2013. szeptember 29., vasárnap

Mitológia Percy Jackson-módra / Héroszok: Daidalosz

Daidalosz (forrás)
Daidalosz korának ezermestere volt, emellett építész és szobrász; rengeteg találmányt tulajdonítanak neki. Az ókori hagyomány úgy tartja, hogy az ő nevéhez köthető a fafaragás, a fűrész, a fejsze és a fúró feltalálása. Daidalosz faragott először nyitott szemekkel, lépő lábakkal, elálló kezekkel rendelkező emberi alakokat. A mondák és a szájhagyomány több istenszobrot Daidalosz alkotásának tart. Ez mind nem meglepő, hiszen édesanyja maga a bölcsesség istennője, Pallasz Athéné.

Feltehetően Athénban született és itt találta fel az asztalosmesterséget is. Unokaöccsét, Talószt (Oinopión király egyik fiát) megölte, mivel az veszélyeztette hírnevét.
Az athéniak bosszújától tartva Kréta szigetére menekült, ahol Minósz királynak ajánlotta fel szolgálatait. Pasziphaé, a király felesége akkoriban vétkes szerelemre lobbant egy bika iránt, akit a tengeristen, Poszeidón küldött hozzá. A királynő bűnös szerelméből megszületett a félig ember, félig bika alakú Minótaurusz. Amíg gyermek volt, Pasziphaé dajkálta, de később már nem tudta kezelni vérengző sarját. A szörnyeteget az emberek szeme elől a Labirintusba rejtették, amit Daidalosz épített.

Eközben az athéniak megölték Androgeuszt, Minósz fiát, mivel féltékenyek voltak a sportban elért sikereire. Ezért Minósz bosszúhadjáratot indított Athén ellen, és a győzelem után azt követelte az athéniaktól, hogy minden kilencedik évben (egyes mondák szerint évente vagy hét évente) hét ifjút és hét leányt áldozzanak a Minótaurusznak. Amikor már harmadszorra kellett küldeni az áldozatot, Thészeusz önként jelentkezett, hogy megölje a szörnyet. Minósz lánya, Ariadné szerelmes lett Thészeuszba, ezért egy bűvös kardot adott neki, hogy le tudja győzni a Minótauruszt. Daidalosz tanácsolta Ariadnénak, miként mentse ki a labirintusból Thészeuszt, ezért a király a tervezőt és fiát, Ikaroszt is a labirintusba záratta, hogy ne árulhassák el az épület titkát több embernek. Később csak az őrök megvesztegetése árán juthattak ki a szabadba.

Daidalosz elhatározta, hogy madártollakból viasszal és mézzel összeragasztott szárnyakkal átszelik a tengert, és Szicíliába repülnek. Útközben azonban Ikarosz túl közel került a Naphoz, és mivel annak melege megolvasztotta a szárnyakat összetartó viaszt, a fiú lezuhant és a tengerbe veszett. Ikarosz partra sodort holttestét Héraklész találta meg, aki eltemette a fiút, Daidalosz ezért hálából életnagyságú szobrot faragott Herkulesről.

Daidalosz előbb Kümébe, majd Szicíliába került, ahol Kókalosz király szolgálatába állt. Bár a krétai Minósz király üldözőbe vette, Daidalosz megmenekült, mivel a királyt Kókalosz lányai megölték.
Azt pontosan azóta sem tudni pontosan, hogy végül Daidalosz hol telepedett le és mikor/hol halt meg, csak különféle teóriák vannak erre. A "Csata a labirintusban" című részben így találgatnak:
"– Várjunk csak, Annabeth! Jól hallottam? Meggyőzni Daidaloszt? Ezek szerint Daidalosz él?
Quintus felhorkant:
– Ezt kötve hiszem. Háromezer éve életben lenne?! De ha életben is van, a legenda szerint elmenekült a Labirintusból, nem?
Kheirón idegesen toporgott a patáin.
– Ez itt a probléma, drága Quintusom! Ez az, amit senki sem tud biztosan. Vannak különféle pletykák… Nos, sok zavarba ejtő szóbeszéd járja Daidaloszról, ezek közül az egyik az, hogy élete vége felé visszamenekült a Labirintusba. Lehet, hogy még ma is ott van.
"
- részlet a "Csata a labirintusban" című kötetből
Az alábbiakban elolvashatjátok, milyen szerepet szánt Rick Riordan az öreg Daidalosznak a "Csata a labirintusban" című könyvben! Rövid cselekmény következik! A cselekmény után elolvashatjátok, mi lett Daidalosz sorsa halála után!
Nem mesélem el részletesen a történéseket, de nagy vonalakban vázolom Diadalosz szerepét! A teljes cselekményt úgyis tudja mindenki! Aki pedig nem tudná, nekik ajánlom a könyv elolvasását! ;-)
       
Daidaloszról a Percy Jackson és az olimposziak 4. részében kiderült, hogy Quintus néven kardforgatást tanított a Félvér táborban. Kis házi kedvence pedig nem más volt, mint Mrs. O'Leary, a barátságos pokolkutya.

Egyik este játékot hirdetett a táborban, miszerint meg kellett szerezniük egy arany babérkoszorút, amit az egyik óriásskorpióra szíjazott. A játék közepette jöttek rá - amikor Zeusz Öklénél várta őket skorpiótámadás -, hogy Luke a labirintust használva akar betörni a táborba. Még aznap éjszaka Percy álmodott Daidaloszról és fiáról. Ezután már biztosak voltak benne, hogy a Zeusz Öklén található repedés a labirintus egyik bejárata.

Nem sokkal később Boróka is felfigyelt rá, hogy a kardmester a szikla résénél ólálkodott, ezért figyelmeztette Percyt, hogy különösen viselkedik a férfi. Ennek köszönhetően Percy még inkább nem bízott meg Quintusban. Quintus adott Percynek egy sztűgiai jégből készült kutyasípot, hogy segítségére legyen a küldetés során. Később Percyék úgy gondolták, hogy gyanús viselkedése miatt biztosan Luke kémje lehet (hiszen akkor még nem tudták, hogy a kém valójában Silena Beauregard).

A labirintusban Percy és Annabeth rábukkantak a műhelyre, ahol Quintus várta őket. Ekkor a férfi elmagyarázta nekik, hogy nem kémkedik senkinek, és valójában ő Daidalosz, ez a hír sokkolta Percyt. A műhelyben mindenre fény derült, majd egy hirtelen támadás miatt Percyéknek menekülőre kellett fogniuk, Daidalosz pedig hátramaradt.

A feltaláló nem hagyta cserben a félisteneket, hiszen segített nekik a Félvér táborban dúló harcban. A győzelem után köszönetet mondott Grovernek, amiért a szatír elüldözte a szörnyeket pánikolásával (ez egy olyan Pántól kapott képesség, amikor a szatírok olyan hangon kiabálnak, amitől a szörnyek elmenekülnek). Végül Nico di Angelót kérte meg arra, hogy szabadítsa fel lelkét és hadd leljen békére. Halála előtt átadta Annabethnek a laptopját, amin rajta voltak/vannak összes találmányának tervei, tervrajzai, néhány közülük pedig befejezésre vár. Miután Nico felszabadította lelkét, a labirintus összeomlott.

Az Alvilágban Daidalosz kapott feladatot Hádésztól:
"– Kiderítettem néhány dolgot. Gondoltam, érdekelni fog – mondta. – Daidalosz elnyerte büntetését.
– Láttad őt?
Nico bólintott:
– Minósz először arra akarta ítélni, hogy az örökkévalóságig forró sajtfondüben főjön, de apámnak jobb ötlete támadt. Daidalosznak hidakat és átjárókat kell építenie az aszfodéloszba. Segítenie kell enyhíteni a dugókat. Az igazat megvallva, az öreg is elégedett a büntetésével, elvégre tovább építhet és alkothat. Ráadásul a fiát és Perdixet is láthatja hétvégenként.
"
- részlet a "Csata a labirintusban" című kötetből

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése