2014. december 27., szombat

Mit tudunk a "Percy Jackson - A titán átka" filmről?

Azt hiszem erre a legegyszerűbb válasz: Szinte semmit!
Az utóbbi időben többen is érdeklődtetek a harmadik Percy Jackson-film felől, ezért most összefoglalom nektek, mit tudunk eddig! Fontos megjegyeznem, hogy most nem az a fontos, ki örül a film esetleges megjelenésének és ki nem, ez a bejegyzés azoknak szól, akik igenis várják az adaptációt! 

A "Percy Jackson - A titán átka" c. film megjelenésének kérdése nagy talány. Sajnos sok hír nem érkezik sem a stúdió, sem a színészek irányából.
  • Pontos megjelenési dátum nincs! Hogyan is lehetne, amikor még be sem jelentették és forgatni sem kezdték el, nem igaz?
  • Korábban voltak olyan feltételezések, miszerint 2015-ben érkezhet, de a FOX ötéves tervezetében nem szerepel! (Ettől függetlenül természetesen még elkészülhet!) Nem valószínű, hogy 2015-ben Percyt látni fogjuk a mozikban... - BEJEGYZÉS
  • Az MTV anno kiforgatta Logan Lerman szavait és azt terjesztették, hogy nem lesz harmadik film. - BEJEGYZÉS
  • Aztán Logan Lerman megcáfolta az MTV cikkét és interjút adott, amiben tisztán és világosan kijelentette, készen áll (ha kell 30 évesen) a harmadik részre! - BEJEGYZÉS
  • Alexandra Daddario elárulta, még több PJ-filmet akar készíteni! - BEJEGYZÉS
Ennyi, amit biztosan tudunk a filmről. Nem sok, igaz? Azért a remény hal meg utoljára! Reméljük minél hamarabb viszontláthatjuk Percyt és barátait a mozivásznon!

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Írtam, hogy szinte semmi... A FOX egy kicsit összeszedhetné magát és nyilatkozhatna, hogy lesz film vagy nem lesz film? Nem így lenne fair?

      Törlés
  2. Hát ez így tényleg nem fair! De azt díjjaznám ha lenne belőle hamarosan!

    VálaszTörlés
  3. Egyátalán miről szólna? Úgy értem, az előző két filmben (pontosabban inkább a ásodikban) eléggé befejezték a sztoryt.

    VálaszTörlés