Olimposzi történetek, 7. rész: Az olimposziak némi fejtörést okoznak

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

A Nagy Titánháború: Az olimposziak némi fejtörést okoznak

Kronoszt egyáltalán nem könnyű legyőzni...

A legtöbb beszámoló és forrás szerint a Titánháború tíz évig tartott. Elképzelhető, hogy Kronosz csak azért trükközött az idővel, hogy az istenek feladják a próbálkozást. Ha igen, akkor nem vált be.

Rheia meglátogatott minden titánt és próbálta rávenni őket, hogy álljanak Zeusz oldalára. Sokuk végig is hallgatta, hiszen Kronosz nem bizonyult népszerű vezetőnek. Szinte az összes Titanisz inkább kimaradt a háborúból, viszont páran azért segítettek Zeusznak. Prométheusz - az emberek megteremtője - szintén semleges maradt. Ókeánosz is inkább az óceánok mélységében maradt. Héliosz és Szeléné - a Nap és a Hold - megállapodtak, hogy addig pártatlanok maradnak, míg munkájuk megmarad. A legtöbb férfi titán Kronosz oldalán maradt, az élükön Atlasszal.

A titánok és istenek oda-vissza csetepatéztak - felrobbantottak egy szigetet itt, elpárologtattak egy tengert amott... A titánok erősnek és jól felfegyverzettnek bizonyultak. Kezdetben az ő kezükben volt a vezetés. Hiába a mágikus küklopsz-fegyvereknek, az istenek nem voltak hozzászokva a harchoz.

"Nehéz dolog ám nem elejteni a háromágú szigonyodat és rohanni, miközben Atlasz feléd száguld üvöltözve és kardját lengetve." - Percy Jackson

Tovább olvasom

Olimposzi történetek, 6. rész - Irány a Tartarosz!

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

Irány a Tartarosz!

A hat isten az Ida-hegyhez menekült Zeusz titkos barlangjába, amit később a testvérek Zeusz barlangnak neveztek el. Zeusz beszámolt öt testvérének a világban zajló dolgokról, de mindannyian tisztában voltak vele: el kell hagyniuk a hegyet. A nimfák hallottak pletykákat, miszerint Kronosz a titánokat a szökevények felkutatására küldte. Vissza akarta őket kapni, hogy leláncolhassa vagy feldarabolhassa gyermekeit.

A még egy napja sem szabadult istenek dühösek voltak, hogy máris harcba kell indulniuk, de nem volt más választásuk. Poszeidón beleegyezett a harcba és rögtön fegyverek után kérdezősködött, ami váratlanul érte Zeuszt. Vele ellentétben Hesztia arra próbálta kérlelni testvéreit, hogy igyekezzenek békét kötni a titánokkal. A testvérek hitetlenkedve néztek nővérükre, és elutasították javaslatát. Hesztia volt a legkíméletesebb az istenek közül, de a többiek nem vették őt komolyan. Démétér viszont bosszúszomjasabb volt és meg akarta torolni apja tettét.

"Soha nem fogok megbocsátani atyánknak. Talán el tudnánk lopni a kaszáját. Felapríthatnánk úgy, ahogy ő is tette Uranosszal! Aztán jobb célra használhatnám a kaszát - például búza kaszálásra! Láttátok azokat a gyönyörű földterületeket, amik felett átrepültünk?" - Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

Tovább olvasom

Olimposzi történetek, 5. rész - Zeusz mentőakciója

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

Zeusz mentőakciója

John Rocco - Ida-hegy

Zeusznak szép gyermekkora volt az Ida-hegyen. Napjait vidáman töltötte, a vidéken kergetőzött a nimfákkal és a szatírokkal. A Korübantok megtanították harcolni, megetették mézzel és megitatták a varázslatos kecsketejjel. Mire fiatal felnőtt istenné vált igazán jóképű fickó lett belőle. Rövid fekete haja, gondosan nyírt szakálla volt, és égszínkék szeme hamar felhős szürkére váltott, ha dühös lett.

Egy napon meglátogatta őt édesanyja, Rheia. A titanisz elérkezettnek látta az időt a bosszúra, hiszen fiából magabiztos, erős, jóképű isten vált. Ezért afféle nyári munkát ajánlott fiának:

"- Szabad az út a palotába egy pohárnok számára - mondta.

- De nekem nincs tapasztalatom poharak felszolgálásában - felelte Zeusz.

- Egyszerű - ígérte Rheia. - Amikor Kronosz király italt kér, akkor odaviszed neki. A fizetség nem nagy, de a munkának van egy sokkal előnyösebb oldala, megbuktathatod apád hatalmát és a Kozmosz ura lehetsz.

- Kivagyok ettől - mondta Zeusz. - De Kronosz nem fogja észrevenni, hogy isten vagyok?

- Már gondoltam erre - jegyezte meg Rheia. - A testvéreid ennyi éven át életben maradtak Kronosz gyomrában, és hozzád hasonlóan ők is felnőhettek mostanra. Vagyis már elegendő erővel rendelkezhetnek a méret- és alakváltáshoz. Szükséged lesz erre az erőre is. Kevésbé istenivé kell válnod, hovatovább... kevésbé titánszerűvé." - Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

Tovább olvasom

Olimposzi történetek, 4. rész - A Kannibalizmus Aranykora

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

A Kannibalizmus Aranykora

Minden a lehető legjobban alakult Uranosz bukása és Kronosz hatalomra jutása után, a titánok aranykorukat élték. Egy ideig...

Gaia látta, hogy gyermekei felelősen uralkodnak a világon, úgy gondolta, Kronosz gondoskodni fog mindenről, ezért visszasüllyedt a Földbe pihenni. Szóval pár napra megpihent, ami földi szempontból évezredeknek felelt meg. Eközben a titánoknak gyermekei születtek, így őket nevezzük a titánok második generációjának.

John Rocco -

Prométheusz megalkotja az embert

Ókeánosz és Téthüsz életet adott háromezer leány- (vagyis ókeanisz) és ugyanennyi fiúgyermeknek (folyamisten). Szó szerint híres gyermekük, Klümené, a Hírnév titán istennője lett, aki beleszeretett a Nyugaton uralkodó Iapetoszba. Az ő szerelmükből fogant Atlasz, aki kiváló harcosnak bizonyult. Atlasz később Kronosz jobbkezévé és fő végrehajtójává vált. De, Klümené egy másik fiúval is megörvendeztette Iapetoszt, ő volt a legendás Prométheusz. Prométheusz feltalált egy kisebb életformát, az embert.

Prométheusz egyik nap éppen a tengerparton szórakozott és a nedves agyagból mindenféle formát épített. Alkotott néhány különös kinézetű figurát, akik a titánokra hasonlítottak, csak sokkal kisebbek és törékenyebbek voltak. Talán Uranosz isteni véréből került az agyagba vagy talán maga Prométheusz lehelt életet a figurákba, de azok életre keltek és belőlük lett az első két ember.

Mit szóltak mindehhez a titánok? Valakinek tetszettek ezek a teremtmények és voltak olyanok, akik haszontalan és semmirevaló élőlényeknek tartották őket. Bizony olyan is akadt, aki egyenesen undorítónak vélte Prométheusz embereit. Ami pedig az embereket illeti, meglapultak barlangjaikban és csak néha surrantak ki a külvilágba.

Tovább olvasom

Olimposzi történetek, 3. rész - A Titánok Aranykora

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

A Titánok Aranykora

John Rocco - Kronosz palotája

Eleinte Kronosz nem volt olyan rossz és ördögi, végig kellett mennie a neki szánt úton. Kiszabadította a Tartarosz mélyén fogságban tartott küklopszokat és százkarúakat, anyja nagy-nagy örömére.

A csúf szörnyek pedig igencsak hasznosnak bizonyultak, mivel nekik köszönhetően válhattak a titánok kiváló fémkovácsokká és építészekké.

Az óriások palotát építettek Kronosznak az Othrisz-hegyen (akkoriban ez volt a legmagasabb hegy Görögországban), ezzel fejezték ki hálájukat kiszabadításukért. A palota éjfekete márványból készült, toronymagas oszlopokkal és egy hatalmas belső csarnokkal, ahol mágikus fáklyák világították be a termeket. Kronosz trónját tömör obszidiánból faragták, arany és gyémánt berakásokkal.

Az öt titán és hat titanisz kerülte a konfrontálódást a legifjabb testvérrel, látták mit tett a kaszával, így nem szerettek volna a haragosai lenni. Miért is vitatkoztak volna vele? Kronosz lett a Kozmosz ura és az Idő Titánja.

"Leginkább az idő pusztító ereje foglalkoztatta. Halhatatlanként nem tudta elképzelni, mit lehet a halandó élet néhány éve alatt tenni. Csupán a hecc kedvéért utazgatni szokott a világban, felgyorsította a fák, a növények, az állatok életét, és így láthatta őket elsorvadni és meghalni. Sosem tudta ezt megunni." - Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

Tovább olvasom

Olimposzi történetek, 2. rész - A kezdet: Kronosz felemelkedése

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból!
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri
 

A kezdet: Kronosz felemelkedése

John Rocco - Kronosz

Kronosz megközelítőleg 9 láb magas lehetett, ami korántsem számított kimagaslónak a titánok között. Ravaszságával pedig méltóképpen kiérdemelte "A Csaló" becenevet testvéreitől. Hogy pontosan miért? A küzdőversenyeken állandóan piszkos eszközökhöz nyúlt és sosem lehetett pontosan tudni, merre van. Arckifejezése megfejthetetlen volt.

"Amikor rád nézett, nem tudtad volna megmondani, hogy be akar egyet húzni vagy mondani szeretne egy viccet. A szakálla is az az idegesítő fajta. Fiatal volt egy szakállhoz, éppen úgy kezdte növeszteni, akár egy nagy tüskét, ami kiállt az állából, mint egy holló csőre." - Percy Jackson

Apja megölésének lehetősége kínálta számára az esélyt: kivívni magának családja tiszteletét. Tetszett neki a kecsegtető lehetőség és a világ feletti uralom gondolata. 
Persze ez sem volt véletlen műve, ugyanis szentül hitte, hogy apja észre sem veszi őt - az anyja sem, ami azt illeti - és szülei talán még a nevét sem tudják. Nos, ebben nem tévedett.

"- Megcsinálom... - ismételte. - Majd én feldarabolom Atyánkat.
 - A kedvenc fiam! - sírt Gaia. - Hihetetlen vagy! Tudtam, hogy számíthatok rád, hmm... melyik is vagy te?
- Kronosz." - Rick Riordan, PJ's Greek Gods

Tovább olvasom

Olimposzi történetek, 1. rész - A kezdet: Ősök és titánok

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

A kezdet: Ősök és titánok

John Rocco - Khaosz

Kezdetben nem volt semmi, így nem volt arra sem lehetőség, hogy valaki feljegyzéseket készítsen a jövő nemzedéke számára. 

"Az első isten, ha egyáltalán annak lehet nevezni, Khaosz volt - egy rendezetlen, sűrű köd, ami mindenféle anyaggal együtt sodródott a kozmoszban." - Rick Riordan, PJ's Greek Gods

Később a sötétségből kivált Gaia, ő testesítette meg a Földet, ő lett Földanya. Később emberi alakot öltött magára. 

"Szerette körbesétálni a Földet - így gyakorlatilag saját magán sétált - egy idősebb asszony alakjában, áramló zöld ruhát viselt, göndör fekete haja volt és arcán derűs mosoly. A mosoly kellemetlen természetet rejtett. Hamarosan meglátod majd." - Percy Jackson

Mikor Gaia felnézett az ürességbe, arra gondolt, szükség lenne égre (egy jóképű férfi személyében), így született meg az Égbolt. Az Égbolt védelmezte a Földet, ami nappal kék színben pompázott, éjszaka pedig feketére változott. Az ég magát Uranosznak hívta.

Tovább olvasom

Mitológia Percy Jackson-módra: Gaia

AnnPars illusztrációja a földanyáról

Gaia (latinul: Terra) a görög mitológiában a Föld istennője, maga a földanya.

Mikor az egész világ még ősállapotban volt, csak Khaosz, az üresség és éjszaka honolt mindenütt, ebből az ősállapotból kivált föld, maga volt Gaia. Ő testesítette meg a földet. Az élet és a halál körforgásának jelképe.

Gaia saját magából megteremtette Uránoszt. Nászukból született hat fiú (Ókeánosz, Koiosz, Kriosz, Hüperión, Iapetosz és Kronosz) és hat leány (Téthüsz, Rheia, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé és Theia), akiket titánoknak neveztek el. Az első titán Ókeánosz volt, aki megteremtette a vizet, a legfiatalabb pedig Kronosz volt, a legügyesebb és legfurfangosabb az összes gyermek közül.

A titánok a görög mitológiában egy ősi fajként szerepelnek, akik hatalmas istenségek voltak. A titánok kezdetben az őserők megtestesítői voltak, később találmányaik által az emberiség jótevőiévé nőtték ki magukat.

Mikor a titánok felnőttek, Uránosz kapott egy jóslatot, mely szerint saját gyermekei fogják letaszítani őt trónjáról. Az ősi istenség megrémült a jóslattól, meg akarta akadályozni annak beteljesedését, ezért gyermekeit a Tartaroszba vetette. De, Gaia a titánok mellett megszülte a küklopszokat és a hekatonkheireket is (százkarú óriásokat, egyikük a Percy Jackson és az olimposziakból is ismert Briareósz).
 

Uránosz őket is tömlöcbe vetette. Gaia rengeteget szenvedett, amiért gyermekeit férje fogva tartotta, ezért engedélyt kért Uránosztól, hogy minden nap látogathassa őket. Uránosz mit sem sejtve beleegyezett felesége kérésébe. Gaia egy erős utódot akart kicsempészni a Tartarosz mélyéről, hogy megölethesse vele férjét. Kronosz önként vállalta az apja elleni harcot. Éles gyémántsarlót kapott anyjától, majd követte apját, és mikor az istenség nem számított rá, váratlanul súlyos sebet ejtett Uránoszon. A földre hulló véréből megszülettek a bosszúálló Erinnüszök és a Gigászok, abból pedig, ami a tengerbe cseppent, megszületett belőle Aphrodité, a szerelem szépséges istennője, akit egy gyöngykagylóban vetett partra a tenger. Uránosz ugyanolyan sorsot kívánt fiának, mint amilyen neki is jutott.

Tartarosztól született meg szörny ivadékai: Ekhidna és Tüphón. 

A föld megteremtése és benépesülése után Gaia nyugodt időket élt meg. Megszülettek a titánoktól Gaia unokái, az olimposzi istenek. Kronosz testvérét, Rheiát vette feleségül, akitől öt gyermeke született: Poszeidón, Hádész, Héra, Démétér és Hesztia. Valamint Kronosznak volt kisebb viszonya egy természetszellemmel, így született meg Kheirón, a kentaur. Kronosz nem tudta elfeledni Uránosz utolsó szavait, hiszen a jóslat szerint saját gyermekei közül valamelyik letaszította volna őt a trónról, ezért lenyelte összes utódját. Rheia titokban megszülte a hatodik közös gyermeket, Zeuszt, akit Kronosz elől Kréta szigetén rejtett el. A fiú helyett köveket pólyált be és azt nyelte le a titánúr.

Mikor Zeusz felnőtt, apjával mérget itatott, mire az kihányta addig lenyelt gyerekeit. 10 évig harcolt Zeusz a testvérei segítségével Kronosz és a titánok ellen, ez volt az első titánháború. Gaia azt jósolta, az győz, aki a Tartaroszból kiszabadítja foglyul ejtett gyermekeit, Zeusz ki is szabadította a küklopszokat és a százkarú óriásokat. Prométheusz segítségével Zeusz legyőzte Kronoszt, akit ezután feldaraboltak. A titánokat és Kronosz darabjait a Tartaroszba zárták, őrzőik a százkarú óriások lettek. Zeusz, villámai segítségével Tüphónt az Etna alá zárta. Ezután az istenek vették át a hatalmat az Olimposzon.

A háború után Gaia úgy döntött, már nem vesz részt az istenek (unokái) dolgaiban, ezután csak jósoló és tanácsadó istennőként járt el.

Hosszú szunnyadás után először a II. világháború idején kezdett el ébredezni Gaia. Ekkor ismételten megpróbálta feléleszteni gyermekeit, az óriásokat. 

Leo Valdez nagyjából nyolc éves lehetett, amikor meglátogatta őt Gaia, a titánok anyja. Gaia tudta, hogy Leónak a későbbiekben fontos szerepe lesz, ezért próbálta őt megtörni. Ekkor történt a tragédia. Képességeivel meg akarta védeni anyukáját és saját magát, de elvesztette önuralmát és lángokba borult a műhely, ahol anyja meghalt.

Gaia később (a "Csata a labirintusban" c. kötetben) segített egy óriásnak, Anteusznak, a föld segítségével erősítette őt, így Percy Jackson addig nem tudott tisztességesen megmérkőzni vele, amíg az óriás a földdel érintkezett. Egy trükk segítségével sikerült felcsalnia Anteuszt a láncokra, ahol aztán Percy leszúrta őt Árapállyal, így az óriás homok módjára elporladt, anyja nem tudott segíteni neki a levegőben.

"Az elveszett hős" c. kötetben kiderült, hogy Gaia valami nagyra készül, fel akarja ébreszteni szunnyadó óriás hadseregét és le akar számolni az olimposzi istenekkel. Serege egyenesen Görögországba tart, hogy leszámoljanak az istenek eredeti gyökereivel, de mindeközben a Félvér tábor is veszélybe kerül és Gaiának köszönhetően kinyílik a Halál Kapuja...

Mint ahogyan az kiderült, Gaia egy igazán féltő anyatípus, mindenáron megvédi gyermekeit, még akkor is, ha ahhoz a legszélsőségesebb eszközökhöz kell nyúlnia.

Ha érdekel Gaia és még többet szeretnél megtudni róla, olvasd el "Az elveszett hős" című könyvet, vagy Az Olimposz hősei-sorozat eddig megjelent négy kötetét angolul!

Forrás

A bejegyzés megírásában segítségemre volt: Görög teremtéstörténet - Istenek születése

Tovább olvasom

Mitológia Percy Jackson-módra: Tüphón

Tüphón

Tüphón, „Minden szörny atyja”.  Szülei Gaia (földanya) és Tartarosz (a félelmetes alvilági szakadék istene). Delphüné testvére. Felesége Ekhidna, a szörnyek ősanyja.

Az első titánháború után a Tartaroszba vetett gyermekeiért, a titánokért bánkódó Gaia odaadta magát öccsének, Tartarosznak. Ebből a nászból született meg Delphüné és Tüphón. Tüphón arra volt hivatva, hogy legyőzze Zeuszt és megbuktassa uralmát. Kilikiában született meg, a Korükosz-barlangban. Tüphón csípőig ember formájú és a csípőtől lefelé óriáskígyóból álló szörnyeteg. Ujjai hegyén kígyók nőttek, fejét és állát csapzott szőrzet fedte, szemei izzottak, szájából tüzes láva fröcskölt és hatalmas szárnyai elsötétítették az eget. Tüphón mindegyik torkából vad hangok törtek elő: bikabömbölés, oroszlánüvöltés, kutyaugatás. Kitárt karjai kelettől nyugatig értek, feje pedig egészen a csillagokig nyúlt.

Mielőtt feladata teljesítésére indult volna, talált magához illő feleséget, Ekhidna (a szörnyek ősanyja) személyében. Gyermekeik: Kerberosz (a háromfejű kutya, az Alvilág bejáratának őrzője), Orthosz (kétfejű kutya), a nemeai oroszlán, Kiméra, Szphinx, az erümanthoszi vadkan, a krommüóni vademse, Hidra, valamint a Prométheusz máját tépő saskeselyű. Nem véletlenül illették Tüphónt a „Minden szörny atyja” névvel.

Amikor rohamra indult az Olimposz ellen az istenek menekülni voltak kénytelenek és különböző állatoknak álcázták magukat. Athéné nem volt hajlandó elrejtőzni, Zeuszt is megrótta gyávasága miatt, és addig bíztatta, míg fel nem vette igazi alakját. Zeusz visszatért az Olimposzra és villámaival rohamra indult Tüphón ellen. A sebesült Tüphón üvöltve menekülni kezdett, majd Zeusz közelharcba bocsátkozott vele. Tüphón kígyói Zeusz köré tekeredtek és a szörny elvette Zeusztól sarlószerű kardját, kivágta vele kezeiből és lábaiból az inakat. Zeusz inai nélkül tehetetlenül hevert, mozdítani sem tudta magát. Tüphón ellenfelét és annak inait szörnynővére Delphüné őrizetére bízta.
 

Zeusz legyőzése szinte megbénította az isteneket. Hermész és Pán vállalták, hogy megpróbálják kiszabadítani Zeuszt. A barlanghoz lopóztak, Pán pedig olyan iszonyú hatalmasat kiáltott, hogy Delphüné szörnyethalt. Hermész az inakat megkereste és visszahelyezte őket apjába. Zeusz ismét az Olimposzra ment, harci szekerére szállt és ismét üldözni kezdte Tüphónt. A Moirák siettek Zeusz segítségére úgy, hogy megkínálták a szörnyet olyan almákkal, amelyek biztos halálra ítélték őt. Tüphón a Haimosz-hegyre menekült, ahol Zeusz felé hatalmas sziklákat kezdett hajigálni, de Zeusz a sziklákat villámaival széthasította, amelyek visszahullva iszonyú sebeket ejtettek Tüphónon. Szicília felé vette útját, de ahogy a szigetre ért Zeusz véget vetett a küzdelemnek, óriási sziklát kapott fel és ráhajította, ebből lett az Etna, amit Tüphón mindmáig megpróbál levetni magáról, a hegy még ma is tüzet okád és füst tör az égre csúcsáról.

A nyugati civilizációban Tüphón az Etna helyett a St. Helens-hegy fogságába került. Újdonsült börtöne nem bírta tovább fogságban tartani a több ezer éve raboskodó szörnyeteget.

A negyedik kötetben (Csata a labirintusban) Percy Jackson egy csapatnyi telekhin ellen kénytelen volt használni a St. Helens-hegynél minden erejét, aminek hatására Tüphón felébredt álmából és az éppen meggyengült börtönéből ki tudott törni.
 

Az utolsó kötetben Tüphón egyenesen New York, vagyis az Olimposz felé vette az irányt. A Ködnek köszönhetően az emberek nem láthatták a szörnyeteg valódi alakját, de így is tudták, hogy valami veszedelmes közeleg, mégpedig egy őrületes vihar képében. Tüphón a laikus szemeknek egy hatalmas vihar-hurrikán torzszüleménynek tűnt, ami mindent elpusztított, ami csak az útjába került.
 

Szinte az összes olimposzi isten harcba szállt ellne: Zeusz, Artemisz, Apolló, Athéné, Dionüszosz, Árész, Hermész és Héphaisztosz. Poszeidón a tenger alatt harcolt Ókeánosszal és a tengeri szörnyekkel, míg Hádész és Perszephoné egy ideig nem küzdöttek. Démétér pedig az Olimposzon maradt. Tüphón még Zeusz mestervillámától is csak hátratántorodott, sokáig úgy tűnt, hogy sikeresen el fogja érni New Yorkot. Tehát Tüphón nagyon jó figyelemelterelésnek bizonyult, amíg a többit titán, köztük Kronosz, egyre közelebb férkőztek a szinte magára hagyott Olimposzhoz.

Percy ilyennek írta le Tüphónt:

„A felhő lassan szétnyílt, és először életemben megpillanthattam Tüphónt.

Tudtam, hogy amíg élek (ami jelenlegi helyzetemben igazán nem valami sok idő), nem fogom elfelejteni ezt a képet. Tüphón arca folyton változott. Minden percben más szörny volt, és mindig ijesztőbb az előbbinél. Mivel ép ésszel nem bírtam volna sokáig nézni a képét, inkább a testére koncentráltam, de azzal sem jártam jobban.

Emberszerű volt, de a bőre olyan fasírtos szendvicsre hasonlított, amit egy évig az öltözőszekrényben felejtettek.

Zöld foltos volt, ház nagyságú hólyagokkal és fekete égésfoltokkal a vulkán alatt eltöltött hosszú eónok emlékeként. Emberszerű ujjaiból saskarmok meredeztek. A lába pikkelyes, mint egy hüllőé.”

(„Az utolsó olimposzi” egy részlete)

Percy imádkozott Poszeidónhoz, hogy hagyja el palotáját és fékezze meg a New Yorkba érő Tüphónt. Poszeidón hallgatott fiára, otthagyta palotáját a tenger alatti csata kellős közepén, hogy segítse megmenteni az Olimposzt. Amikor Tüphón a Hudson-folyóba lépett, akkor Poszeidón megrohamozta őt a Tyson által vezetett küklopsz-sereggel. Legyőzték és leláncolták a szörnyet, majd Poszeidón megnyitott egy alagutat a Tartaroszba, és levetette oda Tüphónt.

Hogyan sikerült legyőzni Tüphónt?

„Amikor Tüphón a Hudsonba lépett, alig ért vádlija közepéig.

Most!, könyörögtem a füstben lebegő képnek. Mire vártok? Légyszi!

Mintha csoda történt volna, a kép hátteréből felharsant a kagylókürt. Az óceán hangja. Poszeidóné.

Tüphón lába körül tizenkét méter magas hullámok csapkodtak a hirtelen viharossá vált folyón. És a folyóból újabb harci szekér szökkent elő. A szekér elé kötött, szilaj csikóhal a levegőben éppen olyan könnyedén úszott, mint a vízben. Apám teste kéken vibrált, tett egy büszke kört Tüphón lába körül. Poszeidón nem volt többé öregember. Megint olyan volt, amilyennek ismertem: napcserzett bőrű, fekete szakállas, ereje teljében lévő férfi. Suhintott egyet háromágú szigonyával, mire a folyó felhőtölcsérrel vette körül az óriást.

- Ne! - kiáltott fel Kronosz egy másodpercnyi döbbent csönd után. - Ne!

- TÁMADÁS, TESTVÉREIM! - kiáltotta Poszeidón, de nem tudtam, hogy a füstből hallom-e, vagy hangja felért egészen idáig. - ELŐRE AZ OLIMPOSZÉRT!

A habokból harcosok ugrattak ki hatalmas cápák, sárkányok és tengeri csikók hátán.

Egy egész küklopsz hadtest érkezett, és a csapatot nem más vezette, mint...

- Tyson! - kiáltottam fel.

Tudtam, hogy nem hallhat engem, de alaposan meglepődtem. Valami varázslatnak köszönhetően hatalmasra nőtt. Legalább hét méter magas volt, akkora, mint idősebb rokonai, és először életében tetőtől talpig harci páncélt viselhetett. Mögötte Briareószt pillantottam meg, a Százkarút.

A küklopszok hosszú, vastag, fekete csáklyás végű vasláncokat lóbáltak a kezükben - egy hadihajót is le lehetett volna velük horgonyozni. Lasszóként megpörgették, és Tüphónra dobták őket. Aztán az örvénylő víz segítségével Tüphón lábára és karjára tekerték a láncokat, amíg a szörnyeteg egészen bele nem gabalyodott. Tüphón dobálta magát, morgott, és a láncokat tépkedte. Sikerült néhány küklopszot lerántania hátasáról, de túl sok volt a lánc. A küklopszok hada szépen lassan elkezdte lefelé húzni Tüphónt.

Poszeidón ekkor eldobta háromágú szigonyát, és beleállította Tüphón nyakába. Aranyszínű vér, a halhatatlanok ikhorja fröccsent ki a sebből, és zuhogott alá, mint egy felhőkarcoló tetejéről aláhulló vízesés. A háromágú szigony visszatért Poszeidón kezébe.

A többi isten újult erővel rontott Tüphónra. Árész az óriás közelébe repült, és orron szúrta. Artemisz egy tucat ezüstnyilat lőtt Tüphón szemébe. Apolló lángoló nyílvesszőitől még az ágyékkötője is meggyulladt. Zeusz rendületlenül tovább bombázta villámaival. A folyó vize emelkedni kezdett, és úgy fonta körül az óriást, mint báb a hernyót. Tüphónt lehúzták a súlyos láncok. Fájdalmában üvöltött, és olyan erővel dobálta magát, hogy a hullámok átcsaptak a part ötemeletes házain és a George Washington Bridge-en, de nem tudott kikászálódni a mederből. Apám nyitott neki egy speciális lefolyót a víz fenekén, azon keresztül egyenesen a Tartaroszba csúszhatott. A szörny feje búbja fölött átcsaptak a habok, és többet nem bukkant elő.

- VHÁÁÁ! - őrjöngött Kronosz, és pengéjével szétkaszabolta a ködképet.

- Itt vannak - mondtam. - Vége a játéknak.

- Még el sem kezdődött!”

(Az utolsó olimposzi, 306-307. oldal)

Tovább olvasom

Mitológia Percy Jackson-módra: Kalüpszó

Kalüpszó (hivatalos illusztráció)

Kalüpszó a tenger és az Ogügié sziget királynője. Atlasz (titán) és Téthüsz (titanisz) lánya, aki tengeri nimfaként élt szolgálóival Ogügié szigetén. Sok helyen kisistenként emlegették, pedig a titánok harmadik generációjához tartozik.

Az első titánháborúban apja, Atlasz oldalán harcolt az istenekkel szemben, de nem gonoszságból, csupán apját követte. Ezután az istenek büntetésül egy szigetre száműzték őt, ami attól kezdve börtönéül szolgált, és soha nem hagyhatta el. Azonban néha az istenek meglátogatták, híreket vittek neki a nagyvilágból, hogy ne unatkozzon. Ennek köszönhető, hogy Kalüpszó nevéhez nem kapcsolhatódnak nagy tettek, csupán mendemondák.

Kalüpszó szigetének közelében szenvedett hajótörést Odüsszeusz, a nagy utazó. Sok jó tengerésze és barátja veszett a tengerbe, és magát Odüsszeuszt is eszméletlenül sodorta Ogügié partjaira a víz. Kalüpszó a palotájába vitette a hőst és életben maradt társait. Ételt, italt adott a hajótörötteknek, és szórakoztatta őket, amíg felépültek. Eközben Kalüpszó beleszeretett a nagy hősbe. Felkínálta a halhatatlanságot Odüsszeusznak, feltéve, ha Ogügién marad vele örök szerelemben. Azonban Odüsszeusz jobban vágyott haza, a feleségére és fia viszontlátására, mint a halhatatlanságra, így visszautasította Kalüpszó szerelmét. Erre Kalüpszó haragos lett, és a palota börtönébe záratta Odüsszeuszt és kíséretét hét teljes évre. A hetedik évben Odüsszeusz pártfogója, Athéné istennő megelégelte a nimfa zsarnokságát, és megkérte Zeuszt, hogy tegyen ez ellen. A főisten Hermésszel üzenetet küldött Kalüpszónak, aki ezután kénytelen volt szabadon engedni a raboskodó Odüsszeuszt. Ugyan fájt a szíve szerelme elvesztése miatt, de segíteni szerette volna a hőst, így készíttetett egy tutajt, amit megrakott mindenféle jóval. Végül jó szelet adott az utazóknak, és elbúcsúztak.

Kalüpszó egy igazán szép, átok sújtotta asszony, aki már régóta magányosan élt néhány nimfa társaságában az Ogügién. Hosszas idő elteltével magánya megszakadt, amikor újra egy eszméletlen hőst sodort a sziget partjára a víz, Percy Jacksont, aki St. Helen-hegy kitörése után sodródott ide.

Mikor Percy magához tért, egy fiatal lányt pillantott meg, Kalüpszót:

„Mandulaszeme volt, karamellszínű copfja a vállára hullott. Tizenöt éves lehetett, vagy tizenhat? Nem tudtam megmondani. Azok közé tartozott, akiknek időtlen az arcuk. Énekelni kezdett, és a fájdalom eltávozott a testemből. Varázslatot használt. Éreztem, ahogy dala a bőrömbe szivárog, és meggyógyítja az égési sérüléseimet.”

(„Csata a labirintusban” egy részlete)

Kalüpszó ápolta Percyt, segítette megerősödni. Poszeidón fia kezdetben bizonytalan és bizalmatlan volt a nimfával és az egész szigettel kapcsolatban, hiszen ez egy csapda is lehetett volna.

A nimfa elmesélte Percynek, hogy ő Atlasz lánya, aki miatt mindig előítéletek érik. Pedig az első titánháborúban csak azért állt Atlasz mellett, mert lányaként ezt kellett tennie, úgy gondolta akkor, ez a helyes.

Miután a hős meggyógyult, bejárták az egész szigetet. Percynek nagyon tetszett a fiatal lány. Egyik este, vacsora közben Percy megkérdezte Kalüpszótól, hogy miért kerüli mindig a tekintetét, és miért nem tudja magát elengedni, mikor együtt vannak. Ekkor Kalüpszó elkezdte mesélni történetét, de egy váratlan látogató, Héphaisztosz miatt ez félbeszakadt. A kovácsisten tájékoztatta őket a civilizációban zajló eseményekről, majd rövid ideig ő is a nimfa vendégszeretetét élvezte.

Végül Percy már nem tudta nyomon követni a szigeten eltelt időt, és szíve kezdte visszahúzni a Félvér táborba. Kalüpszót nagyon elszomorította ez a hír, hiszen kezdett beleszeretni a hősbe. Befejezte korábban félbeszakadt meséjét, elmondta, hogy megátkozták az istenek és örökre ezen a szigeten kell maradnia. Valamint, ha ide téved egy hős, akkor abba akarva-akaratlanul beleszeret, de mire a szerelem megvalósulhatna, arra a hőst honvágya hazavezényli, és Kalüpszónak szenvednie kell a beteljesületlen szerelme miatt.

Vonakodva, de Odüsszeuszhoz hasonlóan Percynek is felkínálta a halhatatlanságot és az örök szerelmet. Bár Percy gyűlölte visszautasítani az ajánlatot, mégis barátait választotta, akiknek szükségük van az ő segítségére. Kalüpszó elfogadta a döntést, és egy mágikus tutajt készített a fiú számára. Búcsúzóul ajándékozott egy szál ezüst holdraforgót Percynek, amit csak éjszaka lehet elültetni, ezzel a kéréssel: „Ígérd meg, hogy ültetsz egy kertet nekem Manhattanben!”

Ogügié szigetét elhagyva Percynek az a gondolata támadta, hogy Kalüpszó volt számára: „a nagy mi lett volna, ha”.

A negyedik rész végén Percy elültette manhattani lakásuk virágosládájába a holdraforgót.

Az utolsó olimposziban megnyerték Percyék és az olimposzi istenek a titánok elleni háborút, ami után Percy többek között azt is kérte az istenektől jutalmaként, hogy bocsássanak meg Kalüpszónak és a titánok többi békés rokonának. Szóval ezek után elképzelhető, hogy mára Kalüpszó is elnyerte a szabadságát.

A folytatásban Kalüpszó röviden mesél büntetéséről!

„Szóval Kalüpszó és én éppen vacsoráztunk, arca a gyertyafényben még szebbnek tűnt. Először New Yorkról meséltem neki, aztán a Félvér Táborról, végül elmeséltem, hogyan nyelte le Grover az almát, amivel fociztunk. Rám villantotta káprázatos mosolyát, és felkacagott. Amikor egymás szemébe néztünk, gyorsan félrekapta a fejét.

– Látod, már megint! – mondtam.

– Mi megint?

– Megint elfordulsz, mintha nem mernéd elengedni magad.

Az almasörét bámulta.

– Mondtam már neked, Percy, hogy büntetésben vagyok. El vagyok átkozva, ha így jobban tetszik.

– Hogyan? Mondd el, hátha segíthetnék!

– Ne kérj erre!

– Áruld el, mi a büntetésed!

Vacsorája maradványai közé dobta a szalvétáját. Egy láthatatlan szolga máris elkapta előle a tányért.

– Percy, ez a sziget, Ogügié, az otthonom, a szülőhelyem, de a börtönöm is… Én… házi őrizetben vagyok. Azt hiszem, te így neveznéd. Soha nem láthatom a te Manhattanedet. Más városba sem utazhatom. Itt kell élnem, egyedül.

– Mindezt azért, mert Atlasz volt az apád, ugye?

A lány bólintott:

– Az istenek nem bíznak meg az ellenségeikben. Megértem őket. Igazán nem akarok panaszkodni. Nincs mindenkinek ilyen szép börtöne, mint nekem.

– De ez akkor sem igazságos! Attól, hogy a rokona vagy, még nem biztos, hogy mellette is állsz. A másik lánya, akit már említettem, Árnyék Zoé, egyenesen az ellensége volt. Bár igaz, ami igaz, ő nem is csücsült börtönben.

– De Percy – szólalt meg halkan Kalüpszó –, én mellette álltam az első háborúban. Elvégre az apám.

– Hogy mi?! De hát a titánok gonoszok!

– Valóban? Kivétel nélkül? És állandóan? – biggyesztette le az ajkát. – Mond csak, Percy! Nem vitatkozni akarok veled, de te például azért támogatod az isteneket, mert annyira jóságosak, vagy azért, mert a rokonaid?

Nem feleltem. Egy pont oda. Tavaly télen, miután megmentettük az Olimposzt, az istenek arról tartottak tanácskozást, hogy megöljenek-e. Ez tényleg messze állt a jóságosságtól.

Mégis támogatom őket, és miért? Mert Poszeidón az apám.

– Talán tényleg a rossz oldalon álltam – folytatta Kalüpszó.

– És ami azt illeti, az istenek egészen jól bánnak velem. Meglátogatnak időnként. Híreket hoznak a világból. De ők távozhatnak.

Én nem.

– Barátod sincs? Úgy értem, aki itt élne veled? Nagyon szép hely.

Könnycsepp gördült végig az arcán.

– Meg… megfogadtam magamnak, hogy nem beszélek erről, de…”

(Csata a labirintusban, 208-210. oldal)

Tovább olvasom