor egy-egy viccesnek szánt megjegyzésen senki sem nevetett a moziban. Ez pedig kicsit kínos volt.
Villámtolvaj vs. Szörnyek tengere: A Szörnyek tengere felülmúlta a Villámtolvajt! A történet kidolgozottabb, a színészek játéka és a szereplők aránya határozottan jobb, a rendezés átgondoltabb, a látványvilág és a szörnyek megalkotása rengeteget fejlődött (bár az első részre sem lehet panasz e téren). A második részben jobban odafigyeltek az apróbb részleteke, bepótolták benne az első rész hiányosságainak egy részét. De, még mindig nem értem mit keresett az Androméda hercegnőn Silena?!

Filmzene 
A filmzene a film gyöngyszeme! Mióta megjelent a filmzenei album, azóta minden nap meghallgattam, és most, hogy a fimmel együtt teljessé vált az élmény, csak még inkább szeretem! Andrew Lockington professzionális munkát végzett. A zeneszámok kifejezőek, illenek a jelentekhez.
Külön plusz pont jár neki az egyedi témákért! Saját visszatérő témát/dallamot kapott Thália, Kronosz (vagy egyéb baljós részek). Fantasztikus!
A prófécia alatt hallható dal a kedvencem! Egymást követik a lágyabb, játékosabb (Szürke Nővérek-jelentet alatt), durvább, hangosabb, váltakozó tempójú dallamok. Egyszerűen szuper munka!

Félvér tábor 
A készítők ezúttal odafigyeltek a tábor igényes kinézetére is! Bár még most sem tárulkozik fel igazán a tábor és annak épületei, mégis valahogy egészebb a kép. A film elején láthatjuk madártávlatból a félvérek otthonát, ahonnan látható rövid pillanatra a tábor elrendeződése. Sokkal misztikusabb és rejtelmesebb a filmbeli tábor a könyvhöz képest. Ez leginkább az erdőnek köszönhető és annak, hogy a házak nem szabályos alakzatban, hanem szétszórtan helyezkednek el. És végre megkaptuk a Nagy Házat és a padlást (az Orákulummal)! Sőt, még Mr. D irodáját is!

Értékelés: Mindent összegezve elmondható, hogy a Percy Jackson - Szörnyek tengere méltó része a Percy Jackson franchise-nak. Önálló filmként is megállja a helyét! Aki még nem látta, annak mindenképpen nyugodt szívvel ajánlható film! Irány a mozi!

Írta: Geri (PercyJacksonHu)

10 megjegyzés:

  1. Alig várom, hogy lássam! :)

    VálaszTörlés
  2. Szentséges Zeusz!!! :)Geri le a kalappal előtted! :D Fantasztikus vagy ahogy ezt a blogot írod!! Reménykedem benne hogy nem hagyod abba egy ideig! Én napi szintem kb. 4-5-ször feljövök és megnézem van-e valami új. És nem szoktam csalódni! :) És ez a kritika :D ááááá, Nagyon jóó ;) Én is kb. ezeket fogalmaztam meg magamban! További sok sikert! ;)

    VálaszTörlés
  3. Hú, köszi szépen, Petra! Rendes vagy és nagyon jól estek a szavaid! Ilyenkor jó érzéssel tölt el, hogy tényleg megéri foglalkozni az oldallal. :)
    Nyugi, nem fogom abbahagyni! Természetesen rengeteg tervem van még a jövőt illetően, de ezekről egyelőre nem szeretnék semmit sem elárulni! ;) Mindent a maga idejében!
    Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  4. Na, örülök, hogy összességben klassz filmet kaptatok. A kritikád meg tényleg brutálisan hosszú, de érdemes végigolvasni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz, Ancsi! Nem szerettem volna egy összecsapott munkát kiengedni a kezeim közül, így próbáltam egy részletesebb kritikát összehozni. Igyekeztem az elmesélés helyett a véleményemet leírni, és úgy gondolom, hogy sikerült. :)

      Törlés
  5. Alig várom hogy megnézzem!!!!

    VálaszTörlés
  6. Ez a honlap tényleg fantasztikus, mióta felfedeztem (3/4 éve), azóta naponta többször feljövök. Nekem nem lenne ennyi türelmem, csimálni a honlapot, és mellette dolgozni is! Amúgy a filmről nekem is kb. Ez a véleményem, nekem tetszett, hogy keirónt ezúttal fehér testtel "rajzolták meg". :D

    VálaszTörlés
  7. Én már láttam nagyon nagyon jó.csak ajánlani tudom.és a percy jakson szörnyek tengere egy többször nézhető film nem egyszer nézhetó

    VálaszTörlés
  8. Tegnap megnéztem a filmet. Arra számítottam, hogy kaki lesz, mint az előző(bocsi, de ez az igazság). De nem lett az! Igaz volt egy 10 perc a vége felé(Kronosz feltámadása), aminél fogtam a fejem, mert ez szerintem baromira nem kellett volna ide, teljesen felesleges volt, és nagyon rossz is lett. Egyrészt a titán figurája rettenetesen gagyi munka(kinézetre), másrészt ugye a könyvben ilyesmiről szó sem volt.
    Voltak egyéb bakik is a filmben, de ezeket ellensúlyozták a pozitívumok, úgy mint Dionüszosz karaktere(az 1.-ből nagyon hiányzott), Clarisse behozatala, Tyson is nagyon jó lett, és a főszereplők is javultak. Jó, persze, szinte semmi nem volt a könyv szerint, de a film nagy része élvezhető volt.
    Nos, az igazsághoz hozzátartozik, hogy könyvben ez a rész volt a legrosszabb. Ahhoz képest elég sokat kihoztak belőle, bár lehetett volna jobb is. Kíváncsian várom, hogy lesz-e folytatás, mert a Titán Átka könyvben sokkal jobb, mint a Szörnyek tengere, és mert most már nem kéne az előző részek hibáival bajlódni(a Villámtolvajból rengeteg dolgot kihagytak).

    VálaszTörlés