Ismerd meg a szereplőket: Tyson

Tyson egy küklopsz, Percy Jackson féltestvére. Apja nem más, mint Poszeidón, a tengerek istene. Anyja egy természeti erő, egy természetszellem. Először a második kötetben tűnik fel.
 

Tyson két méter magas. Piszkos-barna színű haja van, és egy nagy barna szeme. Küklopsz lévén egy szemmel rendelkezik a fiú, de a Ködnek köszönhetően a halandók kétszeműnek látják. Testét csúnya sebhelyek fedik, melyek többségét egy szfinxnek köszönheti. + Imádja a tengeri csikókat és a pegazusokat! Kedvenc étele a mogyoróvaj.

Tyson képességei: Kiváló minőségű és aprólékosságú harci tárgyakat, fegyvereket tud készíteni. Mérhetetlenül erős, a csupasz kezeivel hatalmasat tud ütni. A szörnyek tengerében az ifjú küklopsz két elefántméretű bronzbikát győzött le pusztakézzel, valamint egy hidrát. Immunis a tűzre. Hallása rendkívül éles, képes hangokat utánozni. Képes mentálisan beszélgetni Poszeidón gyermekeivel a vízben. Tud lélegezni a víz alatt. Messziről kiszimatolja a szörnyeket.

Percyvel a Meriwether iskolában találkozott, az iskola egyetlen hajléktalan gyermekeként. New York utcáin és sikátorokban lakott. Percy életét megmentette, amikor az iskola tornatermében laisztrügón óriások támadták meg őket.

Tyson egyetlen barátja Percy volt a Meriwether-ben, a Félvér táborban viszont többet is szerzett magának. Annabeth nagyon tetszett neki. Később Poszeidón felajánlására az istenség tengeralatti palotájába költözött, és segített a fegyverek készítésében a többi küklopsznak. A labirintusban is kísérte a csapatot, hogy megakadályozzák Kronosz seregének betörését a táborba. Az utolsó kötetben belépett a küklopsz-seregbe, miután ostromolták apja palotáját. A küzdelemben hősiesen helytállt és az élen küzdött, a csata után Poszeidón kinevezte őt a küklopszok tábornokának.

Ha szeretnél többet megtudni Tysonról, olvasd el a könyvsorozatot!

Rick Riordan meglehetősen frappánsan írta le Tyson jellemzőit!

„Tyson volt a Meriwether iskola egyetlen hajléktalan nebulója. Ha anyámmal jól sejtjük, kiskorában megszabadultak tőle a szülei, mert olyan… furcsa volt. Majd’ két méter magas, és olyan masszív testfelépítésű, akár a jeti, ennek ellenére állandóan nyavalygott, és mindentől berezelt, még a saját árnyékától is. Arca minden szimmetriát nélkülözött, és meglehetősen állatias volt. A szeme színéről nem tudnék számot adni, mert a kapafogainál magasabbra már nem láttam. Hangja férfiasan mély, de a témái gyerekesek. Azt hiszem, azért, mert a Meriwether előtt nem járt még iskolába. Foltos farmert hordott, csónaknyi cipőt és lyukas flanelinget. Bűzlött, mint a New York-i metró, mert valóban ott volt az otthona, egy hűtő kartondobozában rendezkedett be a 72. utcánál.

A Meriwether iskola szociális gondozás címén vette fel, így mindenki nagyon büszke lehetett magára. A baj csak az volt, hogy Tysont senki sem szerette. Miután kiderült, hogy egy gorillabőrbe bújt anyámasszony katonája, az ugratások céltáblája lett. Azt hiszem, én voltam az egyetlen barátja, amiből az következik, hogy nekem is ő volt az egyetlen cimborám.

Anyám megpróbált segíteni, de hiába koptatta a száját az intézményvezetőségnél, hogy karolják fel jobban, hiába kereste meg a szociális segítőket, ők váltig állították, hogy a fiú nem létezik, mert átfésülték az említett utca minden négyzetcenti-méterét. Hogy hogyan nem találták meg a hegyomlásnyi Tysont, aki ráadásul egy hűtőszekrény dobozában héderezik, máig rejtély a számomra.”

 A szörnyek tengere, 12. oldal