 |
| Perszephoné, Démétér leánya |
Perszephoné az Alvilág királynője; a tavasz,
termékenység, a termés istennője. Az Alvilág Urának (Hádész) felesége.
Apja a hatalmas Zeusz, édesanyja pedig Démétér.
Római megfelelője Proserpina.
Hádész feleségül szerette volna venni Perszephonét, ám előtte Zeusz áldását kívánta kérni a házasságra. Mivel Zeusz nem adott egyértelmű választ a kérésre, ezért Hádész virágszedés közben elrabolta Perszephonét, majd levitte
magához az Alvilágba, feleségül vette és az Alvilág királynőjévé tette őt. Démétér
ezt megtudva bánatában elhagyta az Olimposzt és az isteneket, a földek pedig
pusztasággá változtak és terméketlenek lettek. Ezt látva Zeusz elküldte Hermészt
az Alvilágba, hogy hozza fel onnan a lányt.
Hádész beleegyezett fivére parancsába, ám felesége indulása előtt cselt
hajtott végre, ugyanis Perszephoné örömében
evett egy gránátalmát az Alvilág egyik fájáról (aki eszik egy ottani gyümölcsből,
az már nem térhet vissza az élők közé, rab lesz Hádész birodalmában), így a nő nem térhetett végérvényesen vissza a
halandók közé. Zeusz megegyezett Hádésszal és Démétérrel, miszerint: Perszephoné az év egyik részét kénytelen férje
mellett tölteni, míg a fennmaradó idejében a felszínen együtt lehet édesanyjával, így helyreállhatott a természet
körforgása.
Azóta, ha Perszephoné
feljön Hádész birodalmából, akkor Démétér örül, és örömében a termőföldek
termékenyek lesznek, így kikelnek a magok, megérnek a zöldségek és gyümölcsök. Lánya
távozásakor pedig kihalt, kopár és fagyott lesz a föld. Így Démétér nevéhez kötődik az évszakok
kialakulása. Lánya érkezésekor van késő tavasz és nyár (ekkor a legboldogabb Démétér), távozásakor viszont jön az
ősz, majd a tél (Démétér szomorúságát
jelzi). Szomorú módon, de Perszephoné is hozzájárult az évszakok
kialakulásához.
A modern világban is aktív
marad Perszephoné, bár jelenléte nem érződik annyira, mint a fő olimposziaké. A
Percy Jackson-sorozatban neve először akkor merült fel, mikor Percy és barátai Medúzánál
tettek „látogatást”.
„Átkutattam
a raktárépületet, és megtaláltam Medúza irodáját.
A
könyvelésében azt láttam, hogy az utóbbi időben hat fontosabb eladása volt...
minden megrendelése az Alvilágba szólt, Hádész és Perszephoné kertjébe kerültek
a szobrok. Az egyik szállítólevél szerint az Alvilág számlázási címe a McHall's
Filmstúdió, West Hollywood, California. Összehajtottam a papírt, és zsebre
gyűrtem.”
(Részlet "A
Villámtolvaj"-ból)
Az első kötetben többet
nem bukkant fel, a filmben viszont igen (ott nem vették figyelembe az alábbi
tényt a filmkészítők):
„Emlékeztem
a legendára, miszerint ő képes lecsillapítani férje haragját. De persze nyár
volt, és Perszephoné ilyenkor fent van a fényben anyjával, Démétérrel, a
földművelés istennőjével. Ettől vannak az évszakok, nem a föld tengelyének
dőlésszöge miatt.”
(Részlet "A
Villámtolvaj"-ból)
Egy röpke pillanatra a harmadik kötetben is felbukkant Perszephoné, méghozzá a téli napfordulókor, amikor az istenek Percy és Thália sorsásról döntöttek.
Legközelebb Az
utolsó olimposziban tűnt fel. Perszephoné az Alvilágban, pontosabban Hádész palotájában találkozott Percyvel és Nico di Angelo-val, mikor a fiúk a Sztüx folyóhoz igyekeztek, hogy Percy megfürödhessen benne, és
megszerezze Akhilleusz-átkát.
Nico
di Angelo-nak sikerült
meggyőznie Hádészt, hogy vezesse a
holtak seregét az Olimposz védelmére,
és szálljon szembe ő is a titánokkal. Hádész
logikusan végiggondolta helyzetét, majd beleegyezett fia kérlelésébe. A tüzes
paripái által húzott szekerével, valamint Nicóval
és Perszephonéval az oldalán meg is
jelent a manhattani csata közepén, ahol zombi seregével csapást mért Kronosz szörnyeire és embereire.
A
folytatásban Perszephoné és
Percy találkozásának részlete
olvasható el!
„A palota bejáratát csontvázharcosok őrizték.
Az amerikai hadsereg szakadt, sivatagi egyenruháját viselték, a kezükben
M16-osokat tartottak.
A
harmadik fúria letette mellém Nicót, majd mindhárman a csonttrón háttámlájára
telepedtek. Legszívesebben megfojtottam volna a fiút. Csak a fúriák miatt
uralkodtam magamon. Várnom kellett még a bosszúval.
Az
üres trónokra bámultam, és vártam, mi lesz. A levegő szikrázni kezdett, és
három alak jelent meg előttünk.
Hádész és Perszephoné a trónszékeiken
ültek, kettőjük közt egy idősebb asszony állt. Mintha egy családi perpatvarba cseppentünk volna.
-
...nem megmondtam, hogy egy semmirekellő?! - kiabálta az idős asszony.
-
De anyám! - figyelmeztette Perszephoné.
-
Vendégeink vannak! - vakkantotta Hádész. - Kérem!
Hádész,
az általam legkevésbé kedvelt istenek egyike, kisimította fekete köntösét,
amelyen elátkozott lelkek rémült arcai szolgáltak mintázatul.
-
Percy Jackson! - mondta elégedetten. - Végre itt vagy!
Perszephoné
királynő kíváncsian vett szemügyre. Egyszer, télen, találkoztam már vele, de
nyáron teljesen máshogy nézett ki. Csillogó, fekete haja volt és meleg, barna
szeme. A ruhája színesen vibrált. Rózsák, tulipánok, loncok nyíltak rajta.
Az
idős asszony le sem tagadhatta volna, hogy Perszephoné anyja. Ugyanolyan volt,
mint a lánya, csak idősebb és szigorúbb kiadásban. Ruháján búzamezők
aranylottak. A hajába száraz fűszálak fonódtak, mintha egy vesszőkosarat hordana
a fején. Ha valaki rágyújt mellette, az asszony komoly bajba kerül.”
(Az utolsó olimposzi, 111-112. oldal)
