2013. szeptember 7., szombat

Hősfigyelő: Alexandra Daddario a New York-i divathéten

"Hősfigyelő" címmel ezennel útjára indítom azt a bejegyzés-sorozatot, melynek során a Percy Jackson-sztárok egyéb dolgairól (például filmforgatás, hétköznapi megjelenés vagy eseményeken való részvétel) tájékoztatlak benneteket. Tulajdonképpen ez nem újdonság, hiszen eddig is szoktam közzétenni hasonló bejegyzéseket, viszont a mostani nyugalomra való tekintettel előfordulhat, hogy több "Hősfigyelő" résszel is jelentkezni fogok.

Szeptember 5-én Alexandra Daddario és testvére, Catharine részt vettek a Marissa Webb Spring 2014 elnevezésű divatbemutatón, amit a Mercedes-Benz Fashion Week (Merzedes Benz Divathét) keretein belül rendeztek meg. Az eseményre a The Studio at Lincoln Center-ben került sor, New York-ban. A bemutatón megjelent Cory Kennedy, Alyssa Milano is.

UPDATE! Szeptember 6-án Alexandra ellátogatott a Peter Som Spring 2014 divatbemutatóra is, amit a Milk Studios-ban tartottak! Alexandra mindkét eseményen gyönyörű volt, de a piros ruhában egyszerűen elképesztő!

Szeptember 5. - Marissa Webb Spring 2014

Szeptember 6. - Peter Som Spring 2014
 
További képek mindkét divatbemutatóról a folytatásban!

Szeptember 5. - Marissa Webb Spring 2014
 
Forrás: JustJaredJr

***
Szeptember 6. - Peter Som Spring 2014

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése