2013. április 29., hétfő

Ismerd meg a szereplőket: Chris Rodriguez

Chris Rodriguez (rajongói alkotás)
Chris Rodriguez egy félisten, Hermész fia. Chris általában egy nagyon nyugodt és türelmes ifjú hős. A fiú külsőre úgy van leírva, mint egy nagydarab spanyol tizenéves, akinek fekete haja és barna szeme van. Valószínű az is, hogy a többi Hermész-gyermekhez hasonlóan éles arcvonásokkal rendelkezik.

A történet során először a második részben tűnt fel, és nem éppen pozitív szerepben. Chris más hősökhöz hasonlóan átállt Kronosz oldalára, és csatlakozott a Luke által toborzott sereghez. Döntése nem vont véletlen, hiszen akkoriban azért kellett összezsúfolódnia több félistennel a Hermész-bungalóban, mert egyik isten sem ismerte el nyilvánosan sajátjának. Ebből a szempontból érthető, hogy dühös volt az olimposziakra. Még ugyanebben a részben kapott egy titkos küldetést, ami nem kisebb feladat volt, miszerint egy titkos utat kellett keresnie a Félvér táborba a Labirintuson keresztül (ez csak a folytatásban derült ki), hogy a szörnyek megtámadhassák a „gyanútlan” hősöket.

A harmadik kötetben Clarisse a saját küldetésére indult a Labirintusba, ahol belebotlott Chrisbe. A fiú akkor már szörnyen festett és az őrület határán járt, ugyanis az útvesztőben teljesen magára maradt és nem talált kiutat.

A negyedik részben úgy tűnt, Chris teljesen megtébolyult a Labirintus miatt. Mint kiderült, Chris a sivatagban bolyongott, Clarisse édesanyjának házától nem messze. Árész lánya ezután visszavitte a fiút a Félvér táborba, ahol az ottani nővérektől és gyógyítóktól várt segítséget. Eleinte Chris állapota egyre csak romlott, aztán Mr. D-nek (vagyis Dionüszosznak) köszönhetően megerősödött. Mr. D-nek megvolt ahhoz a hatalma, hogy kigyógyítsa őrületéből a fiút. 
Silena Beauregard randizáshoz adott tanácsokat Clarisse-nek, ugyanis a lány érdeklődött Chris iránt, majd a fiú is viszonozta neki érzelmeit. Így sikerült összejönniük, Chris és Clarisse a későbbiekben már egy párt alkottak.

Az befejező könyvben Chris már újra a jók oldalán harcolt Manhattanben, a titánok ellen. Számára nagyon fontos a barátnője, Clarisse. Amikor Clarisse nem volt hajlandó segíteni Percyéknek és harcolni a végső csatában, akkor Chris megpróbálta megnyugtatni és rávenni, hogy segítsen, de a lány nem hallgatott rá. Később mégis meggondolta magát Clarisse, és harcba vezette az Árész-kölyköket. Chris hősiesen kivette részét a csatából.

Különleges képességei: Mivel sokat nem szerepelt a történetben, így a sajátos képességeiről sem szerezhetünk részletesebb információkat. Annyi ismeretes róla, hogy igencsak jó harcosnak mutatkozott meg a titánok elleni csatában. 

A folytatásban elolvasható Chris különös története és felbukkanása!
„– Clarisse tavaly egy küldetésen vett részt, amire Kheirón kérte fel – kezdte Annabeth.
– Emlékszem. A küldetés titkos volt – feleltem.
Annabeth bólintott. Bar nagyon komolyan viselkedett, örültem neki, hogy legalább már nem dühös rám. Az is tetszett, hogy a szabályra fittyet hányva, mellém telepedett.
– Titkos – értett egyet Annabeth. – Azzal kezdődött, hogy Clarisse megtalálta Chris Rodriguezt.
– A srácot a Hermész-bungalóból? – kérdeztem, mert emlékeztem rá két évvel azelőttről. Kihallgattuk egyik beszélgetését Luke hajóján, az Androméda hercegnőn. Chris egyike volt azoknak, akik elhagyták a tábort, és csatlakoztak a titánsereghez.
– Igen – mondta Annabeth. – Tavaly nyáron egyszer csak felbukkant az arizonai Phoenixben, Clarisse édesanyjának háza mellett.
– Hogy érted azt, hogy felbukkant?
– A sivatagban tévelygett. Ötven fokban, teljes páncélzatban, és valami fonalról makogott.
– Fonalról – ismételtem meg.
– Teljesen bekattant. Clarisse bevitte az anyja házába, hogy a halandók ne zárják diliházba. Megpróbálta meggyógyítani. Aztán megjelent Kheirón, és kihallgatta. Nem sokra ment vele. Csak annyit tudott kihúzni belőle, hogy Luke emberei a Labirintus felderítésén dolgoznak.
Kirázott a hideg, bár pontosan nem tudtam, miért. Szegény Chris… nem volt rossz gyerek. Vajon mi ment az agyára? Groverre néztem, aki addigra az egész villáját elmajszolta.
– Értem – mondtam. – De miért akarták felderíteni a Labirintust?
– Ezt kérdeztük magunktól mi is. Ezért indult Clarisse felderítő expedícióra – folytatta Annabeth. – Kheirón titokban tartotta a dolgot, mert nem akart pánikot kelteni. Engem is csak azért avatott be, mert… nos, a Labirintus mindig a kedvenc témám volt. Elvégre egy építészeti alkotás – nézett rám Annabeth álmodozó szemekkel. – Daidalosz, az építője egy zseni volt! De a lényeg az, hogy gyakorlatilag bárhol lejuthatsz az útvesztőbe. Ha Luke-nak sikerül megtalálni a módját, hogyan igazodjon el benne, bárhová eljuthat, méghozzá gyorsan.
– De ez egy útvesztő, nem?
– Tele halálos csapdákkal – értett egyet Grover. – Zsákutcákkal. Szemfényvesztéssel. Kecskegyilkos, őrült szörnyekkel.
– Ezeket mind elkerülheted, ha nálad van Ariadné fonala – tette hozzá Annabeth.
– Réges-régen Ariadné fonala vezette ki Thészeuszt a Labirintusból. Afféle navigációs szerkentyű volt, Daidalosz találta ki. És Chris Rodriguez is valami fonalról motyogott.”
(Csata a labirintusban, 51-52. oldal)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése