CineStar: Percy Jackson - Szörnyek tengere filmkritika

Sokat gondolkodtam rajta, hogy megosszam-e ezt az újabb "fantasztikus" hazai filmkritikát, mégis arra jutottam, hogy ha bár 50%-ban negatív a CineStar irománya, akkor is egy Percy Jackson - Szörnyek tengere filmkritikáról van szó.

Ki-ki döntse maga, hogy mivel ért egyet és mivel nem!

Percy Jackson: Szörnyek tengere – Kritika

Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét, hogy a most következő fantasy megtekintése 12 éven felülieknek, csak kiskorú felügyeletében, történelem hallgató babysitter jelenlétében ajánlott.

Tulajdonképpen Rick Riordan első könyvének adaptációja is a kisebbeket célozta meg, ami nem szerepelt valami fényesen sem a pénztáraknál, sem pedig a kritikusoknál, de elegendő volt a jelenlegi folytatásra. Mégis áthatotta egyfajta gyermekien naiv báj, ami elsősorban a rendező Chris Columbusnak (Reszkessetek Betörők! 1-2, Harry Potter 1-2) a védjegye, nem is beszélve a nagynevű színészek (isteni) haknizásairól. Azt hiszem, mindent elmond a folytatásról, hogy sem a direktor, sem pedig a híres aktorok nem tértek vissza (egy sem), ahogy a hangulat is odaveszett.

Pedig egy folytatás bizonyos szempontból hálás feladat tud lenni: ilyenkor már nem kell vesződni a világ szabályainak a lefektetésével és ezzel együtt a szereplők bemutatásával, vagy utóbbiak elhelyezésével a sakktáblán, hanem tovább lehet bővíteni a karakterisztikát és a hozzájuk tartozó konfliktusokat, az univerzumról nem is beszélve. Noha nem volt szerencsém Riordan eredeti regényeihez, a Szörnyek tengere megtekintése alapján arra kell következtetnem, hogy a személyét érintő dicshimnuszok, amik J.K. Rowlinghoz hasonlították, nagyon is túlzóak. Míg Harry Potter történetei értelmileg és érzelmileg is intelligensen közelítettek meg olyan univerzális témákat, mint a szeretet, barátság, vagy maga a halál, addig Riordan ilyen téren csak okoskodik és közhelyeket puffogtat. Nem azzal van a probléma, hogy az ókori görög mitológiát áthelyezte a mai modern korba (pedig ez is sok tekintetben elég erőltetett, de egy gyerekfantasynek ellehet nézni), hanem hogy sem a figuráknak, sem a történetnek nincs súlya. Előbbiek elvannak egymás mellett (számuk időnként változik és ennyi), míg a történet kimerül abban, hogy el kell jutniuk A pontból B pontba egy csomó nehézségen – és tetszőlegesen bedobott mitológiai lényen – keresztül.

De ha könyvben nincs is így, a rendező, Thor Freudenthal (tényleg ez a neve) mindent megtett, hogy úgy érezzük, mintha a mozivásznakra visszaköszönt volna a 90’-es évek Herkules és Xena sorozata: olcsó díszletek és látvány (a 3D most is zéró), olcsó poénokkal, színészi játékkal és néhány valóban kellemes beugróval, mint Tucci és Fillion pár perces jelenése, ami a rutinjuk ellenére is üdítő.

Aztán a vidámparkban játszódó finálé (!!!) a helyére tette bennem a dolgokat: ez tényleg a kisebbeknek készült, hiszen az egész olyan, mint egy színes, látványos hullámvasút, amelyben a fiatalok élvezik a fékevesztett tempót (ezzel nincs is baj), valamint a mitikus lények feltűnését (ezzel már annál inkább). A filmek kedvéért idősebbre vett szereplők is ennek a korosztálynak megfelelően viselkednek, tehát sehol sem találunk egy hormonzavaros tinit. Így a tinédzserkorba éppenhogy belépő lányok odalesznek a nem is olyan rég az Egy különc srác feljegyzéseiben brillírozó Logan Lerman csini pofijáért, míg a fiúk – ha még eddig egy God of War-t sem toltak végig – coolnak fogják tartani a víz szörföt, vagy egy tengeri szörnnyel való találkozást. Nekünk felnőtteknek viszont marad az ásítás és az értetlenkedés, hogy miért olyan nehéz igényes ifjúsági fantasyvel előállni.

Értékelés: 50%

Forrás: CineStar