Olimposzi történetek, 20. rész: Hádész és az Alvilág csodái

Történelmi gyorstalpaló félisteneknek és Percy Jackson-rajongóknak! Ehhez az új bejegyzéssorozathoz az oldalon eddig közzétett adatok, szereplő leírások és a Percy Jackson's Greek Gods kalauz szolgáltatják az információkat. Egyes bejegyzések tartalmaznak majd idézeteket és hivatalos illusztrációkat az imént említett kalauzból! 
Az összefoglalók és fordítások mind saját munkák! Kérem ezeket tiszteletben tartani! Ha felhasználod bármilyen célra, akkor pontosan hivatkozz az itteni forrásra és KÉRJ ENGEDÉLYT tőlem! ~ Geri

Hádész és az Alvilág csodái

John Rocco - Hádész

Annak ellenére, hogy Hádész volt Rheia legidősebb fia, mégis őt tartották a legfiatalabbnak és talán a leghaszontalanabbnak a férfiistenek közül, mivel az istenek fordított sorrendben szabadultak ki anno Kronosz gyomrából, így Hádész lett a legifjabb. Ezt pedig csak fokozta balszerencséje, amikor a világegyetem felosztására került sor. A kockajátékban ő dobta a legkisebb számot, így ő "választhatott" utoljára, így kapta meg az Alvilágot.

Igazából Hádész már a kezdetektől komor hangulatú fickó volt, szóval talán nem is meglepő, hogy a személyiségéhez passzoló helyen uralkodhat. Állandóan búskomor arckifejezés jellemezte és sötét ruhákban mászkált. Fekete haja eltakarta a szemét, úgy festett, akár egy emo srác.

"Még ha a többi isten szerette is volna tartani vele a kapcsolatot (amit nem akartak), az Alvilágban nem volt telefonszolgáltatás és Wi-Fi sem. Miután Hádész lekerült oda, fogalma sem volt arról, mik zajlottak a fenti világban. Csak a közelmúltban elhunytak szellemeitől kapott híreket, akik elmesélték neki a legfrissebb pletykákat." - Percy Jackson

Az ókori Görögországban gyakran nevezték az Alvilágot egyszerűen csak Hádésznak. Az Alvilág eredeti neve azonban Erebosz. Erebosz valójában Khaosz gyermeke, aki szintén az ősi sötétség megtestesítője volt. Erebosz együtt született Nüxszel, az éjszakával. Erebosz gyermekei közé tartozott Aithér, a mennyboltot megtestesítő istenség; Heméra, a nappal istennője; Kharón, az Alvilág révésze; illetve Erósz is. Később Erebosz, mint az ősi sötétség lekerült az Alvilágba. A Tartarosz feletti túlvilági részt nevezték az idő múlásával Erebosznak. Ide is bűnös lelkek jutottak le, de a tisztító tűzben volt lehetőségük, hogy akár az elíziumi mezőkre kerüljenek.

 

John Rocco - Az Alvilág öt folyója

Mikor Hádész lekerült az Alvilágba, a helyet öt folyó szelte át. A legkevésbé veszélyes a Kókütosz volt, a Siránkozás és Jajgatás Folyója, ami a többihez képest szelídnek bizonyult. Kékes-fekete vize békésen áramlott Erebosz síkságán keresztül. A folyóhoz közel hallani lehetett a megkínzott lelkek siránkozását, nem véletlenül, hiszen a Kókütoszt a holtak könnyei táplálták.

"Ha megérintetted a vizet... nos, hidd el, nem akarnád ezt tenni. Nincs az az aranyos kiskutyás videó az interneten, amitől újra jókedvre derülnél." - Percy Jackson

A második folyó a Phlegethón, az Égés és a Tűz Folyója, mely az Alvilág barlangjain keresztül zúgott. Fényénél minden vérvörösben pompázott, a levegőt füsttel és gázokkal telítette meg, hátborzongató látványt nyújtott. A folyó tüzes vízesésként zuhant a Tartaroszba. Ha valaki beleesett a vizébe, azt a folyó életben tartotta és örök kínra ítélte, ugyanis örökké égette az illető testét. Egyes legendák szerint, bizonyos idő után a lelkek bűnei elégtek és felszabadultak.

A harmadik az Akherón, a Fájdalom és a Kín Folyója, ami a halandó világból eredt, Epirus városából, ahol a holtak templomától indult. A szellemek saját fájdalmukkal és szenvedésükkel töltötték meg a folyót. Végig sötét, gőzölgő mocsarak terültek el mellette. Egy idő után az Akherón kettészakadt két kisebb folyóra, a Kókütoszra és a Sztüxre, így két ellentétes irányba tudott folyni, majd a Tartaroszba ömlött.

A negyedik, egyben az egyik legveszélyesebb a Léthé volt, a Feledés Folyója. Tejfehér vize sekély mederben kanyargott, szelíden, halkan csobogott. Külsőre veszélytelennek és könnyen átgázolhatónak tűnt, azonban egy csepp vize is komoly problémákat okozott a rövid távú memóriában. Aki többet ivott belőle vagy nagyobb felületen érintkezett vele, annak akár a teljes elméjét is törölhette. Néhány szellemnek viszont igazi áldás volt, csupán inniuk kellett a vízből és elfelejtették korábbi tettüket vagy tetteiket. Ez persze nem minden szellemnek volt megengedve, mivel így újjászülethettek a halandó világban. A Léthé egy ponton betért egy barlangba is, ahol Hüpnosz, az alvás istene élt. A folyó mentén pipacsok nőttek, amik kellőképpen elbódították az arra járókat.

"Ezt ópiumnak nevezzük, gyerekek. És ne drogozzatok, mert a DROGOK ROSSZAK!" - Percy Jackson

Az ötödik folyó volt talán mind közül a leghíresebb, a Sztüx, a Gyűlölet Folyója. A Sztüx az Alvilág legmélyebb és legsötétebb pontjain folyt keresztül. Egyes legendák azt állították, hogy ebből a folyóból született a híres titán, Téthüsz. A Sztüx az Alvilág körül körözött, mint valami vizes árok. Vize sötét színű volt és lassan hömpölygött, kellemetlen szagú köd kísérte. Ha valaki inni próbált belőle... maró hatását megtapasztalhatta.

Az is problémát okozott, hogy a lelkek nem tudtak rajta biztonságosan átkelni, így úszniuk kellett. Majd érkezett egy szorgos daimón, nevezetesen Kharón, aki megoldotta ezt a problémát. Először is, mi az a daimón? Nem ördög vagy ilyesmi, nem volt se vasvillája, se vörös bőre, se farka. A daimónok halhatatlan szellemek, olyanok, mint a kisebb istenek. Némelyikük szörnyhöz, másikuk pedig halandóhoz hasonlított.

Kharón pedig Nüx, az éjszaka istennőjének fia volt. Kharón több formában is létezett, mégis legismertebb alakja, melyben a legtöbb időt töltötte: egy öregember. Egy öregember, aki rongyos köpenyt viselt és zsíros szakáll söpörte a mellkasát. Akárhogy is, Kharón megszánta az Ereboszba tartó lelkeket, így csónakot épített és hozzálátott a lelkek fuvarozásának. Nem ingyen, természetesen. Az átkelésért a lelkeknek pár érmével kellett fizetniük a révésznek. Ha valaki pénz nélkül szeretett volna átkelni a Sztüxön, az örökre a folyó túloldalán maradt vagy megpróbálhatott átúszni rajta... Ezért néhányan visszatértek a halandó világba kísérteni.

A lelkek - tetteiktől függően - több helyre kerülhettek: a Bűnhődés/Büntetés Mezejére, az Élüszioni mezőkre vagy az Aszfodélosz mezőre. A legrosszabb egyértelműen az első, a Bűnhődés Mezeje volt, ahová a rossz, tetteiket meg nem bánt lelkek kerültek. A legjobb hely az Élüszion volt (latinosan Elízium), ahová azok kerülhettek, akik azt életükkel vagy tetteikkel kiérdemelték. Az Aszfodélosz mező tulajdonképpen semleges területnek bizonyult, ahová a végítéletet elkerülők kerültek (mivel nem szerettek volna a Bűnhődés mezejére kerülni), illetve azok a lelkek - a többség ide tartozott -, akik nem voltak különösebben jók vagy rosszak életükben.

Eleinte a rendszer nem működött megfelelően. Nehéz volt eldönteni, ki melyik helyre kerüljön. Talán, ha Hádésznak lett volna egy Teszlek Süvege... Miért? A lelkek hazudtak, különösen a gonosz lelkek. Kijátszották Hádészt és bíráit, így néhányan az Elíziumba kerültek, míg akadt olyan jó lélek is, aki sajnálatos módon a Bűnhődés mezején találta magát. Hádész gyorsan rájött, ez így nem fog menni. Elment Zeuszhoz, hogy elmagyarázza kényes helyzetét.

"- Szavazhatna a közönség! - tanácsolta Zeusz. - Minden szezon végén a nyertes halandót megkoronázhatnák az Élüszion-Faktorban!

- Á, nem - mondta Hádész. - Igazából arra gondoltam, hogy a bírók lehetnének halottak szellemei, élő emberek helyett. És minden halandó lelket elbírálnánk, amikor az először lép be az Alvilágba.

- Szóval... nem versenyeztetnéd őket? Hmm, nem jó.

Hádész igyekezett higgadt maradni. - Nézd, ha a bírák az ellenőrzésem alatt álló szellemek lehetnének, akkor lehetetlen lenne őket befolyásolni. A bíróság elé kerülő lelkek meg lennének fosztva mindentől, de tényleg. Nem hivatkozhatnának a jó megjelenésükre vagy a díszes ruháikra. Nem tudnák megvesztegetni a bírákat, sem tanúkat hívni. Minden jó és rossz cselekedetük a felszínre kerülne, hiszen a bírák a szó szoros értelmében átlátnának rajtuk. Lehetetlen lesz hazudni.

- Ez tetszik - mondta Zeusz. - Kik közül fogod kiválasztani a bírákat?

- Valószínűleg három elhunyt halandó lesz az, akik királyok voltak a felsőbb világban - válaszolta Hádész. - A királyok mondhatnak ítéletet.

- Jó - értett egyet Zeusz. - Mindaddig, amíg ezek a királyok a fiaim közül valók. Rendben?

Hádész összeszorította a fogát. [...] - Egyetértek." - Rick Riordan, Percy Jackson's Greek Gods

Amikor Hádész visszatért Ereboszba, kinevezett három egykori királyt bíráknak, mindet Zeusz utódai közül. Ők voltak Minósz, Aiakosz és Rhadamanthüsz.