Olimposzi történetek, 25. rész: Ne packázz Poszeidónnal!

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

Ne packázz Poszeidónnal!

A többi istenhez hasonlóan Poszeidón is szeretett volna egy város patrónusa lenni. Hiszen minél több ember imádkozik egy istenhez, az annál erősebbé válik tőle.

Poszeidón elhatározta, szerencsét próbál Attikában, amely a görög szárazföld legjelentősebb és legnagyobb városainak adott otthont. Felbukkant az egyik város akropoliszában, ami általában magaslaton, hegytetőn épült fellegvár volt. Megrendült a föld és Poszeidón megjelent az embereknek. Hatalmas szigonyával felrobbantott egy hatalmas sziklát, aminek helyén sós vizű gejzír fakadt.

Hiába produkált hatásos belépőt, nem ő volt az egyetlen isten, aki a város védnöke akart lenni. Tőle nem messze Pallasz Athéné, a bölcsesség istennője várakozott. Az istennő szürke ruhát viselt és harci sisakját hóna alatt tartotta, éppen megbeszélést tartott a vének tanácsával.

"- Á... - motyogta Poszeidón. - Kínos!

A város vénei tátott szájjal bámulták a ragyogó szigonyát markoló tengeristent és a hatalmas sós vizű gejzírt, ami éppen most sugárzott ki a hegytetőből.

- Poszeidón Nagyúr! - mondta az egyik. - Ó... hát..." ~ Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

Szegény halandók azt sem tudták melyik istent bámulják, szemük oda-vissza ugrált közöttük. Mindegyik isten tanácstalanul nézte a másikat, idegesek voltak. Poszeidón hitetlenkedett magában: egy második generációs olimposzi próbálta ellopni az ötletét és egyben a kiszemelt városát. Athéné végül egyezséget ajánlott a béke érdekében. A tengeristen aljas fondorlatra számított a furfangos istennőtől. Az emberekre való tekintettel meghallgatta az ajánlatot. Athéné versenyt javasolt, miszerint mindkettejüknek ajándékot kell a város számára adni és a vének fognak dönteni közöttük, a másik isten pedig békével távozik. Poszeidón beleegyezett a kihívásba és az elsőbbség őt illette Athéné szerint.

Poszeidónnak jó ajándékkal kellett előrukkolnia, ezért gyorsan töprengeni kezdett.

John Rocco: Poszeidón megteremti a lovakat

"Poszeidón összeráncolta a homlokát. Mi lenne a legértékesebb ajándék ezeknek a halandóknak? Egy doboz igazgyöngy? Néhány medúza? Lehetséges, hogy jól kiképzett bálnákon tudnának lovagolni? Hmm. A bálnákkal való parkolás a belvárosban problémás lehet.

Talán egy másik fajta állat... valami erős és gyors, ami alkalmazkodik a szárazföldön élő emberekhez.

Poszeidón kémlelte a hullámokat, amik a távoli partot ostromolták. [...] támadt egy ötlete. Elmosolyodott.

Suhintott egyet a szigonyával és a hullámok kezdtek formát ölteni. Amikor elérték a partot, fenséges állatok lettek, négy kecses lábbal és hullámzó sörénnyel. Egyenesen a partra futottak, nyerítettek és ugrándoztak. 

- Lovaknak nevezem őket! - kiáltotta Poszeidón. - Gyorsak és erősek. Bárhová el lehet velük lovagolni. Elbírnak nehéz dolgokat, húznak ekéket vagy kocsikat. Háborúban lovagolhattok rajtuk és eltaposhatjátok az ellenséget. Ráadásul nagyon jól néznek ki." ~ Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

A halandók elismerően bólogattak és motyogtak, udvariasan megtapsolták az ajándékot. A lovak nyilvánvalóan érdekes és használható ajándéknak bizonyultak, azonban néhányan csalódottnak tűntek. Mindenki várakozón Athénére pillantott.

Az istennő felemelte a kezét, mire egy szürkészöld levelű cserje törte át a közeli sziklákat. Poszeidón nem tudott napirendre térni az ajándék láttán. Athéné olajfát teremtett és azt adományozta a városlakóknak. Az emberek feszengtek. Az olajfa nem nyűgözött le senkit sem. Poszeidón már érezte a győzelem ízét. Mielőtt azonban a vének választhattak volna, Athéné közbeszólt.

"- Ne olyan gyorsan! - mondta Athéné. - Az olajfa nem tűnik soknak, de nagyon kevés erőfeszítés kell csupán a felneveléséhez. El fog terjedni az egész vidéken, azután pedig az olajbogyó lesz a legfontosabb élelmiszer Görögországban.

- Azok a fekete dudoros valamik? - tiltakozott Poszeidón. - Ezek aprók ahhoz!

- De több ezer fog nőni belőlük - válaszolta Athéné. - És finomak a pizzán! Ennek a városnak a lakói fogják exportálni az olajbogyót szerte a világon, és gazdagok lesznek! Olívaolajat használhatnak a főzéshez és a lámpákhoz. Parfümöt is adhatnak az olajhoz és fürdéshez használhatják, vagy hidratáláshoz, vagy eltakaríthatják a konyhapulton maradt makacs szennyeződéseket." ~ Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

Athéné azt kérte a vénektől, hogy fogadják el az ajándékot és akkor védnökként hasznos tanácsokkal, hadi stratégiával, bölcsességgel és különféle mesterségek elsajátításával látja el őket, valamint a várost róla nevezzék el és építsenek templomokat a tiszteletére. 

Poszeidón győztes mámora kezdett alábbhagyni. A halandókat sokkal inkább felcsigázta a pénz és a hatalom utáni vágy, mintsem a tengeristen gyönyörű szép lovai. A halandók Athéné ajándékát választották és később híres kereskedők váltak belőlük, éppen úgy, ahogy azt Athéné ígérte nekik. Így lett a város neve Athén. Pedig milyen jól hangzott volna a "Poszeidonopolisz".

Poszeidón elviharzott, szó szerint. A város alsó részét hatalmas árvíz sújtotta, míg végül az athéniek beleegyeztek és építettek az Akropoliszban Athéné és Poszeidón számára is templomot.

Ezt követően Poszeidón megrögzötten kereste azt a várost, aminek kizárólag ő lehet egyedül a patrónusa, de nem járt szerencsével.

Argoszért Hérával szállt harcba, Héra nyert. Harcolt Zeusszal Éjina szigetén, Zeusz nyert. Megküzdött Korinthoszért Héliosszal, de Zeusz Héliosznak ítélte a várost, mondván, ez Poszeidónnak mindössze egy vézna kis földsáv lenne. A tengeristen minden egyes alkalommal egyre dühösebb és feszültebb lett.

Nagyon büszke volt ötven tengeri szellemére, a néreiszekre, akik tengeri nimfák voltak. A néreiszek szépsége az egész világon ismert volt. Hosszú, hullámzó éjsötét hajuk és tengerzöld szemük volt. Fehér színű fátyolszövet ruhát viseltek, ami sejtelmesen hullámzott körülöttük a vízben. A tenger mélyén, ezüstös barlangokban laktak. Tánccal, zenével szórakoztatták magukat, valamint a tenger többi istenét. Jóságos és segítőkész istennőként oltalmazták a hajósokat és gyakran kísérték útjára Poszeidónt. Szüntelen csacsogásukról a régi görögök úgy vélték, hogy a tenger hangját hallják.

Az Iliász XVIII. énekében így tűntek fel a néreiszek:

„Néreusz lányai mind, istennők lent a vizekben.

Ott volt Kűmodoké, Glauké, de Thaleia, Thoé is,

Nészaié, Szpeió, s a tehénszemü szép Halié is,

Kűmothoé és Aktaié s vele Limnóreia,

és Melité meg Iaira meg Amphithoé meg Agaué,

Dótó és Prótó, de Pherúsza s Dűnamené is,

Dexamené és Amphinomé s vele Kallianeira,

Dórisz meg Panopé, s a dicsőnevü szép Galateia.

Némertész s vele Apszeudész és Kallianassza;

ott volt még Ianeirával Klümené s Ianassza,

Maira meg Óreithüia s a szépfonatú Amatheia,

s minden Néreusz-lány, aki csak lent élt a vizekben.”

(Devecseri Gábor fordítása)

Történt, hogy az egyik halandó királynő, Kassziopeia, azzal kérkedett, hogy szebb a néreiszeknél. Poszeidón nem tűrte, hogy lenézzék a nimfákat, ezért egy húsevő és vérivó, mintegy ezer méter hosszú tengeri kígyót küldött Afrika partjaihoz, ahol a királynő élt.

 A szörnyeteg tombolt, hajókat falt fel, általa gerjesztett hullámokkal falvakat mosott el, és olyan hangosan üvöltött, hogy esténként senki sem tudott aludni. A királynő egy jósdához fordult, ahol azt a jóslatot kapta, hogy csak akkor szabadulhat meg a szörnytől, ha lányát feláldozza neki. Végül Kassziopeia csak egyetlen módon tudott véget vetni a tengerikígyó tombolásának, feláldozta saját lányát, Andromédát.

Azonban Poszeidón nem volt kegyetlen, hagyta, hogy egy hős - Perszeusz - megmentse Andromédát és megölje a tengeri szörnyeteget. Ezután Kassziopeia meghalt, Poszeidón pedig soha nem tudta megbocsátani neki a sértést. A néreiszek és Poszeidón úgy büntették meg Kassziopeiát önteltségéért, hogy örökre a trónjához kötözve és többnyire a Sarkcsillaghoz viszonyítva fejjel lefelé látható az égbolton.