30 napos Percy Jackson kihívás: 4. nap

Az oldal születésnapja alkalmából és a chat-en látott aktivitásotoknak köszönhetően úgy döntöttem, most jött el az ideje egy Percy Jackson kihívást indítani! A kihívás 30 napig fog tartani, és minden nap egy kérdést fogok feltenni a Percy Jackson-könyvekkel kapcsolatban, melyre KOMMENT / MEGJEGYZÉS formájában várom a válaszaitokat! Örülnék, ha kifejtenétek a választásotok okát is! (Saját válaszomat az aktuális bejegyzés folytatására kattintva olvashatjátok el, ha kíváncsiak lennétek rá...)

Megjegyzés: A kérdések csak a "Percy Jackson és az olimposziak" sorozatra vonatkoznak!

Legyetek szívesek ne chat-en válaszolni a feltett a kérdésekre, mert ott egyéb/hétköznapi témákról is szó van, így össze-vissza keverednének a válaszok és nem lehetne őket megfelelően megvitatni sem! Így sokkal átláthatóbb, ha az adott kérdéshez tartozó bejegyzéshez szóltok hozzá, és ezeket hosszú idő után is vissza tudjuk/tudjátok olvasni! Sőt, így bővebben meg tudjátok indokolni a választ!
FONTOS INFORMÁCIÓ: Nem csak Google+ vagy Gmail fiókkal tudtok névvel megjegyzést írni, hiszen a "Megjegyzés írása, mint" résznél a "Név/URL -cím" lehetőség kiválasztásával megadhatjátok beceneveteket (illetve ha szeretnétek, akkor az URL részhez e-mail címeteket is megadhatjátok, de nem kötelező kitölteni ezt a részt).

4. kérdés:

Melyik a kedvenc csatajeleneted a "Percy Jackson és az olimposziak" sorozatból és miért?

A kedvenc csatajelenetem - ha lehet így nevezni - az Othrisz-hegyen játszódott, a harmadik kötet végén. Habár, az ötödik könyvben a manhattani csata is egetrengető, mégis az imént említett volt számomra a legmeghatározóbb.

A Heszperidák kertjében Ladón, a sárkány, halálos sebet ejtett Zoén... Majd Percy átvette Artemisztől az Égboltot, hogy az istennő szembenézhessen az ellenséggel. Mikor a hegyen Árnyék Zoé szemtől szemben találkozik titán apjával, Atlasszal, na, az a sorozat egyik csúcspontja, tele van feszültséggel. Ez az egyik legkeményebb küzdelem a sorozatban. A keménységet nem feltétlenül magára a testi harcra értem (persze ebből a szempontból is helytálló), hanem a mögöttes érzelmi küzdelem a lényeg.
Még most is borsózik a hátam, ha az Othrisz-hegyen történtekre gondolok...

  "A légzésre összpontosítottam, hogy néhány másodpercig még megtartsam az eget. Aztán Bianca jutott eszembe, aki az életét adta azért, hogy ide jussunk. Ha ő képes volt feláldozni magát, én is képes leszek kitartani.
  Elhomályosodott a látásom. Minden vörösben játszott. A csatára pillantottam, de nem voltam biztos, hogy jól látok-e. Láttam a páncélba öltözött Atlaszt, ahogy a dárdájával sarabol, és közben úgy kacag, mint aki eszét vesztette. Láttam elmosódott foltként Artemiszt is, vadul, félelmetes gyorsan pörgette ezüst, legalább félkarnyi hosszú vadászkéseit, és a Titánra támadt. Hihetetlen eleganciával ugrált és hajolt el a csapások elől. Mozgás közben mintha alakot váltott volna. Hol tigris volt, hol gazella, hol medve, hol sólyom. De lehet, hogy az egész csak az én nyúzott elmém szüleménye. Zoé rendületlenül nyílvesszőkkel bombázta apját, elsősorban a páncélrésekre célzott. Atlasz fájdalmában felmordult, amikor valamelyik betalált, de nem tett benne nagyobb kárt egy méhcsípésnél. Csak még megveszekedettebben harcolt. Thália lándzsával, Luke karddal verekedett. Még mindig villámlott körülöttük. Thália pajzsa aurájával védekezésre kényszerítette Luke-ot. Hatása alól a fiú sem szabadulhatott, csak hátrált, grimaszolt és morgott elkeseredésében."

- részlet 'A titán átka" c. kötetből