"Az utolsó olimposzi" törölt jelenete (magyar nyelven)

Rick Riordan megosztott hivatalos blogján egy törölt jelenetet a Percy Jackson és az olimposziak 5. részéből, "Az utolsó olimposzi" című kötetből. Talán mindenkinek ismerős lehet Nancy Bobofit neve. Hogy honnan? "A villámtolvaj"-ban Nancy, a halandó lány terrorizálta Percyt az iskolában.

Rick leírja, hogy azért került törlésre az említett rész az ötödik könyvből, hogy ne szakadjon meg a cselekmény, de mindig is szerette ezt a jelenetet.

A Percy Jackson-könyvek szerzője így vezette fel a törölt jelenetet:

"Percy, Thália, Annabeth és Grover éppen a Central Parkba tartottak harcolni a titánok ellen, amikor belefutottak egy csoport elvarázsolt halandóba. Mint bizonyára emlékeztek rá, Morpheus álmot bocsátott az összes halandóra Manhattanben, mielőtt Kronosz hadserege megtámadta volna a várost:"

A törölt részt (MAGYAR nyelven) elolvashatod a folytatásra kattintva!

SAJÁT FORDÍTÁS:

A város fényei továbbra is ragyogtak. Úgy tudom, ezek automatikusan időzítettek. Az utcai lámpák ösvényeket képezve izzottak a parkban és a fák kísértetiesnek tűntek miattuk - mintha csak még több kísértetiességre lett volna szükségünk.

Thália megállt és megfeszült, mint aki szagot fogott. "Mindjárt visszajövök. Ellenőriznem kell a vadászokat a jobb oldalon."

Íja megjelent a kezében és Thália eltűnt a fák között.

Átlépdeltünk az alvó New York-iak teste felett, és biztonságos helyre vittük őket, ha tudtuk. Épp egy kőhídhoz értünk a park északi oldalánál, amikor belebotlottunk egy tucat gyerekbe, mind egy pereces stand mellett hevertek, mintha csak valami ropogtatni valóért állnának sorban.

Grover felkiáltott. "Percy. . . nézd!"

Leguggolt egy narancssárga hajú, szeplős lány mellé. Emlékeztetett egy kicsit Clarisse-re, mivel termetes lány volt, mint valami focijátékos.

Aztán a szemeim elkerekedtek a felismeréstől. "Ó, istenek! Ez. . . Nancy?"

Habár négy éve nem láttam, de még mindig felismertem őt. Nancy Bobofit, egy zsarnok, aki miatt nyomorúságos életem volt hatodikban. Grover és én a Yancy Akadémiára jártunk, ahol Nancy könyörtelenül bánt velünk. Ő is ott volt azon a napon, amikor megtudtam, hogy félisten vagyok.

"Ki ez a Nancy?" kérdezte Annabeth.

"Egy ismerős lány" motyogta Grover. "Egy nagyon nem kedves lány."

Néztem a többi alvó gyereket. Néhányat sosem láttam, de páran ismerősnek tűntek.

"Ez a mi osztályunk a Yancy-ről" mondtam. "Nyári kiránduláson lehettek."

"Aha" mondta Grover. Rámutatott egy virágmintás ruhát viselő hölgyre. "Az ott Mrs. Watt. Mindig jelen van kísérőként a nyári New York-i kiránduláson. Ha a Yancy-n maradtunk volna. . . "

Nem fejezte be gondolatát. Mindketten tudtuk, hogy ez lehetetlen lett volna. Nem élünk normális életet. Soha nem végeznénk el a középiskolát anélkül, hogy a szörnyek el ne pusztítanának bennünket vagy az iskolát, vagy mindkettőt. Mégis furcsa volt nézni egykori osztálytársaimat. Soha nem mennék vissza. Akárhányszor elmentem egy iskolából, mindig próbáltam magam mögött hagyni azt. Különben is, ezek az emlékek általában rosszak voltak. De a gyerekekre nézve, akik továbbra is ide jártak, még a bosszantó Nancy Bobofit-re nézve is, úgy éreztem, hogy elönt a szomorúság hulláma.

"A csata felé vezető irányban vannak" mondta Grover, és jelentőségteljesen rám nézett, hogy mit javaslok.

"El kell mozdítanunk őket innen" - mondtam. "A híd alá, talán. Ott biztonságosabb helyen lesznek."

„Mégis mit tenne velünk..." tűnődött Grover, "rászolgálna arra, hogy rátaposson egy titán hadsereg."

"De, ezt nem tehetjük."

Grover felsóhajtott. "Aha. Igazad van. Esetleg. . . rajzolhatnánk rá egy bajuszt?"

Négy évvel ezelőtt ez csábító lett volna. Most viszont, rájöttem, hogy nem utálom többé Nancy-t. Megváltoztam. Ő egy halandó, aki a veszély útjában állt - mi voltunk az egyetlen dolog közte és a pusztulás között.

"Nincs bajusz" - mondtam. "Annabeth, segítenél?"

Óvatosan tanulmányozott engem, megpróbált olvasni a gondolataimban, de végül nem szólt semmit. Csak segített biztonságos helyre húzni az iskolai csoportot.