2013. április 12., péntek

Mitológia Percy Jackson-módra: Írisz

Írisz, a szivárvány istennője (A kép forrása)
Írisz a szivárvány istennője, az istenek hírnöke; ezeken kívül még a diplomácia és a béke istennője. Thaumasz és Élektra gyermeke, nővérei a Harpüiák (Hárpiák). Héra és Zeusz állandó követe, irizáló hírnöke. Római megfelelője Arcus.
Jelképe az írisz (virág) és a szivárvány.

Hermészhez hasonlóan szárnyakat viselt és tarka ruhákat. Kezében hírnöki pálcát és egy korsót tartott. Ez is Hermészhez hasonlítható, mint ahogyan az is, hogy ő is üzenetvivő szerepet látott el, segítségével könnyen tudtak üzenni egymásnak az olimposziak.
Írisz az istennője a szivárványnak, ami a földet összeköti az égbolttal, vagyis a halandókat az istenekkel.

Mindenhová rendelkezik bejárással:
- az istenekhez, az Olimposzra 
- a vízi világba, Poszeidónhoz 
- az Alvilágba, Hádészhoz 
- az emberek világába

Másik fontos feladata: a halott asszonyok lelkeit elkíséri az Elíziumba, ahol ők boldogságra lelnek az elíziumi mezőkön, az istenek kedveltjei mellett (akik többek között a hősök voltak).
A korsót nem véletlenül ábrázolták a kezében, hiszen egyes mítoszok szerint abban hordta a Sztüx-folyó vizét az istenek eskütételeire: ittak belőle az eskü előtt, majd, ha valaki hamis eskütételt tett, az öntudatlanná vált.

Szerepe évszázadokon át változatlan maradt, megkönnyíti a hősök egymás és az istenek közötti kommunikációját, neve pedig „Írisz-üzenő”. Mindez így történik: ha valaki egy aranydrachmát dob a vízbe, vízpárába, gőzbe vagy ködbe, akkor beszélni tud egy általa választott személlyel, Írisz segítségével.
A történet során Percy és barátai gyakran használták Írisz szivárványát arra a célra, hogy üzenhessenek egymásnak. Kheirón és Írisz évszázadok óta barátok, így kérhet szívességet az istennőtől, például: tartsa szemmel a hősöket, valamint egyes területeket (például Miamit figyeltette a második részben) és tegyen neki jelentést.
A legaktívabban és legtöbbször a második, harmadik és negyedik kötetben használták a beszélgetés és üzenetküldés ezen módját. De, az első és utolsó részben is segítségükre volt Írisz.
A titánok felett aratott győzelem után számos kisisten mellett Írisz gyermekei is kaptak bungalót a Félvér táborban, így nem kellett a Hermész-bungaló hőseivel együtt zsúfolódniuk.

Hogyan idézték meg és használták Percyék először az „Írisz-üzenőt”? Alább elolvashatod!
„- Írisz-üzenő. Lényegében azonnali audiovizuális üzenetközvetítés - pontosított Annabeth. - A szivárványistennő, írisz üzeneteket közvetít az isteneknek. Ha tudjuk a módját, miként érhetjük el, és nem túl elfoglalt, félvéreknek is megteszi.
- Kocsimosó slaggal akarod megidézni az istennőt?
Grover a szórófejre mutatott: már a levegőben tekergőzött, és széles, fehér füstként spriccelte szanaszét a vizet.
- Tudsz jobb módszert, hogy szivárványt állítsunk elő?
Ekkor megláttam, hogy a késő délutáni fény színekre bontva szűrődik át a párán.
Annabeth a kezét nyújtotta felém.
- Drachmát kérek.
Átadtam neki a birtokunkban levő egyetlen isteni aranypénzt.
Feje fölé emelte az érmét: - Ó, istennő, fogadd el felajánlásunkat!
Azzal a szivárványba dobta a drachmát. Aranyló csillogással tűnt el.
- Félvér-heggyel szeretnénk beszélni - kérte Annabeth.
Egy pillanatig semmi nem történt. Aztán a párán át az eperföldek derengtek fel, a távolban Long Island Sound. Mintha a Nagy Ház verandáján lennénk. Háttal felénk, a korlátnak támaszkodva szalmaszőke hajú, narancssárga ujjatlan pólós alak állt. Kezében bronzkard, és mintha valamit nagyon figyelne a mezőn.”
A Villámtolvaj, 210-211. oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése