30 napos Percy Jackson kihívás: 7. nap

Az oldal születésnapja alkalmából és a chat-en látott aktivitásotoknak köszönhetően úgy döntöttem, most jött el az ideje egy Percy Jackson kihívást indítani! A kihívás 30 napig fog tartani, és minden nap egy kérdést fogok feltenni a Percy Jackson-könyvekkel kapcsolatban, melyre KOMMENT / MEGJEGYZÉS formájában várom a válaszaitokat! Örülnék, ha kifejtenétek a választásotok okát is! (Saját válaszomat az aktuális bejegyzés folytatására kattintva olvashatjátok el, ha kíváncsiak lennétek rá...)

Megjegyzés: A kérdések csak a "Percy Jackson és az olimposziak" sorozatra vonatkoznak!

Legyetek szívesek ne chat-en válaszolni a feltett a kérdésekre, mert ott egyéb/hétköznapi témákról is szó van, így össze-vissza keverednének a válaszok és nem lehetne őket megfelelően megvitatni sem! Így sokkal átláthatóbb, ha az adott kérdéshez tartozó bejegyzéshez szóltok hozzá, és ezeket hosszú idő után is vissza tudjuk/tudjátok olvasni! Sőt, így bővebben meg tudjátok indokolni a választ!
FONTOS INFORMÁCIÓ: Nem csak Google+ vagy Gmail fiókkal tudtok névvel megjegyzést írni, hiszen a "Megjegyzés írása, mint" résznél a "Név/URL -cím" lehetőség kiválasztásával megadhatjátok beceneveteket (illetve ha szeretnétek, akkor az URL részhez e-mail címeteket is megadhatjátok, de nem kötelező kitölteni ezt a részt).

7. kérdés:

Szerinted melyik a „Percy Jackson és az olimposziak” sorozat legszomorúbb pillanata, eseménye?

Ez elég nehéz kérdés, mert (sajnos) elég sok ilyen pillanat adódik a könyvekben. Ha ki kellene emelni egyet, akkor az talán Luke édesanyjának története lenne. Egyszerűen szomorú May Castellan sorsa. A sorozat talán legdrámaibb pontja, amikor bepillantást nyerünk Luke és édesanyja háttértörténetébe.

"Egy szempillantás alatt befaltam a vacsorát, és Nico is úgy habzsolt, mintha régen nem evett volna.
- Finom volt! Köszönöm, Hesztia! - mondtam. Az istennő bólintott.
- Hogy sikerült a látogatás May Castellannál?
Vacsora közben szinte el is feledkeztem a fénylő szemű, őrült mosolyú asszonyról, akit hirtelen megszállt valami vagy valaki.
- Tudja, mi történt vele? - kérdeztem.
- Egy áldással született. Átlátott a Ködön.
- Mint az anyám - mondtam, és gondolatban hozzátettem: és mint Rachel. - De az a világító szempár...
- Néhányan még a többieknél is élesebben látnak, és ez már nem áldás, hanem átok. May Castellan kezdetben ígéretes tehetség volt. Ezzel vonta magára Hermész figyelmét is. Gyönyörű fiúgyermekük született. Egy ideig boldogan éltek. Aztán az asszony túl messzire merészkedett.
Eszembe jutott, amit May Castellan mondott egy fontos állásról, amit felajánlottak neki, és amibe végül is belebukott. Azon tűnődtem, vajon milyen munka viselheti meg ennyire az idegeket.
- Az egyik percben még boldog volt - meséltem -, aztán a másikban rettegni kezdett a fia sorsa miatt, mintha sejtette volna, hogy Kronosszá változott. Mi történt, hogy így... megbomlott az elméje?
Az istennő arca elsötétedett.
- Erről nem szívesen beszélek. De May Castellan túl sokat látott. Ha meg akarjátok érteni az ellenségeteket, Luke-ot, meg kell értenetek a családját.
Eszembe jutottak azok a szomorú újságkivágások May Castellan mosogatója fölött. Vajon az asszony már Luke kiskorában is őrült volt? Az a zöld szempár egy kilencéves fiú számára elég ijesztő lehet. És ha Hermész nem látogatta őket, ha kettesben hagyta az anyjával évekig...
- Nem csodálom, hogy Luke lelépett. Persze, nem szép dolog faképnél hagyni az anyját, de mégis, elvégre még csak gyerek volt. Hermésznek nem lett volna szabad magukra hagyni őket."

- részlet "Az utolsó olimposzi" c. kötetből