 |
| Prométheusz, az "Emberiség jótevője" |
Prométheusz az Előrelátás és ravasz tanácsok Titánja, az
„Emberiség jótevője”, aki ellopta a tüzet az istenektől az
embereknek. Prométheusz Iapetosz (az Alvilág Ura, a Nyugat
Titánja) és Klümené (Ókeánisz) fia. Testvérei: Atlasz, Menoitiosz és Epimétheusz.
A titánok második generációjának tagja.
Prométheusz
az első titánháborúban az olimposzi istenek oldalára állt, szemben Kronosszal és testvéreivel. Ő volt
a legravaszabb a testvérei közül. Prométheuszt és Epimétheuszt bízta meg Zeusz
azzal, hogy teremtsenek lényeket, melyek benépesítik a Földet. Epimétheusz
teremtette az állatokat, Prométheusz pedig az istenek képmására az embert,
de olyan sokáig foglalkozott vele és annyira tökéletesnek akarta tervezni, hogy
mire elkészült, Epimétheusz az összes
előnyös tulajdonságot elhasználta az állatok teremtésénél. Prométheusznak később megesett a szíve esendő teremtményein, és úgy
döntött, ellopja nekik a tüzet, ami addig csak az istenek tulajdona volt.
Felmászott az Olimposzra, és tüzet
lopott Apollón szekeréről / míg más
mítoszok szerint Héphaisztosz műhelyéből,
és egy édeskömény-ágban sikerült levinnie a földre. Így az ember az állatok fölé
emelkedhetett.
A tűz birtokában az
emberek különböző mesterségeket tanulhattak meg, az anyag megmunkálását és a
fém feldolgozását, téglát égetettek és
abból házat építettek maguknak. A mindenféle hasznos szerszámmal való munka
közben egyre jobban ügyesedett a kezük és egyre jobban világosabb lett az
értelmük.
Prométheusz
még arra is megtanította az embereket, hogy miként lehet a madarak röptéből, az álomképekből és
más előjelekből a jövőre következtetni,
de ügyelt arra, hogy senki se lássa meg előre a halála napját, nehogy
elveszítse a reményét, amíg él. Prométheusz ajándékának, a tűznek köszönhetően,
az ember kiemelkedett az állatok sorából és a természet erőit a maga hasznára fordíthatta.
Hogy további bosszút
álljon, Zeusz megteremtette az emberiségnek Pandórát, az első asszonyt, aki az összes bajt rászabadította
az emberiségre.
Zeusz
megparancsolta Héphaisztosznak, hogy a föld peremén, az
ember nem járta pusztaságban láncolja a vétkest egy sziklához. A kovácsmester,
annak ellenére, hogy Prométheusz épp az ő műhelyéből lopta ki a tüzet, sajnálta
az elítéltet, mégis engedelmeskednie kellett Zeusznak. Héphaisztosz
leláncolta és Zeusz egy vérengző, Ethon
nevű sast rendelt oda, hogy az Prométheusz napról napra megújuló máján lakmározzék.
Zeusz úgy tervezte, ez harmincezer évig fog
tartani, de harminc évvel később Héraklész (Herkules), miközben tizenkét feladata közül a tizenegyediket
végezte (almát szerzett a Heszperidák
kertjéből) lelőtte a sast és
kiszabadította Prométheuszt. Zeusz ezúttal
nem bánta, hogy Prométheusz megmenekült, mert a tett dicsőséget hozott Herkulesnek, aki Zeusz fia volt. A sokat szenvedett hős a gyűlöletes apa kedves
fiának nevezte Héraklészt, aki nem
elégedett meg azzal, hogy nyugalmat szerzett Prométheusznak, hanem vitába
szállt Zeusszal, szemére vetve, hogy
míg neki az emberek javára szolgáló hőstetteiért az olimposzi halhatatlanságot
ígérte meg, Prométheusznak, az emberek legnagyobb jótevőjének még mindig nem
oldotta fel a bilincseit. Zeusz, örömében, hogy a fia a sas
lenyilazásával újabb hőstettet hajtott végre, hozzájárult Prométheusz
bilincseinek a feloldásához.
Ez után Prométheusz
bebizonyította, hogy ő az isteneknek és embereknek közös jótevője. Az embereknek azt is megtanította, hogy a
tűz segítségével miként lehet szobrokat önteni, mire azok sorra
megteremtették az istenalakokat. S mindet a maguk képmására, hogy azok a
legszebb férfiakhoz és a legszebb nőkhöz hasonlítsanak.
Prométheuszt a tűz ellopása
és az áldozatbemutatás gyakorlatának bevezetése miatt a civilizáció atyjának tekintették.
A modern világban Prométheusz
neve már egy kevésbé pozitív tett kapcsán merült fel, hiszen a megerősödő Kronosz
oldalára állt az istenek elleni második olimposzi háborúban.
Prométheuszról először Hermész mesélt Percynek a második könyvben, amikor elmesélte az olimposzi isten a
fiatal hősnek, hogyan kellett bűnhődnie a sziklához láncolt titánnak.
Ténylegesen viszont az
utolsó kötetben jelent meg Prométheusz. Kronosz
hírnökeként érkezett a félistenekhez, és azt mondta Percy Jacksonnak, hogy ő az emberiség mellett áll, és ha megadják
magukat (mivel azt állította, hogy előre látta bukásukat), akkor Kronosz uralma alatt jobb sors vár a
világra. Prométheusz próbálta csábítani Percyt,
és az istenek ellen hangolni őt. Pandora
szelencéjét otthagyta neki, amiben akkorra már csak a Remény maradt, arra kérte őt, ha úgy érzi, akkor szimbolikusan
engedje ki belőle a Reményt, ezzel
jelezve, hogy megadják magukat.
Prométheusz külseje:
„A
szmokingos úr előrelépett. Több mint kétméteres magasságával nagyobb volt, mint
egy átlagos férfi. Fekete haját lófarokba kötötte, fekete, kerek szemüveget
viselt. De ami legjobban meglepett, az az arcbőre volt.
Karcolások
borították, mintha megtámadta volna valami apró állat - mondjuk egy
nagyon-nagyon dühös hörcsög.”
(„Az utolsó olimposzi” egy részlete)
Prométheusz úgy gondolta,
hogy ő semleges, és csupán a győztes oldalon állt, és Luke-kal ellentétben ő
inkább a fegyverszünetet pártolta (illetve a csata késleltetését).
Elmondása szerint csak azért állt Kronosz oldalára, hogy minimalizálja a
vérontást.
A
titánok bukása után Prométheusz bujkálni kényszerült, és elküldött egy listát a három nagy
olimposzi istennek (Zeusz, Poszeidón és Hádész részére), amiben kifejtette a mentségeit, miért segített Kronosznak.
Hermész pedig azt mondta, hogyha a titán jót akar magának, akkor jó pár évszázadig
nem mutatkozik.
A
folytatásban elolvashatod, miként jósolta meg Prométheusz a félistenek bukását Percynek, valamint, miért állt ezúttal Kronosz pártjára!
„Prométheusz
előredőlt, és összefűzte ujjait. Komolynak látszott, kedvesnek és bölcsnek.
-
Percy, a helyzeted nem túlságosan rózsás. Tudod, hogy egy újabb támadásnak már
nem tudnál ellenállni.
-
Majd elválik - mondtam.
Prométheusz
fájdalmas arcot vágott, mintha a szívén viselné a sorsomat.
-
Percy, én vagyok az „előrelátás" titánja. Tudom, mi fog történni.
-
És a ravasz tanácsok istene is - egészítette ki Grover, a hangsúlyt a ravaszra
helyezve.
Prométheusz
vállat vont.
-
Nem tagadom, szatír. De az elmúlt háborúban az istenek oldalán álltam.
Megmondtam Kronosznak, hogy nem lesz elég ereje, és veszíteni fog. így is lett.
Ebből is láthatod, hogy én mindig a győztes oldalra állok, és most Kronoszt
támogatom.
-
Mert Zeusz egykor a sziklához láncolta - találgattam.
-
Részben igen. Nem tagadom, bosszú is vezérel. De nem ez az egyetlen ok, amiért
Kronoszt támogatom. Ez a legbölcsebb választás. Azért jöttem, mert remélem,
hogy hallgatni fogsz a józan érvekre.
Az
ujjával térképet rajzolt az asztalra. Érintése nyomán aranyvonalak jelentek meg
a kőlapon.
-
Ez Manhattan, és ezek itt a csapataink: itt, itt és itt. Tudjuk, mennyien
vagytok. Mi hússzor annyian.
-
A kémük ellátja magukat információval - vetettem oda. Prométheusz bocsánatkérőn
mosolygott.
-
Mindegy, a lényeg az, hogy egyre többen leszünk. Kronosz ma éjjel támadni fog.
Túlerőben leszünk.
Bármilyen
bátran küzdjetek is, Manhattant nem tudjátok tartani. Visszaszorítunk
benneteket az Empire State Buildinghez. Ott aztán elpusztítunk mindenkit. Látom
előre. Ez fog történni.”
(Az utolsó olimposzi, 201-202. oldal)
