Mitológia Percy Jackson-módra: Hüperión

Hüperión, a Fény Ura (hivatalos kép)

Hüperión a Fény Ura és a Kelet Titánja. Gaia (földanya) és Uranosz (az Ég Ura) első gyermekeinek egyike, tehát a titánok első generációjának tagja. Fiútestvérei: Ókeanosz, Koiosz, Kriosz, Iapetosz és Kronosz. Lánytestvérei, azaz a titaniszok: Téthüsz, Rheia, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé, Theia és Dioné.

Négy titán-testvérével együtt tartotta az Eget, hogy le ne essen. Sokáig ő hordozta a Napot, ebből ered elnevezése: a „Fény Ura”. Illetve azért lett éppen a Kelet titánja, mert Hüperión tartotta az Ég keleti részét, valamint a keleti oldalról ő emelte fel a Napot reggelenként. Feleségül vette saját testvérét, Theiát, és született tőle három gyermeke: Héliosz, a Nap istene; Szeléné, a Hold istennője és Éósz, a hajnal istennője.

Római megfelelője a Nap (Sun).

Hüperión gondosan nevelte fel gyermekeit, és Hélioszt megtanította mindenre, amire csak figyelnie kellett a Nap irányításában. Ezek után végre megpihenhetett az idős titán, mert feladatát ettől kezdve Héliosz vitte tovább. Hüperión nevének jelentése "ragyogó" isten, pontosabban "magasan járó" (vagyis az égen).

Az első titánháború végén az istenek Hüperiónt testvéreivel együtt a Tartarosz mélyére száműzték és örök rabságra ítélték.

Kronosszal és más titánokkal együtt Hüperión is kiszabadult a Tartaroszból és visszatért a modern civilizációba. Percy Jackson először álmában látta a Fény Urát, a fiú ekkor az Othrisz-hegy (nyugati valós megfelelője a könyvben a kaliforniai Tamalpais-hegy) tetején álló titánpalotában volt, ahol belehallgathatott Kriosz (a „Dél Ura”, a csillagok titánja) és Hüperión beszélgetésébe, akik éppen a második titánháború jeleneteit nézték és elemezték, valamit Prométheuszról és az olimposziak számára előkészített csapdáról társalogtak.

Hüperión külseje Percy álmában:

„[…] aki aranytógát viselt, és akinek ugyanolyan arany szeme volt, mint Kronosznak. Az egész teste ragyogott. Apollóra emlékeztetett, a Nap Istenére, de ez a titán nyersebb fényben tündökölt, és arckifejezése kegyetlenebb volt.”

(Az utolsó olimposzi egy részlete)

Kronosz mellett Hüperión az a másik titán, aki igazán aktívan kivette a részét a nagy csatából, Manhattanben! Ő vezette az átpártolt félisteneket, a laisztrügón óriásokat, drakónokat és más szörnyeket a Central Parkba. Itt állta útjukat Percy, az Athéné-bungaló hősei, Artemisz vadászai, valamint a Grover és Léneusz által vezetett természetszellemek. Hüperión párbajozott Percyvel, ahol lángoszloppá változott testét az ifjú félistennek sikerült meggyengítenie, ugyanis Percy saját hurrikánt hozott létre maga körül, majd Grover a szatírok és nimfák segítségével juharfává változtatta, egészen pontosan egy juharfába zárta Hüperiónt. Nincs információ, hogy ezután mi történt a titánnal, valószínűleg ő is visszakerült a Tartaroszba.

A folytatásra kattintva részletek olvashatók el Hüperión bukásáról, „Az utolsó olimposzi” című kötetből!

„- Hüperión! - lepődött meg Annabeth. - A fény ura. A Kelet Titánja.

- Ez rossz hír, ugye? - találgattam.

- Atlasz után ő a legnagyobb titánharcos. A régi időkben négy titán uralta a világ négy sarkát. Hüperióné kelet volt, ő volt a leghatalmasabb. Ő az első napisten, Héliosz apja.

- Bízzátok rám - mondtam.

- Percy, tudom, hogy sebezhe...

- Te irányítsd a csapatokat!

Nem véletlenül vertük fel állásainkat a tó mellett. A vízre koncentráltam, és éreztem, ahogy átjár az ereje. A vízen futva indultam Hüperión felé. Igen, hapsikám, nem csak te tudsz a vízen járni!

Hét méterre lehettem tőle, amikor Hüperión felemelte a kardját. A szeme éppen olyan volt, mint álmomban. Kronoszéhoz hasonlóan aranysárga, csak sokkal vakítóbb, mintha két apró nap lett volna.

- A Tengeristen fattya - tűnődött. - Te lennél az, aki Atlaszt visszadugta az ég alá?

- Ha tudnád, milyen könnyen ment. Olyan sötétek vagytok, mint az éjszaka.

Hüperión rám vicsorgott.

- Világosságot akarsz?! Megkapod!

Teste forróságot sugárzó fénycsóvává változott. Hiába néztem félre, teljesen elvakított.

Ösztönösen felemeltem Árapályt - éppen időben. Hüperión pengéje az enyémnek ütődött. A becsapódás erejétől háromméteres vízfal emelkedett körém.

A szemem még mindig égett. Valahogy ki kell kapcsolnom a fickót.

A part felé futó hullámra koncentráltam, és sikerült megfordítanom. Mielőtt elért volna, kilőttem magam egy gejzírrel.

- ÁÁÁHHH! - A hullám beterítette Hüperiónt, és kioltotta a fényét.

[…] Aztán körbenéztem, és észrevettem, hogy személyes hurrikánom közepében állok. Felhők és vízcseppek örvénylettek körülöttem. A szél ereje hátrahajlította Hüperiónt és húszméteres körzetben a növényzetet. Az ellenséges harcosok hiába dobáltak felém lándzsákat, a vihar elfújta őket.

- Hajszárítónak megteszi. Nem lehetne egy kicsivel erősebben? - kértem.

Villámok cikáztak körülöttem, a felhők elsötétedtek, és az esőcseppekkel együtt még gyorsabban kezdtek kavarogni. Tettem egy lépést Hüperión felé, és lefújtam a lábáról.

- Percy! - kiáltott ismét Grover. - Erre tereld!

Szúrtam és döftem, hagytam, hadd irányítsanak a reflexeim. Hüperión alig tudta hárítani a támadásaim.

Hiábavalóan próbált újra meg újra tüzet csiholni a szemében, a szél mindig elfújta a lángját.

Sajnos ilyen intenzitású vihart csak rövid ideig lehet produkálni. Fáradni kezdtem. Utolsó erőmmel átpörgettem Hüperiónt a mezőn Groverhez.

- Nem vagyok én búgócsiga! - üvöltötte.

Talpra akart állni, de Grover ajkához emelte a nádsípját, és rázendített egy újabb dalra. Léneusz csatlakozott hozzá. Az erdő összes szatírja vele együtt fújta a köveken átbukdácsoló patak hangját idéző, hátborzongató dallamot. A földből göcsörtös gyökerek nyúltak ki, és Hüperión lábára tekeredtek.

- Ez meg mi?! - Megpróbálta lerázni a lábáról a gyökereket, de még mindig túl gyenge volt. A gyökerek egyre vastagabb rétegben tekeredtek a lábára, és facsizmát húztak rá.

- Hagyjátok abba! A vacak erdei mágiátokkal semmire sem mentek egy titánnál!

De minél jobban hadakozott ellene, annál gyorsabban nőttek a gyökerek. A testére tekeredve vastag kéreggé keményedtek. Aranypáncélja eltűnt, és fatörzzsé vált.

A dallam folytatódott. Vezetőjük elvesztése elbizonytalanította Hüperión seregét, lassan hátrálni kezdtek.

Hüperión karjai ágakká változtak, belőlük gallyak hajtottak ki, végül leveleket növesztettek. A fa egyre magasabb és vastagabb lett. A titánból már csak az arca látszódott, mintha egy odúból kukucskálna ki.

- Engem nem lehet foglyul ejteni! - üvöltötte. - Én Hüperión vagyok! Én...

De nem folytathatta, mert a fatörzs összezárult az arca előtt. Grover abbahagyta a játékot.

- Egész csinos juharfa lett belőled!

Több szatír összeesett a kimerültségtől, de nagyszerű munkát végeztek. A titánt egy hatalmas fába zárták. A törzse átmérője legalább hét méter lehetett, és magasra nőtt, mint a park legmagasabb fái. Mintha legalább száz éve ott állt volna.”

(Az utolsó olimposzi, 226-229. oldal)