Mitológia Percy Jackson-módra: Tritón

Tritón, a tengeri istenség

Tritón egy tengeri istenség, a tenger trombitása. Poszeidón és Amphitrité fia. Tritón apjától és anyjától eltérően egy félig ember, félig hal tengeri istenség. Testvérei: Rhode, “A Hullámzó”; Bentheszikümé, “A Mélység Hullámzója” és Kümopoleia. Tritón pedig “A Zajló”, aki apja parancsait kagylókürtbe fújva hirdeti ki.

Jelképei: a háromágú szigony (apjához hasonlóan), a kagylótrombita és a hullámok.

Tritón félig ember, félig hal alakú isten (egyes mondákban és ókori görög vázákon dupla halfarokkal ábrázolták, így tett később Rick Riordan is), aki szüleivel él Poszeidón tenger alatti palotájában. Szigonnyal és kagylótrombitával a kezében járja a tengert, szigonya olyan erős, hogy a sziklákat is széttöri, ezzel hasít utat magának és kíséretének a veszélyes zátonyok és szirtek között.

Kagylókürtjébe fújva adja ki apja vagy saját parancsait a vizeknek, aminek hatására a hullámok felcsapnak vagy lecsillapodnak. A kagylótrombita hangja: ha Tritón erősen belefúj heves viharok söpörtek végig a tengeren, de tompa zúgásától a legpusztítóbb vihar is elcsitul, ha gazdája úgy akarja.

Tritón lányai a sellők. A sellők (vagy hableányok) közül a legismertebb Pallasz, aki együtt nevelkedett Athénével. Pallasz segítette az argonautákat (az Argó hajón utazó ötven hajóst, akik az aranygyapjú visszaszerzésére indultak útnak). Pallasz elpusztította Miszénoszt, aki azt állította, hogy jobb kürtös Tritónnál és az isteneknél.

A tenger nimfáival, a Néreiszekkel közös fiai a Tritonok. A Tritonok: Tritón fiai, akik apjukhoz hasonlóan emberi felsőtesttel, lábak helyett pedig halszerű uszonnyal rendelkeznek.

A sellők és a Tritonok alkotják a tengeri palota népességét, akik háború idején segítenek apjuknak és Poszeidónnak. Továbbá főbb tengeri istenségek kíséretét is ők alkották.

Tritón klasszikus ábrázolása a kagylókürttel (forrás)

Tritón a Percy Jackson-sorozat utolsó kötetében tűnt fel először, Amphitritéhez hasonlóan, Poszeidón oldalán. Percy az Androméda hercegnőn történő robbanástól a tengerbe esett és elájult. Később Poszeidón víz alatti palotájában ébredt fel, ami éppen ostrom alatt állt. A víz alatti templomban egy stratégiai asztal felé görnyedve találta apját (aki az ostrom miatt eléggé megviseltnek tűnt), valamint a mellette álló Tritónt és Amphitritét.

Tritón külsejének jellemzése Percy szempontjából:

„Az egyikük habfi volt, méghozzá dupla halfarokkal. Bőre zöld volt, és gyöngyökkel kivert páncélban feszített. Fekete haját lófarokba kötve hordta, egészen fiatalnak látszott – bár a kort nem emberi lények esetében elég nehéz meghatározni. Lehetett volna ezer-, de akár hároméves is.”

(„Az utolsó olimposzi” egy kisebb részlete, 33. oldal)

Percy itt találkozott először apja feleségével és dupla halfarkú fiával, akik érthető okokból ridegen fogadták Poszeidón fiát. Tritón távolságtartóan és lekezelően viselkedett Percyvel. Mikor bemutatta Poszeidón egymásnak két gyermekét, akkor Tritón hozzátette: „A fiad és egyetlen örökösöd”, tehát Percy tudtára adta, hogy apja házasságon kívül született gyermekét nem tekinti egyen ragúnak önmagával. Tysont viszont megtűrte maga mellett és munkája miatt elismerte a küklopszot.

A folytatásban elolvasható, hogyan fogadta Tritón Percyt!

„Poszeidón megköszörülte a torkát:

– Ő a fiam… akarom mondani a másik fiam, Tritón.

– A fiad és egyetlen örökösöd – javította ki a srác. Dupla halfarkával előre-hátra csapdosott.

Rám mosolygott, de csak a szájával, a szeme barátságtalanul hideg maradt.

– Üdvözöllek, Perszeusz Jackson! Végre eszedbe jutott, hogy segíteni kéne?

Ezt úgy kérdezte, mintha a lábamat lógattam volna eddig. Ha a víz alatt el lehet pirulni, akkor én megtettem.

– Mondd meg, mit tegyek, és segítek! – válaszoltam.

Triton úgy mosolygott, mint akinek tetszik a dolog – mintha egy szórakoztató öleb lennék, aki bekapja a kockacukrot, amit az orrára rakott. Poszeidónhoz fordult.

– A frontvonalba megyek, apám. Ne aggódj, én nem fogok elbukni.

Udvariasan Tyson felé biccentett. Én, úgy látszik, nem érdemeltem meg ennyi tiszteletet. Aztán elsiklott a vízben.

Poszeidón sóhajtott egyet, majd felemelte a kezében tartott vasdarabot, amely a szokásos fegyverévé változott: egy hatalmas, háromágú szigonnyá. A végei kék fénnyel izzottak, és a víz forrni kezdett körülöttük.

– Bocs a fiam viselkedéséért, Percy – szabadkozott apám.

A fejünk fölött egy hatalmas tengeri kígyó jelent meg, és tekeregve a tető felé úszott. Kitátott, narancssárga szájával egy egész gimnáziumot elnyelhetett volna, és csak úgy csattogtak hatalmas fogai.

Apám anélkül, hogy felnézett volna, a szörny felé bökött a szigonnyal, és megkínálta a kék energianyalábbal. Ka-bumm! A szörny millió aranyhallá változott, amik rémülten úsztak tova.

– A családom tagjai mostanában elég feszültek. Az Ókeánosz elleni küzdelemben elég rosszul állunk.

A mozaiktérkép széléhez lépett, és szigonya végével megkopogtatta az egyik habfi képét. A habfi nagyobb volt a többinél, és kosszarvas sisakot viselt. Egy rák vontatta harci szekéren ült, és kard helyett élő kígyót tartott a kezében.

– Ókeánosz – kutattam emlékeimben –, a Tenger Titánistene?

Poszeidón bólintott.” 

(Az utolsó olimposzi, 34-35. oldal)