Mitológia Percy Jackson-módra: Prométheusz

Prométheusz, az "Emberiség jótevője"

Prométheusz az Előrelátás és ravasz tanácsok Titánja, az „Emberiség jótevője”, aki ellopta a tüzet az istenektől az embereknek. Prométheusz Iapetosz (az Alvilág Ura, a Nyugat Titánja) és Klümené (Ókeánisz) fia. Testvérei: Atlasz, Menoitiosz és Epimétheusz. A titánok második generációjának tagja.

Prométheusz az első titánháborúban az olimposzi istenek oldalára állt, szemben Kronosszal és testvéreivel. Ő volt a legravaszabb a testvérei közül. Prométheuszt és Epimétheuszt bízta meg Zeusz azzal, hogy teremtsenek lényeket, melyek benépesítik a Földet. Epimétheusz teremtette az állatokat, Prométheusz pedig az istenek képmására az embert, de olyan sokáig foglalkozott vele és annyira tökéletesnek akarta tervezni, hogy mire elkészült, Epimétheusz az összes előnyös tulajdonságot elhasználta az állatok teremtésénél. Prométheusznak később megesett a szíve esendő teremtményein, és úgy döntött, ellopja nekik a tüzet, ami addig csak az istenek tulajdona volt. Felmászott az Olimposzra, és tüzet lopott Apollón szekeréről / míg más mítoszok szerint Héphaisztosz műhelyéből, és egy édeskömény-ágban sikerült levinnie a földre. Így az ember az állatok fölé emelkedhetett.

A tűz birtokában az emberek különböző mesterségeket tanulhattak meg, az anyag megmunkálását és a fém feldolgozását, téglát égetettek és abból házat építettek maguknak. A mindenféle hasznos szerszámmal való munka közben egyre jobban ügyesedett a kezük és egyre jobban világosabb lett az értelmük.

Prométheusz még arra is megtanította az embereket, hogy miként lehet a madarak röptéből, az álomképekből és más előjelekből a jövőre következtetni, de ügyelt arra, hogy senki se lássa meg előre a halála napját, nehogy elveszítse a reményét, amíg él. Prométheusz ajándékának, a tűznek köszönhetően, az ember kiemelkedett az állatok sorából és a természet erőit a maga hasznára fordíthatta.

Hogy további bosszút álljon, Zeusz megteremtette az emberiségnek Pandórát, az első asszonyt, aki az összes bajt rászabadította az emberiségre.

Zeusz megparancsolta Héphaisztosznak, hogy a föld peremén, az ember nem járta pusztaságban láncolja a vétkest egy sziklához. A kovácsmester, annak ellenére, hogy Prométheusz épp az ő műhelyéből lopta ki a tüzet, sajnálta az elítéltet, mégis engedelmeskednie kellett Zeusznak. Héphaisztosz leláncolta és Zeusz egy vérengző, Ethon nevű sast rendelt oda, hogy az Prométheusz napról napra megújuló máján lakmározzék.

Zeusz úgy tervezte, ez harmincezer évig fog tartani, de harminc évvel később Héraklész (Herkules), miközben tizenkét feladata közül a tizenegyediket végezte (almát szerzett a Heszperidák kertjéből) lelőtte a sast és kiszabadította Prométheuszt. Zeusz ezúttal nem bánta, hogy Prométheusz megmenekült, mert a tett dicsőséget hozott Herkulesnek, aki Zeusz fia volt. A sokat szenvedett hős a gyűlöletes apa kedves fiának nevezte Héraklészt, aki nem elégedett meg azzal, hogy nyugalmat szerzett Prométheusznak, hanem vitába szállt Zeusszal, szemére vetve, hogy míg neki az emberek javára szolgáló hőstetteiért az olimposzi halhatatlanságot ígérte meg, Prométheusznak, az emberek legnagyobb jótevőjének még mindig nem oldotta fel a bilincseit. Zeusz, örömében, hogy a fia a sas lenyilazásával újabb hőstettet hajtott végre, hozzájárult Prométheusz bilincseinek a feloldásához.

Ez után Prométheusz bebizonyította, hogy ő az isteneknek és embereknek közös jótevője. Az embereknek azt is megtanította, hogy a tűz segítségével miként lehet szobrokat önteni, mire azok sorra megteremtették az istenalakokat. S mindet a maguk képmására, hogy azok a legszebb férfiakhoz és a legszebb nőkhöz hasonlítsanak.

Prométheuszt a tűz ellopása és az áldozatbemutatás gyakorlatának bevezetése miatt a civilizáció atyjának tekintették.

A modern világban Prométheusz neve már egy kevésbé pozitív tett kapcsán merült fel, hiszen a megerősödő Kronosz oldalára állt az istenek elleni második olimposzi háborúban.

Prométheuszról először Hermész mesélt Percynek a második könyvben, amikor elmesélte az olimposzi isten a fiatal hősnek, hogyan kellett bűnhődnie a sziklához láncolt titánnak.
 

Ténylegesen viszont az utolsó kötetben jelent meg Prométheusz. Kronosz hírnökeként érkezett a félistenekhez, és azt mondta Percy Jacksonnak, hogy ő az emberiség mellett áll, és ha megadják magukat (mivel azt állította, hogy előre látta bukásukat), akkor Kronosz uralma alatt jobb sors vár a világra. Prométheusz próbálta csábítani Percyt, és az istenek ellen hangolni őt. Pandora szelencéjét otthagyta neki, amiben akkorra már csak a Remény maradt, arra kérte őt, ha úgy érzi, akkor szimbolikusan engedje ki belőle a Reményt, ezzel jelezve, hogy megadják magukat.

Prométheusz külseje:

„A szmokingos úr előrelépett. Több mint kétméteres magasságával nagyobb volt, mint egy átlagos férfi. Fekete haját lófarokba kötötte, fekete, kerek szemüveget viselt. De ami legjobban meglepett, az az arcbőre volt.

Karcolások borították, mintha megtámadta volna valami apró állat - mondjuk egy nagyon-nagyon dühös hörcsög.”

(„Az utolsó olimposzi” egy részlete)

Prométheusz úgy gondolta, hogy ő semleges, és csupán a győztes oldalon állt, és Luke-kal ellentétben ő inkább a fegyverszünetet pártolta (illetve a csata késleltetését). Elmondása szerint csak azért állt Kronosz oldalára, hogy minimalizálja a vérontást.
 

A titánok bukása után Prométheusz bujkálni kényszerült, és elküldött egy listát a három nagy olimposzi istennek (Zeusz, Poszeidón és Hádész részére), amiben kifejtette a mentségeit, miért segített Kronosznak. Hermész pedig azt mondta, hogyha a titán jót akar magának, akkor jó pár évszázadig nem mutatkozik.

A folytatásban elolvashatod, miként jósolta meg Prométheusz a félistenek bukását Percynek, valamint, miért állt ezúttal Kronosz pártjára!

„Prométheusz előredőlt, és összefűzte ujjait. Komolynak látszott, kedvesnek és bölcsnek.

- Percy, a helyzeted nem túlságosan rózsás. Tudod, hogy egy újabb támadásnak már nem tudnál ellenállni.

- Majd elválik - mondtam.

Prométheusz fájdalmas arcot vágott, mintha a szívén viselné a sorsomat.

- Percy, én vagyok az „előrelátás" titánja. Tudom, mi fog történni.

- És a ravasz tanácsok istene is - egészítette ki Grover, a hangsúlyt a ravaszra helyezve.

Prométheusz vállat vont.

- Nem tagadom, szatír. De az elmúlt háborúban az istenek oldalán álltam. Megmondtam Kronosznak, hogy nem lesz elég ereje, és veszíteni fog. így is lett. Ebből is láthatod, hogy én mindig a győztes oldalra állok, és most Kronoszt támogatom.

- Mert Zeusz egykor a sziklához láncolta - találgattam.

- Részben igen. Nem tagadom, bosszú is vezérel. De nem ez az egyetlen ok, amiért Kronoszt támogatom. Ez a legbölcsebb választás. Azért jöttem, mert remélem, hogy hallgatni fogsz a józan érvekre.

Az ujjával térképet rajzolt az asztalra. Érintése nyomán aranyvonalak jelentek meg a kőlapon.

- Ez Manhattan, és ezek itt a csapataink: itt, itt és itt. Tudjuk, mennyien vagytok. Mi hússzor annyian.

- A kémük ellátja magukat információval - vetettem oda. Prométheusz bocsánatkérőn mosolygott.

- Mindegy, a lényeg az, hogy egyre többen leszünk. Kronosz ma éjjel támadni fog. Túlerőben leszünk.

Bármilyen bátran küzdjetek is, Manhattant nem tudjátok tartani. Visszaszorítunk benneteket az Empire State Buildinghez. Ott aztán elpusztítunk mindenkit. Látom előre. Ez fog történni.”

(Az utolsó olimposzi, 201-202. oldal)