2014. június 21., szombat

Mitológia Percy Jackson-módra: Gaia

AnnPars illusztrációja a földanyáról
Gaia (latinul: Terra) a görög mitológiában a Föld istennője, maga a földanya.
Mikor az egész világ még ősállapotban volt, csak Khaosz, az üresség és éjszaka honolt mindenütt, ebből az ősállapotból kivált föld, maga volt Gaia. Ő testesítette meg a földet. Az élet és a halál körforgásának jelképe.
Gaia saját magából megteremtette Uránoszt. Nászukból született hat fiú (Ókeánosz, Koiosz, Kriosz, Hüperión, Iapetosz és Kronosz) és hat leány (Téthüsz, Rheia, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé és Theia), akiket titánoknak neveztek el. Az első titán Ókeánosz volt, aki megteremtette a vizet, a legfiatalabb pedig Kronosz volt, a legügyesebb és legfurfangosabb az összes gyermek közül.

A titánok a görög mitológiában egy ősi fajként szerepelnek, akik hatalmas istenségek voltak. A titánok kezdetben az őserők megtestesítői voltak, később találmányaik által az emberiség jótevőiévé nőtték ki magukat.
Mikor a titánok felnőttek, Uránosz kapott egy jóslatot, mely szerint saját gyermekei fogják letaszítani őt trónjáról. Az ősi istenség megrémült a jóslattól, meg akarta akadályozni annak beteljesedését, ezért gyermekeit a Tartaroszba vetette. De, Gaia a titánok mellett megszülte a küklopszokat és a hekatonkheireket is (százkarú óriásokat, egyikük a Percy Jackson és az olimposziakból is ismert Briareósz).
 
Uránosz őket is tömlöcbe vetette. Gaia rengeteget szenvedett, amiért gyermekeit férje fogva tartotta, ezért engedélyt kért Uránosztól, hogy minden nap látogathassa őket. Uránosz mit sem sejtve beleegyezett felesége kérésébe. Gaia egy erős utódot akart kicsempészni a Tartarosz mélyéről, hogy megölethesse vele férjét. Kronosz önként vállalta az apja elleni harcot. Éles gyémántsarlót kapott anyjától, majd követte apját, és mikor az istenség nem számított rá, váratlanul súlyos sebet ejtett Uránoszon. A földre hulló véréből megszülettek a bosszúálló Erinnüszök és a Gigászok, abból pedig, ami a tengerbe cseppent, megszületett belőle Aphrodité, a szerelem szépséges istennője, akit egy gyöngykagylóban vetett partra a tenger. Uránosz ugyanolyan sorsot kívánt fiának, mint amilyen neki is jutott.
Tartarosztól született meg szörny ivadékai: Ekhidna és Tüphón. 
A föld megteremtése és benépesülése után Gaia nyugodt időket élt meg. Megszülettek a titánoktól Gaia unokái, az olimposzi istenek. Kronosz testvérét, Rheiát vette feleségül, akitől öt gyermeke született: Poszeidón, Hádész, Héra, Démétér és Hesztia. Valamint Kronosznak volt kisebb viszonya egy természetszellemmel, így született meg Kheirón, a kentaur. Kronosz nem tudta elfeledni Uránosz utolsó szavait, hiszen a jóslat szerint saját gyermekei közül valamelyik letaszította volna őt a trónról, ezért lenyelte összes utódját. Rheia titokban megszülte a hatodik közös gyermeket, Zeuszt, akit Kronosz elől Kréta szigetén rejtett el. A fiú helyett köveket pólyált be és azt nyelte le a titánúr.
Mikor Zeusz felnőtt, apjával mérget itatott, mire az kihányta addig lenyelt gyerekeit. 10 évig harcolt Zeusz a testvérei segítségével Kronosz és a titánok ellen, ez volt az első titánháború. Gaia azt jósolta, az győz, aki a Tartaroszból kiszabadítja foglyul ejtett gyermekeit, Zeusz ki is szabadította a küklopszokat és a százkarú óriásokat. Prométheusz segítségével Zeusz legyőzte Kronoszt, akit ezután feldaraboltak. A titánokat és Kronosz darabjait a Tartaroszba zárták, őrzőik a százkarú óriások lettek. Zeusz, villámai segítségével Tüphónt az Etna alá zárta. Ezután az istenek vették át a hatalmat az Olimposzon.
A háború után Gaia úgy döntött, már nem vesz részt az istenek (unokái) dolgaiban, ezután csak jósoló és tanácsadó istennőként járt el.
Hosszú szunnyadás után először a II. világháború idején kezdett el ébredezni Gaia. Ekkor ismételten megpróbálta feléleszteni gyermekeit, az óriásokat. 
Leo Valdez nagyjából nyolc éves lehetett, amikor meglátogatta őt Gaia, a titánok anyja. Gaia tudta, hogy Leónak a későbbiekben fontos szerepe lesz, ezért próbálta őt megtörni. Ekkor történt a tragédia. Képességeivel meg akarta védeni anyukáját és saját magát, de elvesztette önuralmát és lángokba borult a műhely, ahol anyja meghalt.
Gaia később (a "Csata a labirintusban" c. kötetben) segített egy óriásnak, Anteusznak, a föld segítségével erősítette őt, így Percy Jackson addig nem tudott tisztességesen megmérkőzni vele, amíg az óriás a földdel érintkezett. Egy trükk segítségével sikerült felcsalnia Anteuszt a láncokra, ahol aztán Percy leszúrta őt Árapállyal, így az óriás homok módjára elporladt, anyja nem tudott segíteni neki a levegőben.
"Az elveszett hős" c. kötetben kiderült, hogy Gaia valami nagyra készül, fel akarja ébreszteni szunnyadó óriás hadseregét és le akar számolni az olimposzi istenekkel. Serege egyenesen Görögországba tart, hogy leszámoljanak az istenek eredeti gyökereivel, de mindeközben a Félvér tábor is veszélybe kerül és Gaiának köszönhetően kinyílik a Halál Kapuja...

Mint ahogyan az kiderült, Gaia egy igazán féltő anyatípus, mindenáron megvédi gyermekeit, még akkor is, ha ahhoz a legszélsőségesebb eszközökhöz kell nyúlnia.

Ha érdekel Gaia és még többet szeretnél megtudni róla, olvasd el "Az elveszett hős" című könyvet, vagy Az Olimposz hősei-sorozat eddig megjelent négy kötetét angolul!

Forrás
A bejegyzés megírásában segítségemre volt: Görög teremtéstörténet - Istenek születése

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a leírás! :)

    VálaszTörlés
  2. Bocsánat "Névtelen", amiért kitöröltem a megjegyzésedet, de szándékosan nem írtam nagyobb spoilert, csak annyit, amennyit a könyvek fülszövegei is megengednek...

    VálaszTörlés