Olimposzi történetek, 17. rész: Hérának bekötik a fejét

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

Hérának bekötik a fejét
- Házasság és bébibumm... -

Na igen, az esküvő... és szegény Hermész, akinek a meghívókat kellett kézbesítenie minden isten, titán, halandó, nimfa, szatír és állat számára.

"Remélem a csigák már az elején megkapták a meghívókat. Bizonyára egy örökkévalóságig tartana számukra odajutni." - Percy Jackson

Számos változat kering az esküvő pontos helyét illetően. Talán a leghihetőbb helyszín, Kréta szigete. Ugyanis a szigeten, pontosabban az Ida-hegyen rejtették el anno Zeuszt. Tehát a helynek jó karmája volt.

A meghívottak közül mindenki megjelent, kivéve egy nagyon buta nimfát, Khelonét. A nimfa Árkiádiában élt - a görög szárazföldön -, egy kis folyóparti kunyhóban. Mikor kézhez kapta a meghívóját, rögtön el is hajította.

"Pff - sóhajtotta. - Hülye esküvő! Inkább itthon maradok." - Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

Tovább olvasom

Olimposzi történetek, 7. rész: Az olimposziak némi fejtörést okoznak

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

A Nagy Titánháború: Az olimposziak némi fejtörést okoznak

Kronoszt egyáltalán nem könnyű legyőzni...

A legtöbb beszámoló és forrás szerint a Titánháború tíz évig tartott. Elképzelhető, hogy Kronosz csak azért trükközött az idővel, hogy az istenek feladják a próbálkozást. Ha igen, akkor nem vált be.

Rheia meglátogatott minden titánt és próbálta rávenni őket, hogy álljanak Zeusz oldalára. Sokuk végig is hallgatta, hiszen Kronosz nem bizonyult népszerű vezetőnek. Szinte az összes Titanisz inkább kimaradt a háborúból, viszont páran azért segítettek Zeusznak. Prométheusz - az emberek megteremtője - szintén semleges maradt. Ókeánosz is inkább az óceánok mélységében maradt. Héliosz és Szeléné - a Nap és a Hold - megállapodtak, hogy addig pártatlanok maradnak, míg munkájuk megmarad. A legtöbb férfi titán Kronosz oldalán maradt, az élükön Atlasszal.

A titánok és istenek oda-vissza csetepatéztak - felrobbantottak egy szigetet itt, elpárologtattak egy tengert amott... A titánok erősnek és jól felfegyverzettnek bizonyultak. Kezdetben az ő kezükben volt a vezetés. Hiába a mágikus küklopsz-fegyvereknek, az istenek nem voltak hozzászokva a harchoz.

"Nehéz dolog ám nem elejteni a háromágú szigonyodat és rohanni, miközben Atlasz feléd száguld üvöltözve és kardját lengetve." - Percy Jackson

Tovább olvasom

Ismerd meg a szereplőket: Árnyék Zoé

Árnyék Zoé (rajongó munka)

Árnyék Zoé egy Artemisz istennő vadászai közül. Apja az egyik ősi titán, Atlasz. Zoé eredetileg a Heszperidák tagja volt. A 2000 esztendeje tartó vadász léte alatt mindig hűséges követője volt Artemisznek, soha nem ingott meg.

Zoé gyakran beszélt óangol nyelven, régies szavakat használva, mint például a "vala" kifejezés. Amikor ideges volt, akkor erőteljesebb akcentussal beszélt. Kiemelt érdeklődést mutatott a csillagok és a csillagképek felé, tisztelettel beszélt a csillagképekről. A Heszperidákhoz hasonlóan Zoé is gyönyörű volt: haja fekete selyemként hullott vállára; bőre olyan volt, mint a karamell.

"Sötétbarna szeme volt, és turcsi orra. Ezüst koronájával és büszke arckifejezésével olyan királynős volt"

- részlet "A titán átka" című könyvből

Zoé kezdetben nővéreivel, a Heszperidákkal együtt egy kertben élt, valahol nyugaton az arany almafával, amit egy Ladón nevű sárkány őrzött. Zoét száműzték testvérei, mert segített egy Herkulesnek, aki hiába próbálkozott közvetlen támadással, felsült Ladónnal szemben, ekkor Zoé elmondta neki, hogyan szerezhetné meg csellel az aranyalmát.

Egyik hajtincsét odaadta Herkulesnek, a hős kezében a hajtincs átváltozott egy karddá, amit Anakluszmosz néven ismerhetünk.

Végül csatlakozott Artemisz vadászaihoz, akiknek az a fő feladata, hogy levadásszák a szabadon kószáló szörnyeket, de vadásznak ezen kívül erdei vadakra is. Vadászként pedig nem érintkezhetett férfiakkal, köztük Herkulessel sem. Kis idő elteltével ő lett a vadászok hadnagya.

Egyszer összefutott Thália Grace, Annabeth Chase és Luke Castellan hármasával, amikor a fiatalok a Félvér tábor felé kóboroltak. Akkor Zoé majdnem rábírta Tháliát, hogy csatlakozzon a vadászokhoz, azonban Thália nem akarta elhagyni Luke-ot, ami Zoét igazán dühítette, hiszen haragudott a férfiakra.

Árnyék Zoé először "A titán átka" című kötetben tűnt fel, amikor Percy Jackson, Thália, Grover Underwood, Bianca és Nico di Angelo szembeszállt a gonosz mantikórral (Dr. Tüske). Zoé rábeszélte Bianca di Angelót, hogy csatlakozzon a vadászokhoz, majd elkísérte testvéreit a Félvér táborba. Akkor a vadászok nyerték meg a zászlószerző játékot. Az Orákulum elhagyta a padlást, hogy Zoé közelébe férkőzvén elküldje a lányt egy küldetésre, akinek az eltűnt Artemiszt kellett felkutatnia.

Zoé elindult a végzetes küldetésre Thália, Bianca és Grover társaságában. Percy pedig követte őket, mert meg akart győződni róla, hogy Annabeth épen és egészségesen előkerül majd.

Küldetésük során szembe kellett nézniük többek között a Nemeai Oroszlánnal, amit együttes erővel sikeresen legyőztek, bár rendesen feladta nekik a leckét az oroszlán fémes szőre. Még szerencse, hogy Percy megtalálta a szörny gyenge pontját - a száját -, amit megosztott gyorsan Zoéval is, aki nem kis küzdelem után eltalálta nyilával a fenevadat.

Zoé mindvégig nagyon aggódott istennője végett, és alig várta, hogy újra láthassa őt.

A sivatagban, Héphaisztosz roncstelepén Bianca meghalt. Zoé is bűnösnek érezte magát a tragédia miatt, mert ő vette fel a vadászok közé a még tapasztalatlan, 12 éves Biancát. Percy próbálta vigasztalni Zoét.

Ahhoz, hogy feljussanak Artemiszhez az Othrisz-hegyre, kénytelenek voltak átkelni a Heszperidák kertjén, ahol Zoé találkozott nővéreivel, akik megtagadták őt. Zoé igyekezett elterelni a százfejű Ladón figyelmét, amíg a többiek átosontak a kerten. Egy ideig elbizonytalanította a sárkányt, de végül Ladón szembeszállt egykori gazdájával és megsebezte Zoé oldalát, aki halálos sebet szerzett, amit egészen haláláig eltitkolt a többiek elől.

A hegyen megtalálták Artemiszt, aki Atlasz helyett tartotta az Égboltot. Itt tudták meg a hősök, hogy a Generális (Atlasz) valójában Zoé apja. Míg Percy átvette a terhet az istennőtől, addig Artemisz és Zoé szembeszálltak a titánnal. A harc közben Zoé több belső sérülést szerzett. Mivel a vadászok vesztésre álltak, ezért elveszítették halhatatlanságukat, ekkor Zoé sorsa is megpecsételődött, hiszen Ladón mérge ott volt a szervezetében, ami végül végzett a vadásszal. Halála után Artemisz csillagképet formázott Zoé lelkéből, hogy így örökké tisztelhesse őt a világ.

Ezzel pedig a prófécia egyik sora is beteljesedett: "Lesz, kinek nemzője lesz oka pusztulásának."

Kezdetben zárkózottnak és barátságtalannak tűnt, de később kiderült róla, hogy hatalmas szíve volt és odaadó hűséggel szolgálta Artemiszt.

A folytatásban kattintva elolvashatod, hogyan szállt szembe Zoé a százfejű sárkánnyal, Ladónnal!

Tovább olvasom

Mitológia Percy Jackson-módra: Kalüpszó

Kalüpszó (hivatalos illusztráció)

Kalüpszó a tenger és az Ogügié sziget királynője. Atlasz (titán) és Téthüsz (titanisz) lánya, aki tengeri nimfaként élt szolgálóival Ogügié szigetén. Sok helyen kisistenként emlegették, pedig a titánok harmadik generációjához tartozik.

Az első titánháborúban apja, Atlasz oldalán harcolt az istenekkel szemben, de nem gonoszságból, csupán apját követte. Ezután az istenek büntetésül egy szigetre száműzték őt, ami attól kezdve börtönéül szolgált, és soha nem hagyhatta el. Azonban néha az istenek meglátogatták, híreket vittek neki a nagyvilágból, hogy ne unatkozzon. Ennek köszönhető, hogy Kalüpszó nevéhez nem kapcsolhatódnak nagy tettek, csupán mendemondák.

Kalüpszó szigetének közelében szenvedett hajótörést Odüsszeusz, a nagy utazó. Sok jó tengerésze és barátja veszett a tengerbe, és magát Odüsszeuszt is eszméletlenül sodorta Ogügié partjaira a víz. Kalüpszó a palotájába vitette a hőst és életben maradt társait. Ételt, italt adott a hajótörötteknek, és szórakoztatta őket, amíg felépültek. Eközben Kalüpszó beleszeretett a nagy hősbe. Felkínálta a halhatatlanságot Odüsszeusznak, feltéve, ha Ogügién marad vele örök szerelemben. Azonban Odüsszeusz jobban vágyott haza, a feleségére és fia viszontlátására, mint a halhatatlanságra, így visszautasította Kalüpszó szerelmét. Erre Kalüpszó haragos lett, és a palota börtönébe záratta Odüsszeuszt és kíséretét hét teljes évre. A hetedik évben Odüsszeusz pártfogója, Athéné istennő megelégelte a nimfa zsarnokságát, és megkérte Zeuszt, hogy tegyen ez ellen. A főisten Hermésszel üzenetet küldött Kalüpszónak, aki ezután kénytelen volt szabadon engedni a raboskodó Odüsszeuszt. Ugyan fájt a szíve szerelme elvesztése miatt, de segíteni szerette volna a hőst, így készíttetett egy tutajt, amit megrakott mindenféle jóval. Végül jó szelet adott az utazóknak, és elbúcsúztak.

Kalüpszó egy igazán szép, átok sújtotta asszony, aki már régóta magányosan élt néhány nimfa társaságában az Ogügién. Hosszas idő elteltével magánya megszakadt, amikor újra egy eszméletlen hőst sodort a sziget partjára a víz, Percy Jacksont, aki St. Helen-hegy kitörése után sodródott ide.

Mikor Percy magához tért, egy fiatal lányt pillantott meg, Kalüpszót:

„Mandulaszeme volt, karamellszínű copfja a vállára hullott. Tizenöt éves lehetett, vagy tizenhat? Nem tudtam megmondani. Azok közé tartozott, akiknek időtlen az arcuk. Énekelni kezdett, és a fájdalom eltávozott a testemből. Varázslatot használt. Éreztem, ahogy dala a bőrömbe szivárog, és meggyógyítja az égési sérüléseimet.”

(„Csata a labirintusban” egy részlete)

Kalüpszó ápolta Percyt, segítette megerősödni. Poszeidón fia kezdetben bizonytalan és bizalmatlan volt a nimfával és az egész szigettel kapcsolatban, hiszen ez egy csapda is lehetett volna.

A nimfa elmesélte Percynek, hogy ő Atlasz lánya, aki miatt mindig előítéletek érik. Pedig az első titánháborúban csak azért állt Atlasz mellett, mert lányaként ezt kellett tennie, úgy gondolta akkor, ez a helyes.

Miután a hős meggyógyult, bejárták az egész szigetet. Percynek nagyon tetszett a fiatal lány. Egyik este, vacsora közben Percy megkérdezte Kalüpszótól, hogy miért kerüli mindig a tekintetét, és miért nem tudja magát elengedni, mikor együtt vannak. Ekkor Kalüpszó elkezdte mesélni történetét, de egy váratlan látogató, Héphaisztosz miatt ez félbeszakadt. A kovácsisten tájékoztatta őket a civilizációban zajló eseményekről, majd rövid ideig ő is a nimfa vendégszeretetét élvezte.

Végül Percy már nem tudta nyomon követni a szigeten eltelt időt, és szíve kezdte visszahúzni a Félvér táborba. Kalüpszót nagyon elszomorította ez a hír, hiszen kezdett beleszeretni a hősbe. Befejezte korábban félbeszakadt meséjét, elmondta, hogy megátkozták az istenek és örökre ezen a szigeten kell maradnia. Valamint, ha ide téved egy hős, akkor abba akarva-akaratlanul beleszeret, de mire a szerelem megvalósulhatna, arra a hőst honvágya hazavezényli, és Kalüpszónak szenvednie kell a beteljesületlen szerelme miatt.

Vonakodva, de Odüsszeuszhoz hasonlóan Percynek is felkínálta a halhatatlanságot és az örök szerelmet. Bár Percy gyűlölte visszautasítani az ajánlatot, mégis barátait választotta, akiknek szükségük van az ő segítségére. Kalüpszó elfogadta a döntést, és egy mágikus tutajt készített a fiú számára. Búcsúzóul ajándékozott egy szál ezüst holdraforgót Percynek, amit csak éjszaka lehet elültetni, ezzel a kéréssel: „Ígérd meg, hogy ültetsz egy kertet nekem Manhattanben!”

Ogügié szigetét elhagyva Percynek az a gondolata támadta, hogy Kalüpszó volt számára: „a nagy mi lett volna, ha”.

A negyedik rész végén Percy elültette manhattani lakásuk virágosládájába a holdraforgót.

Az utolsó olimposziban megnyerték Percyék és az olimposzi istenek a titánok elleni háborút, ami után Percy többek között azt is kérte az istenektől jutalmaként, hogy bocsássanak meg Kalüpszónak és a titánok többi békés rokonának. Szóval ezek után elképzelhető, hogy mára Kalüpszó is elnyerte a szabadságát.

A folytatásban Kalüpszó röviden mesél büntetéséről!

„Szóval Kalüpszó és én éppen vacsoráztunk, arca a gyertyafényben még szebbnek tűnt. Először New Yorkról meséltem neki, aztán a Félvér Táborról, végül elmeséltem, hogyan nyelte le Grover az almát, amivel fociztunk. Rám villantotta káprázatos mosolyát, és felkacagott. Amikor egymás szemébe néztünk, gyorsan félrekapta a fejét.

– Látod, már megint! – mondtam.

– Mi megint?

– Megint elfordulsz, mintha nem mernéd elengedni magad.

Az almasörét bámulta.

– Mondtam már neked, Percy, hogy büntetésben vagyok. El vagyok átkozva, ha így jobban tetszik.

– Hogyan? Mondd el, hátha segíthetnék!

– Ne kérj erre!

– Áruld el, mi a büntetésed!

Vacsorája maradványai közé dobta a szalvétáját. Egy láthatatlan szolga máris elkapta előle a tányért.

– Percy, ez a sziget, Ogügié, az otthonom, a szülőhelyem, de a börtönöm is… Én… házi őrizetben vagyok. Azt hiszem, te így neveznéd. Soha nem láthatom a te Manhattanedet. Más városba sem utazhatom. Itt kell élnem, egyedül.

– Mindezt azért, mert Atlasz volt az apád, ugye?

A lány bólintott:

– Az istenek nem bíznak meg az ellenségeikben. Megértem őket. Igazán nem akarok panaszkodni. Nincs mindenkinek ilyen szép börtöne, mint nekem.

– De ez akkor sem igazságos! Attól, hogy a rokona vagy, még nem biztos, hogy mellette is állsz. A másik lánya, akit már említettem, Árnyék Zoé, egyenesen az ellensége volt. Bár igaz, ami igaz, ő nem is csücsült börtönben.

– De Percy – szólalt meg halkan Kalüpszó –, én mellette álltam az első háborúban. Elvégre az apám.

– Hogy mi?! De hát a titánok gonoszok!

– Valóban? Kivétel nélkül? És állandóan? – biggyesztette le az ajkát. – Mond csak, Percy! Nem vitatkozni akarok veled, de te például azért támogatod az isteneket, mert annyira jóságosak, vagy azért, mert a rokonaid?

Nem feleltem. Egy pont oda. Tavaly télen, miután megmentettük az Olimposzt, az istenek arról tartottak tanácskozást, hogy megöljenek-e. Ez tényleg messze állt a jóságosságtól.

Mégis támogatom őket, és miért? Mert Poszeidón az apám.

– Talán tényleg a rossz oldalon álltam – folytatta Kalüpszó.

– És ami azt illeti, az istenek egészen jól bánnak velem. Meglátogatnak időnként. Híreket hoznak a világból. De ők távozhatnak.

Én nem.

– Barátod sincs? Úgy értem, aki itt élne veled? Nagyon szép hely.

Könnycsepp gördült végig az arcán.

– Meg… megfogadtam magamnak, hogy nem beszélek erről, de…”

(Csata a labirintusban, 208-210. oldal)

Tovább olvasom

Mitológia Percy Jackson-módra: Atlasz

Atlasz, az egyik legerősebb titán (kép)

Atlasz a Föld és Égbolt hordozója, az Erő és Kitartás Titánistene. A nagy titánok leszármazottja, tehát 2. generációs titán. Szülei Iapetosz (az Alvilág Ura, a Nyugat Titánja) és Klümené Ókeánisz. Testvérei: Prométheusz, Epimétheusz és Menoitiosz. Felesége Pléióné, gyermekeik a Hüászok (Dionüszosz dajkái, a Fiastyúk csillagzat) és a Pleiászok (a Fiastyúk csillagzat istennői); később Nüx szülte neki a három Heszperiszt. Híres gyermeke továbbá Kalüpszó is.

A mitológiai forrásokban gyakran Atlaszt tartják az elsüllyedt Atlantisz első királyának. Az első titánháborúban a titánok oldalán harcolt az olimposzi istenek ellen, amikor megostromolta a mennyeket. Az istenek csak nehezen tudtak győzni, végül Zeusz büntetésül Atlaszt arra kárhoztatta, hogy örökké a hátán tartsa a Földet és az Égboltot, és a vállain a nagy oszlopot, amely ezeket elválasztja.

A Heszperiszek földjén lakott, vesztét pedig egy régi jóslat okozta. A jóslat szerint nem bízhatott meg az idegenekben, de ehhez a titán nehezen tudta tartani magát:

Atlaszt egyszer felkereste Herkules (azaz Héraklész) is, ugyanis tizenegyedik próbája az volt, hogy megszerezze a Heszperiszek aranyalmáit, ezért arra akarta rávenni Atlaszt, hogy ezt helyette végezze el. Cserébe Herkules felajánlotta Atlasznak, hogy tartja helyette az égboltot, amíg vissza nem ér. Atlasz élt a kínálkozó lehetőséggel, hiszen nem kellett tartania az Égboltot. Az almákat elhozta Herkulesnek, aki sejtette, hogy Atlasz nem fogja visszavenni tőle a terhet, így azt mondta a titánnak, hogy egy percre vegye át tőle az Égboltot, mert meg kell igazítania a vállpárnát, hogy könnyebben tarthassa azt. Atlasz visszavette terhét, de akkor Herkules messze járt már az aranyalmákkal.

Perszeusz látogatását már nem úszta meg ennyivel: Zeusz fia Perszeusz éppen hazatérőben volt, miután megölte Medúzát, és Atlasz országán kellet keresztülhaladnia. A jóslat miatt Atlasz eléggé gorombán viselkedett vele, sőt meg is sértette a hőst azzal, hogy szerinte Medúza megölése hazugság. Perszeusz úgy bizonyította igazát, hogy felmutatta a levágott Gorgó-főt, és ettől Atlasz kővé változott. Hatalmas, égbenyúló sziklavonulattá, hegységgé változott, azóta is így tartja az égboltot. Belőle lett az észak-afrikai Atlasz-hegység. Továbbá róla kapta nevét az Atlanti-óceán is.

„A titán átka” című kötetben Atlasznak sikerült kiszabadulnia rettenetes büntetése alól, kényszerítette Luke-ot terhének átvételére, azért, hogy saját maga is tudjon harcolni Kronosz oldalán. Később Atlasz és Luke rászedték Annabeth-t, és neki kellett tovább hordoznia az Égboltot. Ezután, Atlasz hozzálátott a szörnyek toborzásához Kronosz seregébe, valamint az Ophiotaurusz vadászatába is belevágott. Ettől kezdve gyakran „Generális” néven emlegették a titánistent.

Legelőször Percy álmában, Luke és a fogságba ejtett Artemisz társaságában láthattuk őt, amikor Artemiszt arra kényszerítették, hogy vegye át Annabeth helyett az ég tartását, mert a lány már haldoklott.

Percy ezután a „Levegő és Űr Múzeumában” láthatta viszont a Generálist, ahol az ősi Szibarisz nevű sárkány fogaiból gonosz varázslattal csontvázharcosokat idézett meg (akik látszatra embereknek tűntek), amiket a múzeumban tartózkodó hősökre uszított.

„Magas volt, izmos, világosbarna bőrrel és hátranyalt hajjal. Drága selyemöltönyt viselt, mint a Wall Street pénzeszsákjai, de ez a fickó biztos nem bróker volt. Állatias arca volt, széles válla, erős marka szilánkra tört volna egy zászlórudat is. A két szeme – szoborszemek. Úgy éreztem, egy élő szobrot bámulok. Csodálkoztam, hogy egyáltalán mozog.”

(Részlet „A titán átka” című kötetből)

Szemtől szemben San Francisco-ban, a „Kétségbeesés Hegyén” (vagyis a Tamalpais-hegyen, eredeti nevén pedig Othrisz-hegyen) találkozott először egymással Atlasz és Percy, valamint Árnyék Zoé (aki azon kívül, hogy Artemisz egyik vadásza, történetesen Atlasz lánya volt). Azonban a két hős hiába támadta a Generálist, hiszen dárdájával könnyedén elbánt Percyvel és Zoé nyilait is elhárította. Aztán Percy rájött, hogy egyedül Artemisz képes legyőzni a titánt, ezért átvette Artemisztől az eget és tartotta helyette. Zoé is szeretett volna segíteni istennőjének a küzdelemben, és sikerült is homlokon lőnie apját egy nyíllal, de Atlasz egy sziklának taszította Zoét, aki belehalt sérüléseibe (hiszen előzőleg már súlyosan megsebesítette őt Ladón, a sárkány), ezzel saját lányát ölte meg. Végül sikerült visszaszorítani őt az Ég alá, és Percyéknek sikerült pegazusokon elmenekülniük, ezzel Atlaszt jól felbosszantották, aki ezért átkozódott és ordítozott.

A negyedik kötetben Atlasz nem jelent meg, csupán nyögdécselő hangját hallották Percyék, amikor küldetésük során az Othrisz-hegynél találták magukat.

Később Kronosz úgy döntött „Az utolsó olimposzi” c. kötetben, hogy nem szabadítja ki Atlaszt terhe alól, habár nagyon jó harcos volt. Ebben a döntésben az is közrejátszott, hogy a Generális fogságából sikerült megszöknie Artemisznek. Kronosz azt is megemlítette, hogy Kriosz felügyelte Atlaszt, amíg a titánok az olimposzi istenekkel harcoltak.

A folytatásban elolvasható, hogyan sikerült újra visszaszorítani Atlaszt az Égbolt terhe alá!

„– Lány létedre jól harcolsz, de nekem nem vagy ellenfél.

Döfött egyet az istennő felé, mire Artemisz elhajolt. Sejtettem, hogy most valami csel következik. Atlasz felemelte fegyverét.

– Ne! – sikoltotta Zoé, és miközben kettejük közé vetette magát, homlokon lőtte apját. A vessző úgy meredezett, mint valami unikornisszarv. Atlasz dühödten felordított. Kézfejével félresöpörte lányát, aki a fekete szikláknak vágódott.

Szerettem volna rákiáltani, vagy odarohanni hozzá, hogy segítsek, de nem tudtam sem kiáltani, sem mozdulni. Azt sem láttam, pontosan hová zuhant Zoé. Aztán Atlasz győzelemittasan Artemisz felé fordult. Az istennő sebesültnek tűnt, mert a földön maradt.

– Az új háború első vére – nyerítette Atlasz, és döfött.

Csakhogy Artemisz, gyorsabban, mint a gondolat, megragadta a lándzsa nyelét, megtámasztotta végét a földön, és emelőkarként használva a fegyvert, hatalmasat rántott rajta. Atlasz átrepült az istennő feje felett, és egyenesen felém szárnyalt. Tudtam, mi fog történni. Már nem szorítottam annyira az eget, és amikor Atlasz nekem ütközött, elengedtem a terhet. Olyan gyorsan gurultam ki alóla, ahogy csak tudtam.

Az égbolt Atlasz hátára rogyott, majdnem összelapította, míg fél térdre nem tudott ereszkedni. De már elkésett.

– NEEEE! – ordította. Kiáltásába beleremegtek a hegyek. – NEM AKAROM MEGINT!

Atlaszt földhöz szegezte a terhe.”

(A titán átka, 247-248. oldal)

Tovább olvasom