2013. február 12., kedd

Ismerd meg a szereplőket: Nico di Angelo

Nico di Angelo egy különös félisten (Percyhez és Tháliához hasonlóan). Apja a hatalmas Hádész, az alvilág ura, a három nagy olimposzi istenség egyike. Édesanyja Maria di Angelo, nővére pedig Bianca di Angelo.

Nico mániákus sötétbarna szemekkel rendelkezik (mint az apja), sötét fekete haja van, és sápadt bőre. Szereti a barna pilóta dzsekiket, van egy koponyafejes gyűrűje. 12 éves, ugyanis ’Az utolsó olimposziban’ Percy megemlíti a korát. 

Nico saját jellemzői/képességei: Egyik legerősebb képessége a geokinézis, a földet tudja irányítani: kisebb földrengést és a föld felszínén repedéseket tud okozni. Szellemeket is meg tud idézni és beszélgethet velük, segíthet nekik továbblépni. Szellemharcosokat is tud hívni, valamint a csontvázharcosokat meg tudja semmisíteni. Ha ez még mind nem lenne elég, az árnyékutazásra is képes. Fülcsengés jelzi számára, ha a közelében valaki meg fog halni.
Egy egyméteres és éjsötét színű sztűgiai vaskardja volt, ami rendkívül erős fegyvernek bizonyult a szörnyek ellen.

A gyerekek még a II. világháború előtt születtek, Nico feltehetően valamikor 1924 környékén. Édesanyjukat akkor veszítették el, mikor Zeusz egy villámmal sújtotta azt a szállodát, ahol megszálltak. Az Istenek Ura el akarta pusztítani Hádész gyermekeit, ugyanis a megállapodás szerint a három főistennek nem születhetett gyermeke. Hádész sikeresen megvédte a gyerekeket, viszont Maria di Angelo életét nem sikerült időben megmentenie.
 
Később a Lótusz Kaszinóba kerültek (Nico 9-10 éves lehetett), ahol –mint tudjuk– észrevétlenül eljárt „mellettük” az idő. Amíg azt hitték, hogy egy hónapja tartózkodnak ott, addig a külvilágban eltelt nagyjából 70 év. Ám Hádész a segítségükre küldött egy ügyvédet, hogy vigye ki őket onnan. A félistenek nem is sejtették az ügyvéd kilétét, aki valójában Alecto volt, Hádész egyik fúriája. Ezután Nico és Bianca egy ideig Washington DC-ben laktak. A többi félistentől eltérően ők nem vettek részt a Félvér tábor kiképzésén, illetve nem is éltek ott.
 
Először ’A titán átkában’ tűnnek fel, egy Maine állambeli katonai iskolában, a Westover Hall-ban. A történet folyamán lassan egyre fontosabb szerepet kapott a fiú. Bianca csatlakozott Artemisz vadászaihoz, de sajnos az egyik küldetésben életét vesztette, míg a többieket próbálta megvédeni. Percy közölte a fiúval nővére halálát, mire Nico sokáig haragudott mindenkire, de legfőképpen Percyre; ám később sikerült beszélnie Bianca szellemével és utána megbékélt. 
 
Percyvel egyre jobb lett a kapcsolatuk, összebarátkoztak. Támogatta Percyt abban, hogy fürödjön meg a Sztüx folyóban, és javasolta Poszeidón fiának, hogy ügyesen válassza meg Achillesz-pontját. A végső harcban sikerült meggyőznie apját, hogy vezesse a holtak seregét az Olimposz védelmére, és szálljon szembe ő is a titánokkal. Többek között ennek a tettnek volt köszönhető, hogy Hádész gyermekei számára is építettek egy kabint a Félvér táborban. 

Ha jobban szeretnéd megismerni Nico teljes történetét, olvasd el a könyvsorozatot! 
A folytatásban elolvashatod Nico és Hádész belépőjét Kronosz ellen!

„Amikor Nico is elindult, az ellenség úgy húzódott el a közeléből, mintha a halál leheletét árasztaná (ami így is volt). Halálfej alakú sisakja alól rám mosolygott.
- Megkaptam az üzeneted. Ugye, nem késtem le a buliról?
- Hádész fia - köpött Kronosz a földre. - Annyira szereted a halált, hogy magad is szeretnéd megízlelni?
- A maga halálába szívesen belekóstolnék.
- Én halhatatlan vagyok, öcsi! Visszatértem a Tartaroszból. Semmi keresnivalód itt, ahol egész biztosan meghalsz.
Nico kivonta a kardját. Az egy méter hosszú, halálos sztűgiai penge sötétlett, mint az éjfél.
- Majd meglátjuk.
A föld megremegett. Az úton, a járdán és a házak falán repedésekjelentek meg. A repedésekből csontvázak
ezrei másztak elő. Az ellenség rémülten hátrálni kezdett.
- MARADJATOK, AHOL VAGYTOK! - parancsolta Kronosz. - Legyőzzük a halottakat!
Az ég hideg lett és fekete. Az árnyékok megvastagodtak. Egy kürt éles hangja harsant, és miközben a csontvázak puskákkal, kardokkal és lándzsákkal csapatokba rendeződtek, az Ötödik sugárúton egy harci szekér robogott végig, majd megállt Nico mellett. A szekér elé fogott lovak mintha az éjszakából kivágott, megelevenedett árnyékok lettek volna. Az obszidián- és aranyberakású hintót a legválogatottabb kínhalálokat ábrázoló képekkel díszítették. A gyeplőt maga Hádész tartotta, a Halottak Királya, mögötte Perszephoné ült az anyjával.”
Az utolsó olimposzi, 292. oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése