Mitológia Percy Jackson-módra: Kalüpszó

Kalüpszó (hivatalos illusztráció)

Kalüpszó a tenger és az Ogügié sziget királynője. Atlasz (titán) és Téthüsz (titanisz) lánya, aki tengeri nimfaként élt szolgálóival Ogügié szigetén. Sok helyen kisistenként emlegették, pedig a titánok harmadik generációjához tartozik.

Az első titánháborúban apja, Atlasz oldalán harcolt az istenekkel szemben, de nem gonoszságból, csupán apját követte. Ezután az istenek büntetésül egy szigetre száműzték őt, ami attól kezdve börtönéül szolgált, és soha nem hagyhatta el. Azonban néha az istenek meglátogatták, híreket vittek neki a nagyvilágból, hogy ne unatkozzon. Ennek köszönhető, hogy Kalüpszó nevéhez nem kapcsolhatódnak nagy tettek, csupán mendemondák.

Kalüpszó szigetének közelében szenvedett hajótörést Odüsszeusz, a nagy utazó. Sok jó tengerésze és barátja veszett a tengerbe, és magát Odüsszeuszt is eszméletlenül sodorta Ogügié partjaira a víz. Kalüpszó a palotájába vitette a hőst és életben maradt társait. Ételt, italt adott a hajótörötteknek, és szórakoztatta őket, amíg felépültek. Eközben Kalüpszó beleszeretett a nagy hősbe. Felkínálta a halhatatlanságot Odüsszeusznak, feltéve, ha Ogügién marad vele örök szerelemben. Azonban Odüsszeusz jobban vágyott haza, a feleségére és fia viszontlátására, mint a halhatatlanságra, így visszautasította Kalüpszó szerelmét. Erre Kalüpszó haragos lett, és a palota börtönébe záratta Odüsszeuszt és kíséretét hét teljes évre. A hetedik évben Odüsszeusz pártfogója, Athéné istennő megelégelte a nimfa zsarnokságát, és megkérte Zeuszt, hogy tegyen ez ellen. A főisten Hermésszel üzenetet küldött Kalüpszónak, aki ezután kénytelen volt szabadon engedni a raboskodó Odüsszeuszt. Ugyan fájt a szíve szerelme elvesztése miatt, de segíteni szerette volna a hőst, így készíttetett egy tutajt, amit megrakott mindenféle jóval. Végül jó szelet adott az utazóknak, és elbúcsúztak.

Kalüpszó egy igazán szép, átok sújtotta asszony, aki már régóta magányosan élt néhány nimfa társaságában az Ogügién. Hosszas idő elteltével magánya megszakadt, amikor újra egy eszméletlen hőst sodort a sziget partjára a víz, Percy Jacksont, aki St. Helen-hegy kitörése után sodródott ide.

Mikor Percy magához tért, egy fiatal lányt pillantott meg, Kalüpszót:

„Mandulaszeme volt, karamellszínű copfja a vállára hullott. Tizenöt éves lehetett, vagy tizenhat? Nem tudtam megmondani. Azok közé tartozott, akiknek időtlen az arcuk. Énekelni kezdett, és a fájdalom eltávozott a testemből. Varázslatot használt. Éreztem, ahogy dala a bőrömbe szivárog, és meggyógyítja az égési sérüléseimet.”

(„Csata a labirintusban” egy részlete)

Kalüpszó ápolta Percyt, segítette megerősödni. Poszeidón fia kezdetben bizonytalan és bizalmatlan volt a nimfával és az egész szigettel kapcsolatban, hiszen ez egy csapda is lehetett volna.

A nimfa elmesélte Percynek, hogy ő Atlasz lánya, aki miatt mindig előítéletek érik. Pedig az első titánháborúban csak azért állt Atlasz mellett, mert lányaként ezt kellett tennie, úgy gondolta akkor, ez a helyes.

Miután a hős meggyógyult, bejárták az egész szigetet. Percynek nagyon tetszett a fiatal lány. Egyik este, vacsora közben Percy megkérdezte Kalüpszótól, hogy miért kerüli mindig a tekintetét, és miért nem tudja magát elengedni, mikor együtt vannak. Ekkor Kalüpszó elkezdte mesélni történetét, de egy váratlan látogató, Héphaisztosz miatt ez félbeszakadt. A kovácsisten tájékoztatta őket a civilizációban zajló eseményekről, majd rövid ideig ő is a nimfa vendégszeretetét élvezte.

Végül Percy már nem tudta nyomon követni a szigeten eltelt időt, és szíve kezdte visszahúzni a Félvér táborba. Kalüpszót nagyon elszomorította ez a hír, hiszen kezdett beleszeretni a hősbe. Befejezte korábban félbeszakadt meséjét, elmondta, hogy megátkozták az istenek és örökre ezen a szigeten kell maradnia. Valamint, ha ide téved egy hős, akkor abba akarva-akaratlanul beleszeret, de mire a szerelem megvalósulhatna, arra a hőst honvágya hazavezényli, és Kalüpszónak szenvednie kell a beteljesületlen szerelme miatt.

Vonakodva, de Odüsszeuszhoz hasonlóan Percynek is felkínálta a halhatatlanságot és az örök szerelmet. Bár Percy gyűlölte visszautasítani az ajánlatot, mégis barátait választotta, akiknek szükségük van az ő segítségére. Kalüpszó elfogadta a döntést, és egy mágikus tutajt készített a fiú számára. Búcsúzóul ajándékozott egy szál ezüst holdraforgót Percynek, amit csak éjszaka lehet elültetni, ezzel a kéréssel: „Ígérd meg, hogy ültetsz egy kertet nekem Manhattanben!”

Ogügié szigetét elhagyva Percynek az a gondolata támadta, hogy Kalüpszó volt számára: „a nagy mi lett volna, ha”.

A negyedik rész végén Percy elültette manhattani lakásuk virágosládájába a holdraforgót.

Az utolsó olimposziban megnyerték Percyék és az olimposzi istenek a titánok elleni háborút, ami után Percy többek között azt is kérte az istenektől jutalmaként, hogy bocsássanak meg Kalüpszónak és a titánok többi békés rokonának. Szóval ezek után elképzelhető, hogy mára Kalüpszó is elnyerte a szabadságát.

A folytatásban Kalüpszó röviden mesél büntetéséről!

„Szóval Kalüpszó és én éppen vacsoráztunk, arca a gyertyafényben még szebbnek tűnt. Először New Yorkról meséltem neki, aztán a Félvér Táborról, végül elmeséltem, hogyan nyelte le Grover az almát, amivel fociztunk. Rám villantotta káprázatos mosolyát, és felkacagott. Amikor egymás szemébe néztünk, gyorsan félrekapta a fejét.

– Látod, már megint! – mondtam.

– Mi megint?

– Megint elfordulsz, mintha nem mernéd elengedni magad.

Az almasörét bámulta.

– Mondtam már neked, Percy, hogy büntetésben vagyok. El vagyok átkozva, ha így jobban tetszik.

– Hogyan? Mondd el, hátha segíthetnék!

– Ne kérj erre!

– Áruld el, mi a büntetésed!

Vacsorája maradványai közé dobta a szalvétáját. Egy láthatatlan szolga máris elkapta előle a tányért.

– Percy, ez a sziget, Ogügié, az otthonom, a szülőhelyem, de a börtönöm is… Én… házi őrizetben vagyok. Azt hiszem, te így neveznéd. Soha nem láthatom a te Manhattanedet. Más városba sem utazhatom. Itt kell élnem, egyedül.

– Mindezt azért, mert Atlasz volt az apád, ugye?

A lány bólintott:

– Az istenek nem bíznak meg az ellenségeikben. Megértem őket. Igazán nem akarok panaszkodni. Nincs mindenkinek ilyen szép börtöne, mint nekem.

– De ez akkor sem igazságos! Attól, hogy a rokona vagy, még nem biztos, hogy mellette is állsz. A másik lánya, akit már említettem, Árnyék Zoé, egyenesen az ellensége volt. Bár igaz, ami igaz, ő nem is csücsült börtönben.

– De Percy – szólalt meg halkan Kalüpszó –, én mellette álltam az első háborúban. Elvégre az apám.

– Hogy mi?! De hát a titánok gonoszok!

– Valóban? Kivétel nélkül? És állandóan? – biggyesztette le az ajkát. – Mond csak, Percy! Nem vitatkozni akarok veled, de te például azért támogatod az isteneket, mert annyira jóságosak, vagy azért, mert a rokonaid?

Nem feleltem. Egy pont oda. Tavaly télen, miután megmentettük az Olimposzt, az istenek arról tartottak tanácskozást, hogy megöljenek-e. Ez tényleg messze állt a jóságosságtól.

Mégis támogatom őket, és miért? Mert Poszeidón az apám.

– Talán tényleg a rossz oldalon álltam – folytatta Kalüpszó.

– És ami azt illeti, az istenek egészen jól bánnak velem. Meglátogatnak időnként. Híreket hoznak a világból. De ők távozhatnak.

Én nem.

– Barátod sincs? Úgy értem, aki itt élne veled? Nagyon szép hely.

Könnycsepp gördült végig az arcán.

– Meg… megfogadtam magamnak, hogy nem beszélek erről, de…”

(Csata a labirintusban, 208-210. oldal)