2013. október 27., vasárnap

Mitológia Percy Jackson-módra / Héroszok: Bellerophontész és Pégaszosz

Bellerophontész és Pégaszosz legyőzi a kimérát (forrás)
Bellerophontész a görög mitológiai héroszok egyike, Glaukosz és Eürümedé fia, Sziszüphosz unokája, lükiai király volt. A mítosz egyes változatai szerint valójában Poszeidón nemzette.

Pégaszosz vagy másik nevén, Pegazus, egy szárnyas ló, aki  Poszeidón és Medúza (Medusza) gyermeke. Amikor Perszeusz lefejezte Medúzát (a Gorgók egyikét), akkor ugrott ki a nyakából. Pégaszosz az istenek világának lova. Patájával dobbantva bárhol forrást tudott fakasztani.

Bellerophontész eredeti neve Hipponoosz volt. Fiatalabb korában meggyilkolt egy férfit szülővárosában, innen kapota új nevét, ami görögül annyit tesz: „Bellerosz-ölő”. A gyilkosság után el kellett menekülnie a városból. Proitosz király fogadta be Tirünszben, ekkor kötött barátságot Oineuszkalüdóni királlyal. Az uralkodó felesége, Anteia beleszeretett, és felajánlotta szerelmét a férfi számára, ám Bellerophontész visszautasította, mivel nem akarta  megsérteni az őt befogadó királyt. Az asszony dühében bepanaszolta férjénél, hogy szerelmével üldözi. A király nem akarta maga megöletni Bellerophontészt, ezért apósához, Iobatészhez küldte Lükiába, azzal a titkos üzenettel, hogy valamilyen módon söpörje félre az útból (vagyis ölesse meg). Iobatész sem akarta magára vállalni a nyílt gyilkosságot, ezért inkább olyan feladatot bízott vendégére, ami szinte mindenkinek az életébe került volna.
Először Khimaiba küldte Bellerophontészt, ahol a félelmetes kiméra tombolt:
"Pégaszosz és Bellerophontész az ismeretséget Athéné istennőnek köszönhetik, aki egy varázskantárt adott Bellerophontésznak, amivel meg tudta szelídíteni az amúgy fékezhetetlen szárnyas lovat. Bellerophontész feladatul kapta, hogy végezzen a kimérával, ami nem volt egy könnyen végrehajtható tett. Ám a hő Pégaszosz hátán járta a világot, nem holmi közönséges lóval közlekedett, így köszönhetően a szárnyas csodaparipának, bejutott a kiméra barlangjába.
A kiméra egy tűzokádó oroszlán, melynek a hátából egy kecskefej emelkedik ki, a farka pedig egy kígyóé. Természetesen mint minden valamire való fenevad, tüzet okádott és hősöket ebédelt.
Bellerophontész viszont nem volt hétköznapi hős- vele volt Pégaszosz, a szárnyas csodaló, akinek fontosságát nem győzöm hangsúlyozni, mert nélküle Bellerophontész csak egy szokványos hős lett volna- dagadó izmokkal és hatalmas önbizalommal.
A kiméra barlangjában a hős ólmot öntött a kiméra torkába, ami megolvadt annak tüzes leheletétől és a szörny megfulladt. Bellerophontész pedig, mint aki jól végezte a dolgát, távozhatott."
(forrás: Ókori töredékek blog)
Ezután a vad hegylakók, végül az amazónok ellen vezényelte őt, ám Bellerophontész Pégaszosz hátán lovagolva mindenütt győzelmet aratott, hiszen az amazónok nyilai nem értek olyan magasra, ahol Pégaszosz szárnyalt. Pégaszosz segítette őt a tűzokádó szörnyeteg, Tüphón legyőzésében is.
Hazatértekor Iobatész parancsára a lükiai palotaőrök lesből megrohanták az életére törve, ő azonban valamennyit legyőzte és megölte. A király ekkor ismerte fel, hogy vendége az istenek oltalma alatt áll, hozzáadta leányát, Philonét, majd megtette örökösének. Így lett  Bellerophontész lükiai király. Később Bellerophontész meglátogatta Proitoszt, és bosszút állt a cselszövő Anteián.
Sikerei és szerencséje miatt elbízta magát olyannyira, hogy Pégaszosz hátán fel akart szállni az istenek lakhelyére, az Olimposzra, de Zeusz megvadította a szárnyas lovat, így az levetette lovasát. Bellerophontész fejjel belezuhant egy tüskebokorba, így a hős élete végéig vakon és tébolyodottan vándorolt. Örököse fia lett, Hippolokhosz, akit Glaukosz követett a trónon, a trójai háború hőse.
Bellerophontész halála után Pégaszosz az Olimposzon lakott és az istenek segítőtársa lett. Pégaszosz patanyomában fakadt a Helikon-hegységben a Hippokréné-forrás (Lóforrás), amelynek a vize a költői ihletet biztosította. Pégaszosz szívesen tartózkodott a múzsák közelében, ezért a múzsákat gyakran Pégaszinnak nevezik. Azóta Pégaszosz a múzsák és költők paripájának is számít, és pillanatok alatt inspirációt és új sugallatokat ad. Bölcsességet, csatában jó vezetést, dicsőséget és merész tetteket szimbolizál.
Pégaszosz leszármazottai, a pegazusok a Percy Jackson-könyvekben is felbukkannak. Sőt, Percy Jacksonnak saját pegazusa is van, Fekete Péter.
 
Bellerophontész és Pégaszosz (forrás)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése